+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Fekő Ádám
2019. szeptember 29. vasárnap, 13:01
Az egykori önkormányzati képviselő az esküvőjén egy fél napra valósággá változtatta a 2000-es évek Story magazinját. Bónusz múltidézés: Pettkó András tíz év után bimbammozik!

Kevés eseményre tartva voltam benne  biztos, hogy most adózok fiatalkori rajongásom tárgyának, de Schmuck Andor szombati esküvője ilyen volt. Interneten felnőtt gyerekként viszonylag hamar elért hozzám a már másfél évtizede a nyugdíjasok védőszentjeként élő egykori újpesti önkormányzati képviselő produkciója, ott van az adatvédelmi botránnyal végződött Xénia-láz egész generációk életét meghatározó története – úgy tudott mozgalmat alapítani, hogy közben Zámbó Jimmy menedzsere is volt.

 

Ezek után élő ember nem értheti, miért zárta ki az MSZP 2001-ben, mindenesetre ami a szocialistáknak nem kellett, az kellett a magyar bulvárnak:

 

Schmuckból valamiféle definitív trashkirály lett, akiről igazából soha senki nem értette, honnan van pénze, vagy úgy egyáltalán ki ez az ember.

 

Azóta persze sok év eltelt, én pedig megértettem: bár tényleg nem teljesen értem, honnan tudja ezt az életminőséget biztosítani magának Schmuck Andor, igazából az, ahogy ez az ember tudja mondani az embernek, hogy „soha el nem múló szeretettel szeretném mondani, hogy...”, már engem is arra sarkall, hogy odaadjam neki a fizetésem egy részét. Azért, hogy leült énekelni az azóta meghalt Aradszky Lászlóval, meg pláne.

 

A Gresham Palotában tartott ceremóniáig, majd egy belvárosi étteremben összehozott ebédig azt hittem, már soha nem kerülök közelebb a Schmuck-univerzumhoz, de a borsófőzelék elfogyasztása után arra jutottam, hogy a továbbiakban már nem is érdekel, áll-e valaki az V. kerületi polgármesteri indulása mögött, vagy ilyen apróságok.

 

Mert hát rettentő szórakoztató figura, pláne, ha egy esküvőn kinyitja maga mellé a 2000-es évek Story magazinját is: egyszerre láthattam Fásy „Fásymulató” Ádámot, Korda Györgyöt, Nyári Károlyt és Fodor „Magdianyus” Zsókát is,

 

aminek nyilván keretet adott az is, hogy ott volt a magazin hőskorának főszerkesztője, a mostanában már jóval kevésbé vidám témákban felbukkanó Ómolnár Miklós is. Valószínűleg utoljára úgy 2003 körül gondolhattam ennyire illusztris figuráknak ezeket, mint ezen a délutánon.

 

Az elmúlt 2000-es évek hangulatát az is fokozta kicsit, hogy az az Iványi Gábor adta össze 49 éves Schmuck Andort, és a nála 26 évvel fiatalabb Hanák Esztert, aki korábban az épp hívővé változott Orbán Viktort és feleségét is, ráadásul a gyerekeiket is ő keresztelte. És ha valaki azt hinné, hogy ennyi az egész múltidézés, óriásit téved.

 

Megjelent a Schmuck Andor utáni legnagyobb politikusceleb is, Pettkó András! Ha valaki nem ismerné, akkor szegényebb az élete: Schmuckhoz hasonlóan neki is sikerült már akkor mémmé változnia, amikor még nem is igazán léteztek mémek.

 

Ehhez mindössze egy nagy bimmbamm kellett az MDF egykori országgyűlési képviselőjétől, amit óriási lelkesedéssel idéztettünk meg vele újra a videónkon.

 

Azon a videón, amit alább meg is nézhetsz, hogy te is megbizonyosodj róla: 2010 óta tulajdonképpen egyedül Schmuck Andor javult, aki sokkal vagányabban néz ki, mint például 2010-ben, amikor is épp főpolgármesteri székért indult Budapesten ezzel a felejthetetlen kampánydallal.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Mit jelent, ha valaki küld neked egy tüzet? És ha barackot? Ha padlizsánt? Mit jelent a szív? És az, ha egy majom befogja a szemét? 16 kérdés, hajrá!

Csütörtök van, választanak a britek, eldőlhet a szigetország sorsa. Egy gendersemleges pingvin tegnap megjósolta, hogy Corbyn nyer, de mit mondasz te?

Életében először tesz újévi fogadalmat Ferencváros független polgármestere. Hogy mégis mi lesz az, azt az Azonnalinak árulta el.

A budapesti bazilika előtti karácsonyi vásár olyan közönségszavazáson lett a legjobb, ahol már a jelöltséghez tízezer eurót kell kipengetni. Orbán azért büszkélkedik vele.

A győri helyi választási iroda közlése szerint az eddig ismert öt jelöltön kívül van még öt trónkövetelő Győrben. Kérdés, hogy össze tudják-e karácsonyig szedni az ajánlásokat.

Mit ajándékozna Orbánnak és Gyurcsánynak? A jobbikos Jakab Péter erre is válaszol az Azonnali karácsonyi körkérdésében.

A boszniai táborban körülbelül hatszáz ember élt embertelen körülmények között: mosdó és víz sem volt, az emberek pedig még a hóesés után is sátrakban húzták meg magukat.

A hét kérdése

Miközben Matolcsy György, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum azon vitázik, jó vagy rossz lenne-e Magyarországnak az euró minél előbbi bevezetése, az Azonnali az olvasókhoz fordul: kell-e nektek magyar euró?

Azért ide elnéznénk

Végre megtelik élettel az egyik legszebb budapesti vásárcsarnok. December 14.

Magyar topédesek december 20-án, Budakeszi, Kálvária Pince.

Nem csak szurkolóknak. Budapesten, az Ellátóházban, december 21-én.

Ez ilyen zene lesz. Pécsen, a Szabadkikötőben. December 29.

Az év egyik legjobb évnyitó bulija: Pécs komplett belvárosában koncertek délelőtt 10-től éjfélig. Január 4.

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás