+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Bukovics Martin
2019. október 1. kedd, 09:25
A PiS-tábor kétharmada menne csak el szavazni, ezzel pedig odalenne a nemzeti-konzervatív pártnak mért fölény.

Lengyelországban ugyanakkor tartják majd a parlamenti választást, mint Magyarországon az önkormányzati választást: valószínűleg az egyik oka annak, hogy miért esik olyan kevés szó róla a magyar sajtóban. A közvélemény-kutatások a nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt magabiztos győzelmét jelzik előre – ez azonban óriási kockázat is Jarosław Kaczyński pártja számára. 

 

MAGABIZTOS PiS-ELŐNY, A POLGÁRI KOALÍCIÓ (KO) NAGY LEMARADÁSSAL A MÁSODIK HELYEN. EGÉSZ JÓL SZEREPEL A BALOLDALI LISTA (LEWICA), VALAMINT A SZÉLSŐJOBBOLDAL (KON). A PARASZTPÁRT LISTÁJA (KP) A KÜSZÖB KÖRNYÉKÉN. FORRÁS: EUROPE ELECTS

 

A Rzeczpospolita napilap közölt ugyanis a héten egy, az IBRiS intézet által készített közvélemény-kutatást arról, hogy melyik tábor szavazói mennyire biztosak abban, hogy elmennek szavazni. A legnagyobb elhatározással a közösen induló baloldali pártok szavazói indulnának el az urnákhoz, az SLD-Razem-Wiosna-tábor 94 százaléka mondta biztosra részvételét a választáson, 6 százaléka pedig azt, hogy valószínűleg elmegy majd szavazni. A legnagyobb ellenzéki erő, a jobbközép Polgári Platform vezette, rajta kívül még kisebb, jelentéktelenné vált pártokat tartalmazó Polgári Koalíció szavazóinak 69 százaléka megy el mindenképp szavazni, 20 pedig nagyon nagy valószínűséggel.

 

Az egyedül kormányzó PiS táborának azonban csak 64 százaléka döntött úgy, hogy elmegy szavazni, állítja a kutatás, azaz a PiS-nek nagyon rá kell feküdnie szavazói mobilizálására.

 

Marcin Duma, a kutatást készítő IBRiS intézet vezetője szerint a PiS mobilizálásának sikere abban nyilvánul majd meg, ha a választás napján a részvételi adatok 12 óra előtt magasabbak, mint négy évvel ezelőtt. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a vidék fogta magát, és elment leszavazni Kaczyńskiékra. Ha viszont délután ugrik meg a részvétel, az inkább a nagyvárosokban népszerű ellenzék sikerét jelezheti előre.

 

A Rzeczpospolita véleménycikket is szentel a PiS-tábor kedvtelenségének. Szerzője, Bogusław Chrabota szerint Kaczyński nagyon is tisztában van azzal, mekkora veszélyt jelent őrá és pártjára nézve a túlzott önbizalom, ezért is kezdte el az elmúlt napokban óriási hévvel végigjárni Lengyelországot. Ha PiS-szavazók százezrei maradnak otthon október 13-án, kipukkadhat a győzelem buboréka, írja Chrabota, aki szerint a PiS most az ellenzéki Polgári Koalíció által képviselt „nemzet- és államellenes” kormányzás visszatérésének veszélyével riogatja majd a szavazókat. A Polgári Koalíció ugyanis azóta, hogy nem a PO-elnök Grzegorz Schetyna, hanem az eddig nem túl ismert Małgorzata Kidawa-Błońska vezeti a listát, egyre jobban szerepel a közvélemény-kutatásokban, jegyzi meg a publicista.

 

FOTÓ: Bakó Bea / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Hogyan vészelték át Szarajevó lakói a mindennapokat, az izoláltságot, az élelmiszerhiányt és a különböző járványokat? És mi a helyzet most?

A magyar kormány 200 ezer maszkot küldött Szerbiának, és 100 ezret Horvátországnak a koronavírus elleni harcban.

Koronainfó: ismét itt van grafikonokkal és a legfontosabb információkkal minden, amit tudnod kell a koronavírus-fertőzés hazai állásáról.

Még mindig a miniszterelnök videói és az operatív törzs a sláger a coubereknél.

Miért pont ehhez a dátumhoz kötődik a felszabadulás, és nem kellene-e inkább megszabadulásnak hívni?

Gulyás Gergely bruttó félmilliós, egyszeri fizetéskiegészítést ígért az egészségügyben dolgozók számára. A költségvetés kiadási oldalát újratervezik.

Hogyan kell ápolniuk a bentlakásos szociális intézményeknek az enyhe tüneteket mutató fertőzötteket? Lélegeztethetnek-e?

A hét kérdése

Vajon rászólt valaki a Fideszre, hogy ezt már tényleg nem kéne? Vagy erkölcsi okokból gondolták meg magukat? Vagy csak Semjén Zsoltot froclizzák vele?

Azért ide elnéznénk

Csatlakozz a csoportunkhoz, és vészeljük át együtt a karantént!

A járvány alatt a Lia Fit Facebook-oldalán viszonylag gyakran, esténként.

Minden este 8-kor az erkélyről vagy ablakból, amíg aktuális.

Minden hétköznap 14 órától az FM4-en. Hallgatható online!

Ezt is szerettétek

Miért csapott látványos hisztiket az akkori román miniszterelnök Trianonban, miközben megkapták Erdélyt, a Bánság nagyobb részét és a Partiumot?

Hogyan vészelhetjük át ép lélekkel a következő heteket, és miben reménykednek a bevételeiktől eleső vállalkozók?

Pszichológust kérdeztünk a családon belüli erőszakot elszenvedők menekülési lehetőségeiről, egy jogászt pedig arról, mennyire felkészült a szakma segíteni azoknak, akik életveszélybe is kerülnek otthon.

Milyen értelmét lehet találni a 21. században a böjtölésnek?

Pedig két nappal korábban kezdődött, mint a pesti, és még Kossuth Lajos is hatással volt rá.

„Szovjetológiának” tűnik Olaszországból a magyar kormány kommunikációja a koronavírusról – mondta a Helyzetben Stefano Bottoni magyar-olasz történész.

Hogyan hozta a sírból vissza esélyeit Joe Biden? Miért veszíthet akár tömegesen latinó szavazókat Bernie Sanders? Dörzsölheti-e a tenyerét Trump?

Twitter megosztás Google+ megosztás