Nem csitul a friss irodalmi Nobel-díjas körüli purparlé. Peter Handke karintiai szülőfalujában támadt rá az újságírókra, mert azok Milošević melletti kiállásáról akarták kérdezni. A félig szlovén író mindig is dühösen reagált az őt érő kritikákra.
Tizenöt év után ismét egy osztrák író kapta az irodalmi Nobel-díjat. Míg Elfriede Jelinek, a korábbi díjazott saját országát érintő kritikái miatt volt vitatott, az idei ünnepeltnek, Peter Handkének a miloševići rezsim melletti kiállásait róják fel.
Mint azt az Azonnali is megírta: a félig karintiai szlovén származású Handke a jugoszláv polgárháború után egyre egyértelműebben állt oda Slobodan Milošević nemzetközileg elszigetelt rezsimje mellé. Miközben a polgárháború kirobbanásakor még a nyugati baloldalon valóban sokan Miloševićben látták Jugoszlávia megmentőjét, aki a horvát és szlovén „fasizmust” megállítja, a srebrenicai mészárlás után nagyon kevesen maradtak meg a szerb elnök mellett.
Handke közéjük tartozott. Egy 1996-os könyvében szerbiai tájleírások mögé rejtetten állt ki a nemzetközi szankciókkal sújtott ország mellett. Miután pedig a rezsim megbukott, és Miloševićet Hágában perbe fogták, petíciót írt alá mellette.
Az idei kitüntetése tehát jeletős vitákat, ellenérzéseket váltott ki. Saša Stanišić, Boszniában született német író kedden, a rangos Német Könyvdíj átvételekor frankfurti beszédében keményen bírálta Handkét, akinek életművét gyakorlatilag hazugságnak nevezte.
Rosszul végződött látogatás
Ugyanaznap Handke szülőfalujában Griffenben (Grebinjben) tett látogatást, ahol többek között Karintia szocdem tartományfőnöke, Peter Kaiser gratulált neki. Eddig még jó is volt a hangulat, de aztán jöttek az újságírói kérdések, és – az ORF beszámolója szerint – Handke egyre ingerültebb lett.
Amikor egyesek arra voltak kiváncsiak, hogy mit szól Stanišić kritikájához, Handke dühösen reagált, mert szerinte mindenki csak ugyanarról kérdezi. Szerinte „a reakciókra adott reakciókra adott reakciókra“ kéne neki válaszolnia, de őt nem érdekli „a világ” – ez már a miloševići gyászbeszédben is visszatérő motívum.
Majd valóban megszakította az egész eseményt, és eltávozott. Azt még hozzátette: nem fog ezentúl sohasem nyilatkozni újságíróknak, mert azokat úgysem érdekli az irodalom. A mára meghirdetett helyi programját pedig eleve le is mondta.
Nem először jön dühbe
Mielőtt még elviharzott volna, elmondta: a Nobel-díj miatt „eloldva” érzi magát önmagától: „Az ember nem ugyanaz az egyén, aki – meg aki volt.”
Mostani dühös fellépése viszont éppen azt mutatja: Handke az maradt, aki volt. Nem először fordul először vele, hogy kritikus kérdésekre nem válasszal, hanem dühös támadással reagál. A balliberális Der Standard bécsi napilap szedte össze Handke legismertebb dühkitöréseit.
Amikor például 1996-ban a bécsi Burgtheaterben zajló beszélgetésen szóba került Handke Milošević-párti könyve, amely a kérdező szerint „empátia nélküli“, Handke azt válaszolta:
Handkéra az is jellemző, hogy szereti utólag elrelativizálni a mondatait. Amikor 1999-ben a szerb televízióban azt nyilatkozta, hogy a szerbek nagyobb áldozatokat hoznak most, mint egykoron a zsidók, azzal védekezett, hogy rosszul fejezte ki magát, mert franciául beszélt. Milošević temetésénél mondott beszédét pedig utólag „mini-beszéddé“ fokozta le, aminek semmi jelentősége se lett volna. Eleve nem Milošević mellett akart kiállni, hanem „nyelvkritika“ alá akarta vonni a nyugati sajtó Szerbia-képét.
A díjakhoz való viszonya is eléggé érzelmektől fűtött. 1999-ben Szerbia NATO-bombázása elleni tiltakozásul visszaadta a még 1973-ban kapott Büchner-díj után járó pénzt. 2006-ban pedig annyira dühös lett, amikor – hasonlóan a mostani helyzethez – a düsseldorfi Heinrich-Heine-díj kapcsán mindenki a Szerbia melletti kiállásáról beszélt, hogy először adott egy nagyinterjút a Neue Zürcher Zeitungnak, amiben még Radovan Mladićot, a srebrenicai népirtás felelősét is megvédte, és kétségbe vonta a srebrenicai népirtást, majd lemondott a Heine-díjról.
Alida Bremer, német-horvát író szerint
A Németországban élő szerző felhívta arra is a figyelmet, hogy a manapság a szélsőjobboldalon kedvelt „Lügenpresse” („hazugság-sajtó”) kifejezés is Handkétól származhat, aki 1996-ban „a hazugságok sajtójáról” írt a nyugati sajtó Milošević-kritikája és jugoszláviai tudósításai kapcsán.
Miljenko Jergović, az egyik legnayobb kortárs horvát író (aki Boszniából származik) azonban azt kéri mindenkitől, aki kritizálja Handkét, hogy ne politikai szövegeivel, hanem azok irodalmi értékével foglalkozzék. Jergović már egy 2015-ös esszéjében arról írt, hogy Handkének két ország volt mindig is nagyon fontos az életében: Amerika és Jugoszlávia. Jugoszlávia létezése alatt Handke a horvát és szlovén közélet része volt, azaz Jergović szerint
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.