Saját Wikipédiát fejleszt Oroszország

Szerző: Illés Gergő
2019.10.10. 08:43

A Nagy orosz enciklopédia online változatának célja hivatalosan az lesz, hogy az internetezőket „megóvják a hamis információktól”.

Saját Wikipédiát fejleszt Oroszország

A Wikipédia oroszországi forgalmánál ötször nagyobb, 15 milliós felhasználószámmal bíró online enciklopédiát fejlesztene állami pénzből Oroszország, melyre csaknem kilencmilliárd forintnyi rubelt költenek el 2022 végéig – írja az RBC üzleti lap.

A Nagy orosz enciklopédia (BRE) elnevezésű projektet 2023-tól indítanák útjára, de már jóval ezelőtt szóba került: megalkotásának szükségességére már 2016-ban az orosz nemzeti könyvtár igazgatója, Alekszandr Viszlij is rávilágított, aki szerint az enciklopédia célja az lesz majd, hogy hazai konkurenciát állítsanak a Wikipédiának. Már abban az évben kormányrendelet született az online enciklopédia kifejlesztéséről.

A születendő platform célja a hivatalos indoklás szerint az lesz, hogy

megóvja a modern tudományt az „eróziótól” és az internetes felhasználókat a hamis információktól,

ezért az enciklopédia feladata az lesz, „megbízható” tudást bocsájtsanak az internet népére. Ahogyan Anna Szinyicina, az enciklopédia fejlesztésének kommunikációs igazgatója az RBC-nek elmondta, olyan korban élünk, ahol a hamis információk lavinaszerűen terjednek, ezeket pedig „sokszor az interneten privát felhasználók, vagy éppen a média generálja”. Éppen ezért a cél egy biztonságos, a tudományos közösség által is megerősített információs hálózat létrehozása lesz – nyilatkozta Szinyicina, aki sietett hozzátenni, a portálon található szócikkek „mentesek lesznek bármilyen ideológiai és politikai színezettől, csupán tudományos és oktató jellegű karakterrel bírnak majd”.

Hivatalosan az új portál egyetemistáknak, kutatóknak, adatelemző professzionális újságíróknak és közszolgáknak szól majd, a követelmények között pedig az is szerepel, hogy

napi tizenötmillió egyéni felhasználó kezelésével is képes legyen megbirkózni a portál

– még akkor is, ha a potenciális olvasóközönséget tízmilliósra becsülik csupán az országban. 2019. júliusában a rivális Wikipédiának a 100 ezer főnél nagyobb orosz városokban napi 2,9 millió egyéni felhasználója volt.

Az orosz Wikipédia több mint 80 ezer szócikkből áll majd, ezeket a 35 kötetes, 2004 és 2017 között készült, nyomtatásban is megjelent Nagy orosz enciklopédiából veszik majd át és frissítik. A riválissal ellentétben viszont – ahol szócikkeket lényegében bárki létrehozhat, és frissítheti, illetve szerkesztheti is őket – az orosz online enciklopédiában a regisztrált felhasználók módosításait csak egy kiválasztott szakértői közösség szerkesztheti majd.

2015-ben Oroszország 18 órára egyszer már letiltotta a Wikipédiát egy droghasználatra utaló szócikk miatt: akkor egy hasisfélének számító drog elkészítésével kapcsolatos instrukciók voltak egy Wikipédia-szócikkben,

emiatt az orosz internetet ellenőrző Roszkomadzor többszöri figyelmeztetés után elérhetetlenné tette az oldalt.

Miután a hatóságok által kért szócikket megváltoztatták, az orosz Wikipédiáról levették a tiltást, azóta – egyelőre – elérhető maradt az online enciklopédia.

 
Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek