+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Fekő Ádám
2019. október 1. kedd, 07:21
Annyira rosszak a görög szigeten lévő táborok körülményei, hogy inkább szárazföldre szállítják az oda érkezettek egy részét.

A görög kormány felgyorsítja a menekülteket érintő intézkedéseit a Leszbosz szigetén lévő táborban történt halálos tűzeset után. Az említett tábor legendásan túl van zsúfolva, a megfigyelők pedig egyszerűen csak pokolként írták le az ottani helyzeteket, főleg ennek volt köszönhető a tragédia. A kormány zárt szárazföldi központokkal tehermentesítené az égei-tengeren lévő menekülttáborokat, ide azok kerülnének, akik deportálásra vagy hazaköldésre várnak, illetve

 

létrehoznának egy listát a biztonságos országokról annak érdekében, hogy megkönnyítsék a hazatelepítést azok számára, akiknek már nincs veszélyben otthon az élete.

 

Ha összejön, nagyjából 20 ezer ember kerülne ki a szigetről, ami megszüntetné valamennyire az elviselhetetlen zsúfoltságot. Közben Görögország friss kormánypártja, az Új Demokrácia 10 ezer embert tervez kitoloncolni a kövő évben, ami akkor sokatmondó adat, ha hozzá tesszük, az eddig kormányzó Sziriziának összesen 1800-at sikerült négy és fél év alatt – írja a Politico.

 

Görögország Törökország mellett a legstabilabb belépője a menekülteknek Európába, az elmúlt három hónapban 23 ezren, idén összesen 46 ezren léptek be az országba tengeren vagy szárazföldön keresztül, Olaszországba és Spanyolországba ehhez képest összesen 29 ezer ember érkezett. Az ország helyzete ráadásul tovább nehezedhet, ha Recep Tayyip Erdoğan, török elnök beváltja fenyegetését, és megnyitja a határokat a még élő rendezmények miatt ott tartott migránsok előtt.

 

FOTÓ: Pixabay

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Miután a koronavírus-járvány miatt elmaradtak a turisták, több állat is úgy döntött, a híres kőtömbök közé költözik be.

Az Azonnali mindenajánlója végre kicsit kinyílhat a világra, és az otthon fogyasztható termékek mellett már kicsit azt is javasolhatjuk, hogy menj ki a lakásból, és nézd meg, mit csinál a többi ember!

Fókuszban a születésnapos, de azt sem hallgatjuk el, hogy közben Soros György már a HBO-ba is bevásárolta magát!

Az ír énekes már korábban is gondolkozott az egészségügyi pályán, a koronavírus-járvány pedig végképp meggyőzte.

Indiában növekszik ugyan a koronavírus-fertőzések száma, mégis a szigorú intézkedések enyhítése mellett döntöttek.

Az aktív esetek és az új fertőzöttek száma pedig lényegében stagnál.

A hatóságok nem tudtak volna mindenkit ellenőrizni – többek között erre hivatkozva hozta nyilvánosságra a házi karanténra ítélt emberek nevét a montenegrói kormány.

A hét kérdése

Hiába vagyunk EU-tagok, a járvány előtti határforgalmat először nem valamelyik uniós szomszéddal, hanem a nem EU-tag Szerbiával állítottuk vissza. Mi ennek az oka? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Június 2-án, a Magyar Szociológiai Társaság által szervezett, online beszélgetésen szakértők próbálják feltárni a vidék-város közti, sokrétű egyenlőtlenség hátterét.

A Republikon Intézet június 2-i, online konferenciáján, ha nem is élőben, csak az otthoni kamerák előtt, de leül egymással vitázni a Fidesz és az ellenzék.

Még ha online is, de június 5. és 6. között a Rosalia borfesztivál keretében lesznek élő interjúk borászokkal, művészekkel és a gasztronómia képviselőivel.

Saját kézzel lehet levendulát szedni a kevélyhelyi levendulamezőn. Aki kipróbálná, június 5. és 14. között teheti
meg Pilisborosjenő mellett!

DrMáriás festményeit Győrfi Pálról, a nyugalomhipnózis nagymesteréről, vagy Müller Cecíliáról, Baby Yoda megmentőjéről június 6-tól nézheted meg Szentendrén.

Ezt is szerettétek
Bevált a home office, a közmunka viszont teljes tévedés

Meglepő hatékonysággal dolgoznak a vállalatok munkatársai otthonról, a futárcégek sokszor kihasználják alkalmazottaikat, a honvédség tárt karokkal, de alacsony ellátmánnyal várja a jelentkezőket, kormánypárti és ellenzéki polgármesterek pedig egyaránt tévútnak tartják a közmunka erőltetését. Nem értenek mindenben egyet ennyire, és meg is üzenték egymásnak. Járvány utáni munkaerőpiaci körkép.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Fogadják el a munkavállalók, hogy a közelgő válság miatt komoly áldozatokat kell hozniuk az állásukért – legalábbis az Iparkamara elnöke, Parragh László szerint. De mit szólnak ehhez a szakszervezetek?

Sok felvidéki városba a magyar polgármesterek hívták be a megszálló csehszlovák katonákat. Itt a Trianon 100 podcast harmadik része.

És a koronavírus-járvány, vagy az azt követő válság kezelése lehet majd a 2022-es kampány fő témája? Böcskei Balázs és Mráz Ágoston Sámuel a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás