Megnyerte körzetét az egri fideszes, aki szerint az ellenfelekkel nem beszélgetni kell, hanem legyőzni őket

Szerző: Illés Gergő
2019.10.14. 13:08

Mivel azonban Egert behúzta az ellenzék, Oroján Sándor legfeljebb a közgyűlésbe ülhet majd be.

Megnyerte körzetét az egri fideszes, aki szerint az ellenfelekkel nem beszélgetni kell, hanem legyőzni őket

Az önkormányzati választások előtt nagy port kavart az egri fideszes Oroján Sándorról kiszivárgott hangfelvétel, melyben a politikus arról beszél, hogy a NER ellenfeleit „le kell győzni, és pont”, valamint arról, hogy

bár a rendszerben „mindenkinek helye van”, de aki politikailag támadni kezdi azt, az „abban a pillanatban ellenséggé válik”.

Korlátlan források a választókerülete részére

Oroján arról is beszélt, hogy „van egy Nemzeti Együttműködés Rendszere, melynek mindannyian a tagjai vagyunk, és ha ezt a rendszert valaki nagyon durván sérti és a nyilvánosság előtt próbálja lejáratni, akkor az olyan, mintha a rendszer minden tagját sértené”.

Az egri Fidesz ügyvezető alelnökeként politizáló Oroján Eger 8. számú egyéni választókerületében mérkőzött meg az ellenzéki jelölttel, de kijelentéseinek ellenére – melyek komolyan tematizálni tudták az egri közbeszédet az önkormányzati választás hajrájában – megnyerte körzetét.

A fideszes politikus 45 százalékot szerzett, míg ellenzéki kihívója, Karanyicz Balázs 40 százalékot gyűjtött csupán.

A körzetben 9 százalékra volt elég Bakos Józsefné indulása az Egri Városvédők Egyesületétől, de a mihazánkos Vámos Csaba is kapott 6 százalékot.

Egyébként Oroján Sándor volt az is, aki szeptember végén Varga Mihály pénzügyminiszterrel közös képet posztolt ki Facebook-oldalára azzal a humorosnak szánt megjegyzéssel, hogy „a pénzügyminiszter nem cáfolta, hogy a választókörzetem fejlesztéseire korlátlan forrás áll majd rendelkezésre a következő ciklusban”.

Szintén az egri fideszes ügyvezető alelnökről derült ki az is, hogy ő szerkeszti az Egri UFO néven futó alpári fideszes mém- és propagandaoldalt, melyen többek között olyan állítások jelennek meg, minthogy a leendő polgármester Mirkóczki Ádám bevándorlókat telepítene az egri laktanyába. Ezt Orojánék abból szűrték le, hogy Mirkóczkiék az üresen álló, de jól megközelíthető laktanyát önkormányzati tulajdonba vennék, abban pedig szolgáltatóközpontot és bérlakásokat alakítanának ki.

Nagyot nyert az ellenzék Egerben (is)

Egerben egyébként fölényes ellenzéki győzelem született a vasárnapi választásokon: ott az összellenzéki támogatással induló, egyébként jobbikos Mirkóczki Ádám 47,6 százalékkal tudott nyerni a várost 13 év után elveszítő, végül csak 43,77 százalékot kapó fideszes Habis László előtt. Az Egri Városvédők Egyesületének jelöltje, Dr. Pócs Alfréd 5,75 százalékot kapott, Somodi Sándor független jelölt 1,67-et.

Nem tört át viszont Bódás Bianka szintén független jelölt, aki zöld és liberális Egerrel kampányolt, és a helyi ellenzék sejtései szerint saját ajánlásgyűjtő íveire Habis László íveiről kerülhettek át aláírások – az egykoron Schmuck Andor mellett dolgozó Bódás csupán 1,2 százalékot szerzett. Oroján Sándorról egyébként egri körökben azt rebesgették, hogy

őt szemelték ki a következő ciklusra Habis László alpolgármesterének, ám Mirkóczki győzelmével ezt a tisztséget a politikus minden bizonnyal nem tudja majd megszerezni.

Az ellenzéknek a képviselő-testületben is többsége lehet majd: az ellenzéki ernyőszervezet, az Egységben a Városért Egyesület a polgármesterrel együtt tizennyolc fős testületben tíz hellyel rendelkezik, a Fidesz hat helyet szerzett, míg a Mi Hazánk és az Egri Városvédők Egyesülete is küldhetett egy-egy embert a kompenzációs listáról. Ha kíváncsi vagy arra, hogy Mirkóczkinak milyen tervei vannak Egerrel a következő öt évben, akkor olvasd el a vele készített nagyinterjúnkat is!

BORÍTÓKÉP: Oroján Sándor Szijjártó Péter külügyminiszterrel pózol / Facebook

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek