+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Kiss Dániel, Győri Boldizsár
2019. október 4. péntek, 07:05
Fegyvert és felszerelést nem adtak, étel ha volt, megrohadt, a barátaid meghaltak, az állam pedig le se szar. Nagyinterjú a magyar származású, munkácsi Makabival arról, hogy milyen körülmények között kellett helytállnia a kelet-ukrajnai háborúban, mi olyat látott és tett, amiért nem tud aludni, és miért nem tud visszahelyezkedni korábbi életébe.

Az interjúhoz a katonai becenevét, Makabit használó veteránnal Munkács egy külső kerületében találkoztam dél körül. Szerencsém volt, mert a barátai elmondása szerint Makabi és sorstársai olyankor már inni szoktak. Ez nem lepett meg, hiszen számos ukrán veterán szeszhez nyúlt a szolgálat után, mert nem tudja feldolgozni a fronton megélteket.

 

A tört magyarsággal beszélő Makabi egy tipikus szovjet építésű panelházból jött ki. Ha nem tudom, hogy veterán, a megjelenéséből ítélve egy lecsúszott alkoholistának nézem. Egészségtelenül sovány volt, a bőrén furcsa kiütések éktelenkedtek, ápolatlannak tűnt. A szemeiben azonban nem ürességet, hanem azt véltem felfedezni, hogy sok olyat látott és élt meg, amit az átlagember elképzelni sem tud. 

 

Egyből az az érzésem támadt, hogy az egészséges Makabit beszippantotta a háború, megrágta, és kiköpte emberi roncsként. Az interjú alatt kedves, barátságos, jó indulatú embernek ismertem meg, aki a problémáival egyedül maradt, segítség nélkül pedig nem fog tudni lábra állni.

 

MAKABI AZ INTERJÚT ARC NÉLKÜL VÁLLALTA, MERT A HÍRSZERZÉSNÉL SZOLGÁLT.

 

Hogy kerültél a kelet-ukrajnai háborúba? Nem próbáltad elkerülni a mozgósítást?

 

Nem. Nagyon sokan kérdezték ezt tőlem, a katonaságban is meglepődtek: egy magyar miért harcol Ukrajnáért? Én is itt lakom, itt születtem, itt éltek az őseim. Én úgy éreztem, hogy ez az én hazám, nekem is menni kell. 

 

Akkor te nem kényszerből mentél?

 

Úgy volt, hogy amelyik családból már volt kint valaki, onnan nem visznek többet. A testvérem fiát el akarták vinni, úgyhogy én jelentkeztem, hogy engem vigyenek helyette az ATO-ba (antiterroriszticseszkaja operacija, magyarul terrorellenes hadművelet – a szerk.). No meg persze azért, hogy a családomból más ne kerüljön oda.

 

16 éves fiam van, nem akartam, hogy ez a konfliktus addig húzódjon, hogy őt is elvigyék.

 

Nekem is elég volt. Így, hogy én kimentem, neki már nem kell. 

 

Hány évet voltál oda?

 

2016-ban kerültem ki először. A rákövetkező évre hazamentem, de már várt az újabb behívó. Szóval egy évet vállaltam, de majdnem kettőt szolgáltam le. 2018-ra szereltem le. Sokan voltak ilyenek, hogy egy évre behívták, de kettő lett belőle.

 

Azt hallani, hogy a konfliktus kirobbanásakor az ukrán oldalon se felszerelés, se hozzáértés nem volt. Ebből te mit tapasztaltál?

 

Én a hírszerzésbe kerültem be, először Luhanszk mellé vittek, ott volt a bázis. Onnan kerültünk ki a frontvonal elejére, vagy még annál is beljebb, „vendégségbe”, az ellenséges vonalak mögé. Az volt a munkám, hogy két hetet „vendégségben” voltam, két hetet pedig a frontvonalon innen, de ott sem pihentünk, hanem drónok le- és felszállópályáit védtük.

 

PÁSA ÉS DÁSKA. ELŐBBI AZ UKRÁN-OROSZ NYELV EGYFAJTA KEVERÉKÉT, A SZURZSIKOT BESZÉLŐ KATONA. UTÓBBI A SZOVJET GYÁRTÁSÚ, DSK ELNEVEZÉSŰ NEHÉZGÉPFEGYVER. A FOTÓT 2017 ÁPRILISÁBAN KÉSZÍTETTEM EGY UKRÁN KATONÁRÓL A KELET-UKRAJNAI FRONTON.

 

Felszerelés semmi nem volt, kivéve, amit az emberek adtak. Nekem például rendes fegyver sem jutott, csak egy gépfegyver, egy kicsi Kalasnyikov, amellyel házban és az utcán lehet harcolni, viszont távolra nem lő elég messzire. Úgyhogy amikor először elmentünk egy másik zászlóaljhoz, ott

 

sikerült egy karton cigiért és egy üveg pálinkáért egy rendes géppuskát szereznem.

 

A felszerelést jellemzően vagy megvetted, vagy megvették neked. Nekem egy kanadai magyar vett golyóálló mellényt, egyenruhát, sisakot. Másképp, azzal a felszereléssel, amit az ország adott, nagyon nehéz harcolni. Nem alkalmas rá.

 

Kik vettek felszerelést neked?

 

Sokan segítettek: buszokkal hozták Kárpátaljáról a felszerelést, ennivalót. A második sisakomat például Olaszországból küldte egy asszony, egy munkácsi magyar nő. Tabletet is Munkácsról küldtek, úgyhogy azon tudtuk a térképet nézni. A magyarországi romák is sokat tettek, például Budapestről Endre, egy roma társaság vezetője.

 

AZ UKRÁN CIVILEKBŐL ÁLLÓ ÖNKÉNTES HÁLÓZAT KULCSSZEREPET JÁTSZOTT A KATONÁK ELLÁTÁSÁBAN A HÁBORÚ ELSŐ ÉVEIBEN. SZÁMOS OLYAN DOLGOT ŐK VÁSÁROLTAK VAGY JUTTATTAK EL A FRONTRA, AMIT A KATONASÁG NEM ADOTT MEG. A 2017 ÁPRILISÁBAN KÉSZÜLT KÉPEN EGY EZREDES ÖLELI MEG AZ ÖNKÉNTES HÖLGYET, AKI A JOGHURT MELLETT AUTÓGUMIKAT HOZOTT A DONYECKI REPÜLŐTÉR KÖZELÉBEN ÁLLOMÁSOZÓ EGYSÉGNEK.

 

A kint szolgáló romák ugyanis nem nagyon tudtak ukránul beszélni, és akkor mindig engem hívtak, hogy gyere, vezess minket, magyarázd meg, mit és hogyan kell csinálni.

 

Az ukrán sztárok nagyon sokat tettek értünk:

 

az egyik bajtársamat háromnapos fogság után Ruszlána (ukrán popénekes) vásárolta ki kétezer dollárért.

 

Dzidzio (Gyigyo, ukrán énekes) is sokat segített nekünk. Meglátogatott minket, megkértük, hogy énekeljen nekünk, de csak egy zongoránk volt, amivel az ablakot takartuk ki, hogy ne jöjjenek be a repeszek. Azon játszott és dalolt nekünk. Ott a front elején, Marinkában.

 

Amúgy csak az volt, amit az emberek adtak nekünk. Emigránsok, magyarok, Amerikából, Kanadából. Én félig zsidó vagyok. Izraelbe kivándorolt ukránok is küldtek támogatást. De előfordult, hogy még lőszer sem volt. Olyankor nekünk kellett szerezni.

 

A DÁSKA LŐSZEREI ÉS EGYSZERHASZNÁLATOS RAKÉTAVETŐK. EGY-KÉT DURVÁBB ÉJSZAKA SORÁN BŐVEN EL LEHETETT LŐNI ENNYI GOLYÓT. 

 

Honnan tudták az emberek, hogy mit kell küldeni?

 

Felhívtunk egy telefonszámot, kijött hozzánk valaki, felírta az igényeket, és rá két-három hétre az emberünk már hozta a szükséges dolgokat.

 

A drónunkat gyerekek rakták össze egy hobbielektronika-szakkörön Kijevben.

 

Egy idő után elkezdett javulni a helyzet?

 

2016 után a nemzeti gárdát remekül felszerelték, míg mi, a hivatalos katonaság semmit olyat nem kaptunk, mint a gárda. A gárda a front mögött van 25 kilométerre. Ők inkább az ukrán államot védik tőlünk, minthogy segítenének. Nagyon jó felszerelésük és technikájuk van. Ehhez képest az én Nissan dzsippemet Magyarországról hozták nekem. Magyar rendszám is volt rajta. A fiúk itt Munkácson megvásárolták, és odaküldték nekem. Volt még egy Mitsubishi L200-zunk, azt Lengyelországból kaptuk. 

 

IDŐS NŐ, AKI NEM TUDTA ELHAGYNI A HÁBORÚS ÖVEZETET. MÖGÖTTE EGY, VÉLHETŐEN A HADSEREGNEK ADOMÁNYOZOTT MITSUBISHI TEREPJÁRÓ. 2017, PISZKI.

 

A többi technika az viszont nagyon gyenge volt. Volt egy harckocsim, egy páncélozott gyalogszállítóm. ’68-as évjáratú volt. Egy kicsit fel volt újítva, de az is a nép segítségével, nem az államéval.

 

Volt olyan ukrán politikus, aki odament, és tényleg segített, nem úgy, mint a többség, akik sokak szerint csak a látszat kedvéért látogatták meg a frontot? 

 

Előfordult, hogy a tévében mutatták, amint Petro Porosenko akkori elnök Marinkában kitüntetéseket osztogat a katonáknak. Én pont ott szolgáltam, de nem láttam őt. Pont a hírszerzés ne tudná, hogy ott van az államnak a főnöke?

 

Milyenek voltak a bajtársaid?

 

A hírszerzésnél a többség ukrán volt. De voltak még beregszászi romák, nekik segítettem sokszor tolmácsként. Ők később átkerültek a páncélos hadosztályhoz. Volt még egy magyar srác a beregszászi járásból. Őt nem vették be a hírszerzésbe, a gyalogságba osztották be. De derekasan harcolt, mindenki dicsérte.

 

Az egyáltalán nem zavarta az ukrán hadsereget, hogy vannak, akik nem értik a vezénylés nyelvét? 

 

Nem. Nagyon sok olyan srácot bevittek, akik nem tudtak normálisan ukránul beszélni. Nem érdekelte őket, hogy az illető nem érti, mit kérnek tőle.

 

Az ellenség hogyan volt felszerelve?

 

Volt, hogy jobban, mint mi. Amikor Marinkában szolgáltam Donyeck mellett, megtámadtak. Nagyon jó felszerelésük volt. Visszavertük őket, sokan ottmaradtak közülük. De majdnem kilencven százalékuk orosz volt, nem szeparatyiszták. Nagyon sok ellenséget ejtettünk foglyul. Később a fogolycserénél jól jöttek. 

 

Vannak azért kellemes emlékeid a kint töltött csaknem két évről?

 

Igen, vagy valami olyasmik. Mikor egy tüzérségi támadás után előbújtunk, találtunk egy, ágyúzásban elpusztult vadkecskét. Megnyúztuk, csináltunk belőle saslikot, megsütöttük. Az jó volt. Amikor kivontak az első frontvonalról, ami egy kb. 5 kilométeres zóna, eljártunk vadászni, halászni, mert nem volt étel. Azok örömteli pillanatok voltak.

 

EGÉSZ KELLEMES HANGULATBAN MEG LEHET EBÉDELNI, HA ÉPPEN NEM KEREPELNEK A FEGYVEREK.

 

Annak is nagyon örültünk, ha híres emberek nem féltek eljönni hozzánk, hoztak cigit, meg énekeltek nekünk. A cigigyárakban előírás, hogy a dohánymorzsalékot használják fel újra és újra. Ehelyett a dolgozók összegyűjtötték, és elküldték nekünk, hogy legalább dohányunk legyen, mert a katonaság nem adott nekünk. Olyan is volt, hogy ha valakinek születésnapja volt, akkor győzelmi felvonulást rendeztünk a számára, meg pikniket.

 

Az ennivaló a 48-as battalionnál, ahol szolgáltam, nagyon jó volt: jutott mindenkinek, néha sok is volt. De átkerültem a 6-os battalionba, ott már nagyon rossz volt az ellátmány.

 

Miért, milyen volt?

 

Egyszer olyan helyre vezényeltek, ahol még víz se volt. Az ennivaló borzalmas volt. Egy héten egyszer hozták ki, és nem tudtuk hova tenni. Volt hűtőnk, de áram nem, csak amennyit a dízelgenerátor adott. Nappal bekapcsoltuk, de éjszakára a zaj miatt ki kellett kapcsolni. Ezért bármit kaptunk, nagyon hamar megromlott. Az emberek próbáltak nekünk tartósabbakat küldeni, hogy ne romoljon meg.

 

De amit a katonaság adott, a húst, a kását, az mind pondrós volt, a kolbász pedig penészes. Általában mindent férgesen, romlottan kaptunk meg.

 

A konzerves löncshús még normális volt, de azon kívül semmi más.

 

2017-RE MÁR SOKAT JAVULT AZ ÉLELMISZER-ELLÁTÁS MINŐSÉGE, DE MÉG AKKOR IS ELŐFORDULT, HOGY ROTHADT ÉTELT KÜLDÖTT A HADSEREG A FRONTRA.

 

Van olyan, aki minden nehézség ellenére a háború kitörése óta szolgál?

 

Igen vannak fiúk, patrióták, akik a kezdetek óta ott vannak. Én is vissza akartam menni, de engem már nem vesznek vissza. Azt mondják, hogy már nem vagyok alkalmas. Átéltem egyet s mást, és azóta nem vagyok alkalmas. A rokkantsági járadékot sem kapom meg.

 

Miért?

 

Mert az ország elutasította.

 

Kimentél, harcoltál, és elutasították? Milyen alapon?

 

Ki kell állítani egy igazolást, hogy harcoltam, de ahhoz kellenek a papírok a katonai kórházból, ahol ápoltak. Onnan viszont nem küldik ide, meg másoknak sem, mert

 

nagyon sokaknak járna a segély, amit az ország nem akar vállalni.

 

Sokaknak nem sikerül ezt a pótlékot kiverekednie.

 

A hatóságok kikérdezik a szüleimet, a szomszédokat, hogy nem balhézok-e esténként, szoktam-e zűrzavart okozni. Mindent tudnak rólunk. Még a rendőrség is, ha mész valahova este a városban, és megállítanak, akkor ha megmondod a vezetékneved, hazavisznek. Anélkül, hogy megkérdeznék, hogy hol lakom. Beültetnek a rendőrautóba és hazavisznek. Pedig nem keresem a bajt, nem vagyok aggresszív.

 

Megfigyelnek?

 

Igen, mindenkit, aki leszerelt. Volt, hogy a rendőrök kijöttek házkutatásra, hogy nem hoztam-e magammal haza fegyvert. Nagyon félnek tőlünk, mert egyfajta erőt képviselünk. Sok bajtársam, aki hazajött, nem tud kimenni az országból. Én sem, pedig Magyarországra szerettem volna menni dolgozni.

 

Leghamarabb 2022-ben hagyhatom el Ukrajnát. Tartanak attól, mit mesélnénk külföldön arról, hogy mi a helyzet a fronton, milyen állapotok uralkodnak.

 

Amikor ugyanis az újságírók kimennek a zónába, kiválasztják, ki beszélhet velük, nehogy valaki valami olyat mondjon, ami más, mint a hivatalos álláspont. Aki a hírszerzésnél szolgált, átesett egy átvilágításon: kik a felmenőid, ültél-e börtönben, milyen a családod. Más egységeknél ez persze nem érdekelt senkit. Előfordult, hogy gyilkosok is voltak a battalionoknál.

 

Az egyik bajtársam a hírszerzés előtt meg betörő volt. Sokat segített nekünk, hasznos volt a tudása.

 

AZ AJTÓN „ITT A MIEINK ÉLNEK, IDEGENEK NEM”, A FALON PEDIG „KÉREM VÁRJON, NE TÖRJE FEL. KÖSZÖNÖM!”  OLVASHATÓ. A HÁBORÚ ELEJÉN SOK CIVIL OTTHONÁBA BETÖRTEK EGYES KATONÁK, HOGY ELLÁTMÁNY UTÁN KUTASSANAK. A KONFLIKTUSÖVEZETBEN REKEDT CSALÁDOK EZÉRT KIÍRJÁK, HOGY LEGYENEK KEDVESEK NEM BEHATOLNI AZ OTTHONUKBA VAGY KISAJÁTÍTANI AZT.

 

Nem könnyű, hogy itthon nem mindenki tudja, mi megy odakinn. Úgy néznek rád, mintha gógyis lennél, és kérdezik a szüleimet meg a gyerekeimet, hogy mi van apáddal, mi történt? Aztán magyarázhatom nekik,

 

ha te lettél volna a háborúban, és láttál volna olyasmit, akkor te milyen lennél?

 

A fronton töltött idő alatt is „kordában tartottak” benneteket a hatóságok?

 

Volt, hogy amikor visszavontak minket a frontvonalról, tízszer is leszállítottak a buszokról és átnézték a táskáinkat, hogy megbizonyosodjanak arról, nem csempészünk ki fegyvereket. De ezt inkább azért csinálták, hogy helyre tegyenek minket. Egyszer Mariupolból mentünk Marinkába. Vártuk a vonatot, és elaludtunk az állomáson. Bevitt minket a katonai rendőrség. Megalázó volt, mert levetkőztettek alsógatyára, mindenünket átkutattak. Benntartottak reggelig, mire megbizonyosodtak róla, hogy a frontra tartunk. Meg hogy nem vagyunk részegek, ilyesmik.

 

Alkoholt ittatok a fronton?

 

Hivatalosan nem engedték, de mivel minden nap óriási stressz ért, a gyakorlatban szemet hunytak felette.

 

Előre szólni kellett, hogy te ma inni fogsz, és akkor aznap lehetett is, egy feltétellel: másnap tudni kellett harcolni.

 

Váltásokban szolgáltunk, mert nappal nem nagyon volt harc, de este annál inkább. Alkonyatkor, olyan hat órakor megindult a tűzpárbaj, és abba se maradt reggel hatig. 

 

Két év katonai szolgálat alatt hány eltávot kaptál?

 

Egyszer elkaptunk egy nagyobb csapat oroszt, akkor jutalomból kaptunk húsz napot, úgyhogy hazajöttem, de csak akkor voltam otthon. Két év alatt húsz napot. Ezenkívül egyszer telefonáltam a fiamnak, hogy életben vagyok, minden rendben. A szüleimnek kétszer. Telefonálni ugyanis nem volt szabad.

 

Két év alatt egyszer hívhattad fel a fiad, és kétszer a szüleidet?

 

Igen, kétszer, hogy tudják, jól vagyok, mert különben fogalmuk sem volt, helyileg hol vagyok a háborúban. A telefonunkat elvették az elején. Egyszer a szüleim bementek a katonaságra, ugyanis a szülőknek el kell árulniuk, hol vagyok. Ott tudták meg, merre jár a fiuk.

 

Ez még most is így megy?

 

Akik most kint vannak, szoktak írni Facebookon, úgyhogy gondolom, most már nem. De régen jött a katonai rendőrség, elvették a telefonokat, mindent. Az én tabletemből a telefonkártyát a mai napig lehallgatják.

 

Az eltáv alatt szerettél volna visszamenni? 

 

Igen. A bajtársak miatt. Ha valaki onnan elmegy, azt utána nagyon nehéz helyettesíteni. Mindenki ért valamihez, amihez a többiek nem, és utána nem tudod őt pótolni, hacsak nem tanította meg valakinek. Vissza akarsz menni, hogy csináld a munkát, ami te tudsz, meg segíts a többieket. Nagyon sok fiatal srácnak én tanítottam meg, hogy kell harcolni, mikor mit kell csinálni, ilyesmi.

 

Előfordult dezertálás?

 

Egy srác, aki 19 éves volt, aláírta a szerződést, hivatásosnak állt. Az édesapja meghalt, az édesanyja Olaszországban dolgozott, de hazajött, nem is tudta, hogy a fia kint harcol. El akart kéredzkedni a srác, hogy meglátogassa. Nem engedték, elszökött, elkapták. Öt évet kapott. Kértük a katonai rendőrséget, hogy próbálják megérteni, a fiú évek óta nem látta az anyját, de nem sikerült. 80 ezer hrivnya stráfot (akkor kb. 800 ezer forint) kapott. Öt évre írt alá, de így tíz évet kell leszolgálnia, amíg a bírságot ki nem fizeti a zsoldjából.

 

Hogy érzed, mióta visszajöttél, mennyire hálálták meg az emberek a szolgálatodat?

 

Az emberek nem értik, mit éltünk át.

 

Nagyon sokan azt mondják, hogy „nem az én problémám, én téged oda nem küldtelek”.

 

Érdekli őket egyáltalán?

 

Nem, azt hiszik el, ami a tévében van. Amikor megpróbálod elmagyarázni nekik, hogy a tévében nagyjából a valóság tíz százalékát mutatják be, azt elhiszik, de a nagyobb képet nem fogják fel.

 

ÚJSÁGÍRÓK FAGGATNAK EGY TISZTET EGY ELŐZŐ NAPI TANKTÁMADÁSRÓL.

 

Azt sem értik, miért iszok. 

 

Azért kell innom, mert nem tudok aludni. Két éve, mióta hazajöttem, nem tudok normálisan aludni.

 

Az ország próbál valamit segíteni, ilyen rehabilitációs programokkal. 2018-ban kivittek a tengerhez, de ott sem foglalkoznak nagyon velük. Csak hogy beírják, hogy te voltán ottan, és annyi.

 

Mi az, ami nem hagy nyugodni?

 

Bevetésen voltam, és az volt a feladatom, hogy a tüzérségnek átadjam az információt, hova kell lőni. De arra jött egy ellenséges csapat, mi meg csak ketten voltunk. Egy ember kivált a csapatból és egyenesen felénk jött. 

 

Nem lőhettem géppuskából, mert meghallják, és akkor nekem is végem lesz. Akkor késsel elvágtam a torkát. Egy fiatal srác volt.

 

Mikor megnéztük a papírjait, láttuk, hogy orosz. Nem szeparatista, orosz katona. Burjátföldi, messziről jött.

 

Hány évesek voltak az orosz katonák? 

 

Majdnem mindenki 30 éves, vagy az alatti volt. Nálunk a hírszerzésnél idősebbek voltak, mert mi nem akartuk, hogy a gyerekek, a 30 év alattiak, akiknek se családja, se gyereke, odamenjenek harcolni. Aki fiatal a fronton volt, az hátul szolgált, az idősebbek voltak elöl. Nálunk a legidősebb 52 éves volt. Vologya bácsi. Neki már unokája is volt. A legfiatalabb meg olyan 34 éves volt. 

 

AZ 50+ ÉVES GYID (NAGYPAPI) AVGYIJIVKA VÁROS KÜLTERÜLETÉN.

 

Te hágy éves vagy?

 

42. Mikor behívtak, 38 voltam. A legszomorúbb az, hogy nagyon sok srác otthagyta az életét. A tévében mondogatják, hogy egy sebesült, két sebesült, de a valóságban ez tíz, húsz, ötven halottat jelent. Ezt nem mutatják, és az embereknek fogalmuk sincs, mi folyik ott. Hiába magyarázom nekik, hogy képzeljék el azt, hogy a robbanásokba beleremeg egy ötemeletes ház, nem értik.

 

Marinkában az utolsó pozícióm egy szanatórium volt. Nagyon szép volt. Egyszer csak ránktalált egy tank, nekünk meg nem volt mivel kilőni. Egy egész emelet összedőlt, úgy lőtt ránk. Az estéink meg ugyanúgy kezdődtek. Drónnal fölénk repültek, és kezdődött is az ágyúzás.

 

Hogy bírtad azt, hogy sokan meghaltak melletted?

 

A legrosszabb az volt, amikor haza kellett vinnem a halottat. 

 

Én szállítottam haza az egyik halott bajtársamat. Az egész falu nekem akart jönni, hogy miért ő halt meg, miért nem én.

 

Elmeséltem nekik hogy történt, attól lenyugodtak. A hírszerzők mindig párban dolgoznak, és ő volt az én jobbkezem. Egyszer kimentünk, de sok fiatal, tapasztalatlan katona jött végrehajtani a parancsot. Besegítettünk nekik, de nem haladtunk elég gyorsan, feljött a nap, és megláttak minket. Elkezdtek felénk nagyon lőni. Begyújtották a füvet. Én is úgy megégtem, hogy megolvadt a surranóm. Az egyenruhám leégett rólam, úgyhogy én is megégtem. Mindeközben a barátom segített egy kölyöknek menekülni, de egy mesterlövész lelőtte. A gyerek 22 éves volt, nőtlen, családja sem volt. A parancsnokság nem akarta hazavinni, úgyhogy nekem kellett. 

 

ÍGY NÉZ KI EGY 21 ÉVES HÍRSZERZŐ.

 

Saját autóval szállítottad haza, vagy hogy megy ez?

 

Nem, nem úgy csináltuk. Ilyen civil kisbuszokkal. De ha nagyon roncsolódott a test, akkor ilyen textilbe csavarták, hogy ne látszódjon, ott van egy halott.

 

Volt olyan, hogy darabokból raktunk össze egy srácot.

 

A fiúk a battalionokban úgy élnek, mint egy családban. Melléjük van beosztva egy-két hírszerző. Nagyon sok sráccal találkoztam, megkedveltem őket, és mikor megyek vissza egy hónap múlva mondják, hogy már nincs életben. Nagyon hálás vagyok, hogy a hírszerzéshez kerültem. Ott kevesebb a halott.

 

EZ SEM A KATONASÁGBAN RENDSZERESÍTETT JÁRMŰVEK KÖZÉ TARTOZIK.

 

Hogy álltatok a civilekhez a háborús övezetben?

 

Ki így, ki úgy. Mi próbáltunk segíteni ottan: ha maradt ételünk, akkor óvodáknak, iskoláknak, rászorulóknak odaadtuk, megpróbáltunk segíteni, ahol tudtunk. Akik ott maradtak, azért tették, mert nem tudtak elmenekülni: szegények, öregek, nagycsaládosok. Nagyon próbáltunk nekik segíteni.

 

Elnyertétek a civilek támogatását?

 

Voltak, akik diverziót csináltak nekünk. Ha megtudták, hogy jövünk, átvágták az elektromos vezetékeket, vízvezetékeket. Előfordult, hogy harangoztak, ha látták, hogy közeledünk. Olyankor tudtuk, hogy készülhetünk a harcra. Sokan besúgtak minket: hol vagyunk, milyen a terep, stb., és akkor oda intenzívebben lőtt az ellenség. 

 

A munkácsiak közül valaki vissza tudott helyezkedni a háború előtti életébe?

 

Szinte senki. Engem elhagyott a feleségem, a fiamat is alig látom. Az a baj, hogy nincs kivel beszélgetni, ezért néha a tévével szoktam.

 

Foglalkoztatni nem akarnak minket, mert tudják, hogy sokat iszunk, de muszáj, hogy a stresszt levezessük egy picit.

 

Én sem kapok munkát. Elkérik a katonakönyvemet, látják, hogy hol szolgáltam, és mondják, hogy majd hívnak. De sose hívnak.

 

Milyen munkára vágysz?

 

Régen dolgoztam menedzser mellett egy boltban. Abban jó voltam.

 

Amúgy jogász diplomám van. De most már csak a barátok segítenek olykor-olykor pénzzel, mert nem tudok dolgozni.

 

Az igaz, hogy a feletteseitek nem írták alá a papírjaitokat, melyek azt igazolják, hogy részt vettetek a harcokban?

 

Igen, előfordult, én is csak két év után kaptam meg azokat a papírokat, amikkel a szüleim jogosultak lettek volna az ilyenkor szokásos támogatásokra.

 

És ha nem éled túl?

 

Akkor nem kapnak semmit.

 

Voltak ilyen esetek?

 

Az egyik barátomat meglőtték, belehalt. Nagyon nehezen tudtuk kiharcolni, hogy kiállítsanak egy papírt, hogy nem otthon, hanem háborúban halt meg.

 

De miért? Ezen spórolnak?

 

Hát igen, mert egy halott katonáért nagyon sokat kell fizetni, egy sebesültért is. Nekem két sebesülésem volt: egy az arcomon, egy a vállamon, a karomat azóta sem tudom rendesen felemelni, a stressz és a depresszió miatt pedig pikkelysömöröm alakult ki. De ez itt senkit nem érdekel. Előfordult, hogy egy sebesült bajtársam ment el katonai kórházból, itten Munkácson. Felszállt a buszra, amelyről meg leszállították, pedig a veteránoknak ingyenes a tömegközlekedés. Hát olyan hatvan sebesült katona gyűlt össze ott, fel akarták fordítani a buszt a haragjukban.

 

FOTÓK: Kiss Dániel / Azonnali

 

A kárpátaljai cikksorozatunkban korábban arról írtunk, hogy mitől rettegnek a kárpátaljai nyugdíjasok, mennyire rossz az egészségügy állapota Kárpátalján, hogy Magyarország jobb alternatíva, a háború miatt miért tűnnek szeparatistáknak a magyarok az ukrán honfitársaik szemében, illetve közöltünk egy nagyinterjút Zubánics László kárpátaljai újságíróval arról, hogy ki tehet a magyarok elvándorlásáról?

 

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Bedőlni látszik a Le Pen-ellenes fal: egyre több baloldali szavazó választaná egy második fordulóban a szélsőjobboldali politikust a jelenlegi elnök ellenében. Te hogy döntenél?

Megváltoztatta működési szabályait a YouTube: szakszervezetet alapítanának a platform alkotói.

A piacvezető online bolt statisztikái elképesztően sokat javulnak évről évre, de úgy tűnik, hogy még mindig van hova nőni, ha black friday-ről van szó.

A Mexikóba menekült volt államfő szerint a lépés alkotmányellenes, és a történelem „legfurfangosabb és legundorítóbb puccsa”.

Parlamenti többséget találni mindehhez katalán függetlenségpártiak nélkül már nem lesz olyan egyszerű.

A legfőbb ügyész kinevezésének módja miatt megszűnt Moldovában a kormánytöbbség, új kormányt alakítani a meglévő parlamenttel viszont nehéz lesz.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi fog történni, ha nyerünk? Hogyan néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen?
Elmondjuk a kulisszatitkokat!

A hét kérdése

„Támogasson téged a Momentum!” – hangozhatna a mondat azoktól, akiken megpróbáltak segíteni Fekete-Győrék az elmúlt napokban.

Azért ide elnéznénk

Jobbnál jobb európai filmeket vetítenek november 13-15. között, ráadásul még jegyet is lehet nyerni!

És mindegyiktől lehet kóstolni! Ráadásul Budapesten! És még finomak is a borok. Nov. 23.

Eljött a te időd! Ugyanis a szocialista párt szervezésében megnézhető Az ifjú Karl Marx című film november 14-én.

Fantasztikusirodalmi találkozó november 30-án!

Jávor Benedekkel, Stumpf Andrással és Bajomi-Lázár Péterrel december 12-ig.

Ezt is szerettétek

Miért nézik le egymást az értelmiségiek és a melósok? Három pályakezdő: egy büszke gázszerelő, egy egyetemista és egy self made man mondja el.

Romániának is valamiről illene szólnia. Most arról szól, hogy nagy, és még nagyobb akar lenni. Így nehéz lesz bármiféle autonómia, mert az nem mennyiségi, hanem inkább minőségi cél. Véleménycikk!

Az EU leendő éléskamrája lehetne a zöldségek tömegét termelő Észak-Macedónia, aminek az új nevét a lakói nagy része rühelli, de elviselik az olyannyira vágyott EU-tagság áraként. De lesz-e ebből valami?

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás