Tényleg szégyellje magát mindenki, aki miatt itt tart Greta Thunberg!

Fekő Ádám

Szerző:
Fekő Ádám

2019.09.24. 14:16

A svéd aktivistalány valószínűleg az emberiség mítoszteremtési vágyának eddigi legfiatalabb áldozata, amit még akkor sem lehet megmagyarázni, ha igaza van.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran

Az elmúlt pár évben több olyan téma is született, amiről egyszerűen nem lehet értelmesen beszélgetni: eddig a menekültválság és a szexuális zaklatás tűnt a két csúcsnak, ezek a témák most már évek óta garantálják a veszekedéseket akkor is, ha a emberek amúgy egyetértenek benne. De csak eddig, ugyanis hirtelen megjelent Greta Thunberg.

A még mindig csak 16 éves lány 2018-ban robbant be a köztudatba egyszemélyes tüntetésével Stockholmban a klímaváltozás megállításáért, egy évvel később pedig azon kapta magát a világ, hogy az októberi klímacsúcson kap kiemelt szerepet a svéd lány. De annyira kiemeltet, hogy igazából mindenki azzal foglalkozik, most épp kit és hogyan oszt ki: virális lett a csúnya nézése Donald Trumpra,

terjed a hétfői felszólalása, amin jól kiosztott mindenkit a 12 évesnek öltöztetett klímaharcos, a videói nézése közben pedig valami egészen fura érzés fogja el az embert.

Valami olyan érzés ez, mint amit Szarajevóban éreztem, amikor Peti barátommal hagytuk, hogy egy hajléktalan 12 év körüli srác mutogasson nekünk, a pöcsét markolássza felénk nézve, és ütéseket imitáljon. Nem ütöttük meg, mert hát mégis csak 12 éves, 12 éveseket meg nem ver le az ember még akkor sem, ha rettentő idegesítőek. Pláne, mert utána úgyis jön a családja, akik már nem 12 évesek. Szóval maradt önmagunk emésztése, mert hát mégis egy gyerek alázott le minket az utcán.

Greta Thunbergről nem lehet rosszat mondani: a koránál sokkal tájékozottabb, okosabb és határozott lány, akinek már ilyen fiatalon is markánsabb véleménye van a dolgokról legtöbbünknél, ráadásul aspergeres is, ami soha nem a könnyű és akadálymentes életet segíti. Az ilyet nem szívesen kritizálja az ember, de mégis ott motoszkál a kisördög, hogy kimondjuk: jó, jó, láttuk, de most már kicsit hagyd a felnőtteket felnőttködni! A felnőttködés alatt nem a jégtakaró felolvasztását meg a bálnák levadászását értem, hanem úgy általában azt, hogy valamivel szakmaibb alapon tudják áttárgyalni, merre tovább.

Miközben a populista maszlagok ellen próbálnak küzdeni a gondolkodó emberek, simán a pajzsukra emelnek egy 16 éves lányt, aki már egy éve kiabálja, hogy mind meg fogunk halni, és szégyellje magát mindenki, akinek ebben része van.

Ennél tényleg csak akkor lenne populistább ez a történet, ha cukin néző kiskutyák lennének az ölében.

Abban amúgy tökéletesen igaza volt Thunbergnek az ENSZ New York-i klímacsúcsán, hogy szégyelljük magunkat. Szégyelljük magunkat azért, amiért olyan betegesen vágyunk valamiféle generációs kalandfilmes sztorira, hogy tényleg képesek vagyunk egy középiskolásba belelátni a világ megváltóját! Hiszen ilyen még nem volt, ez egy valóra vált mese!

Arról közben senki nem beszél, hogy mi történt volna akkor, ha Thunberg beszédét mondjuk egy 50 körüli zöldpolitikus szájába adták volna. Nekem van egy tippem azért: óriási közhelygyűjteménynek tartották volna a legtöbben, ami igazából ha nem is hátráltatja, de előre biztosan nem viszi a tárgyalásokat.

Nincs olyan, hogy jó és rossz populizmus.

Egy 16 éves lányra rábízni azt, hogy oldja meg a szén-dioxid-kibocsátásának problémáját pontosan az a szint, mint Orbán Viktorban látni a keresztény Európa utolsó harcosát,

aki pajzzsal és karddal a kezében veri vissza a gyilkos muszlim seregeket.

Ez alól még az sem menti fel a Greta Thunberg körüli mítosz építőit, hogy ez most egy valós probléma, és jó célért küzdünk, hiszen csak a legsötétebb diktatúrák építői gondolták komolyan, hogy a cél szentesíti az eszközt.

Amikor azon háborgunk, hogy a Fidesz politikusai fiatal gyerekekkel kampányolnak, akkor mindig gondoljunk bele, hányan bújnak most Greta Thunberg mögé. Erről a legkevésbé sem Thunberg tehet, hanem mi. Amikor ugyanis a fiatal aktivista arról panaszkodik, hogy a felnőttek elvették tőle a gyerekkorát, akkor az nem csak a klímaváltozást takarja.

Az ő gyerekkorát ugyanis azért vettük el, mert annyira akartunk látni egy bolygót megmentő szuperhőst élőben, hogy még azt is elfelejtettük, hogy igazából csak egy gyerek.

Azokat meg ugye nem bántjuk, viszont a munkát sem velük végeztetjük el.

Olvass még több cikket Fekő Ádámtól az Azonnalin!

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől
Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek