+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Illés Gergő
2019. szeptember 30. hétfő, 11:34
Az ellenzéki képviselők beszéltek a közmédiavezér Papp Dániellel, majd az MTVA épülete előtti sajtótájékoztatójukon egy bohócsapkás idősebb férfi csinált műsort.

Ismét bementek a közmédia Kunigunda utcai székházába a Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt országgyűlési képviselői hétfőn délelőtt, és beszéltek a közmédia vezérigazgatójával, Papp Dániellel, miután a bíróság elsőfokon nemrég kimondta: a tavaly decemberi, túlóratörvény elleni tüntetések folyamán jogellenesen dobták ki a biztonságiak az ellenzéki képviselőket a tévészékházból.

 

Október 23-án idejönne Hadházy

 

Be is jutottak, majd a képviselők ezt követően sajtótájékoztatót tartottak a székház előtt, ennek megtartása ugyanakkor nehézségekbe ütközött: alig kezdte volna el a DK-s Gréczy Zsolt a sajtótájékoztatót, egy bohócsapkás, piros krumpliorrot viselő iidős férfi kezdett el cirkuszi zenét dudorászni, ordibálni, meg a földön hemperegni a képviselők és az újságírók előtt. „Megvárom, míg a bácsi végleg megalázza magát” – próbált reagálni Gréczy az akcióra, majd öt perc közjáték után végül sikerült elkezdeni a sajtótájékoztatót, melyet a „bácsi” és a szélsőséges Vadhajtások munkatársa, Bede Zsolt bekiabálásai kísérték.

 

 

Gréczy kifejtette: „Papp Dániel hírhamisító fogadta az országgyűlési képviselőket”, miután a bíróság erre kötelezte, de ennek ellenére sem garantálta, hogy lesz majd vita a főpolgármester-jelöltek között a köztévén „és marad a hírhamisítás”.

 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is felszólalt, szerinte bár sikerült beszélniük Papp Dániellel, de a tárgyaláson nem volt áttörés. „Megkérdeztük, hogy miért van az, hogy a miniszterelnök hetente beszélhet a közrádióban, míg az elmúlt évben ellenzéki pártvezető élő műsorban nem szerepelt”. Hadházy szerint a közmédiavezér nekik azt mondta, a közmédia törvényi kötelezettségeinek eleget tett, vagyis „ebből a szempontból eredménytelen volt” a találkozó. Hozzátette: a hírhamisító Papp Dániel nem maradhat a köztévé élén, ennek az intézménynek a vezetőjévé pedig konszenzusos személyt kell megtenni.

 

„Jön majd egy október 23-a, szinte egészen biztosan ide kell majd jönnünk” – zárta a nyilatkozatát Hadházy.

 

Varju: a közmédia elcsalja az önkormányzati választásokat

 

Bősz Anett liberális képviselő szerint „azon emberek fényképét meg kell majd mutatni”, akik ebben az időszakban napjaikat arra áldozták, hogy szolgálják ezt a rendszert és félretájékoztassák az embereket.

 

Kocsis-Cake Olivio párbeszédes képviselő elmondta, ebbe az épületbe a Fidesz kommunikációs osztályáról közvetlenül érkeznek arra vonatkozó üzenetek, hogy az ellenzéki politikusokat hogyan kell nevetségessé tenni. Szerinte miután Papp Dániel nem adott válaszokat arra a kérdésre, hogy tényleg megfélemlítik-e a közmédiában dolgozókat, és fizetéscsökkentéssel, kirúgással fenyegetik őket, így megállapítható, hogy ez a feltételezés igaz.

 

„Ez 90 milliárdos választási csalás” – nyilatkozta arról, hogy a köztévé kampányidőszakban átveszi a Fidesz kommunikációs üzeneteit, így egészen biztosan törvénytelenül jár el.

 

Harangozó Tamás MSZP-s politikus szerint „személyesen győződhettünk meg róla, hogy Papp úr nagy utat tett meg a Jobbik alapító tagjából az MTVA vezérigazgatói posztjáig”, az azonban világossá vált, „hogy Papp úr nem fog változtatni azon, amit eddig tett”. A szocialista képviselő azt is elárulta, az elmúlt hetekben a közmédia lecserélte azon munkatársait, akik az ellenzéki képviselők ellen fizikai erőt alkalmaztak tavaly decemberben, de Papp Dániel nem tudta elmondani, miért.

 

Varju László DK-s képviselő hozzátette: parlamenti képviselőként jogosultak bemenni a közmédia épületébe, és akár a stúdióba is. „Bérenceik vannak, akik még ezt a sajtótájékoztatót is igyekeznek megzavarni”, szerinte ugyanis az önkormányzati választások elcsalásában vesz részt a kilencvenmilliárd forintból működő intézmény.

 

BORÍTÓKÉP: DK Facebook

 

 
comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A magyar kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van a Néppártban, a vétó hatásait pedig elszámította Orbán Viktor. Helyzet Stefano Bottonival és Hegedűs Dániellel!

Megúszhatod-e a karácsonyt iszonyatos ökológiai lábnyom és teletömött kuka nélkül? Igen, és még élvezni is fogod!

Újabb 180 fokot fordult Varsó álláspontja. Valami nincs rendben a lengyel jobboldali kormánykoalícióban.

Mit érne Budapest Varsó nélkül? Medve-Bálint Gergőt, a téma szakértőjét kérdeztük.

Mit is tervez pontosan az új jobboldali mozgalom? Interjú az alapító Bencsik Jánossal!

Minden hónap első péntekje támogatói nap a Bandcampen: azaz ha most veszel meg ott egy lemezt, a teljes összeg a zenészeknél landol.

Tovább szolgálhatnád derék fejdelmed / Ha nem tsaltak volna így tőrbe tégedet!

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

December 16-án délután 4-től, szigorúan online, regisztrálni is kell hozzá. Érdemes.

Ezt is szerettétek

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Twitter megosztás Google+ megosztás