Bolsonaro: Tévedés, hogy az Amazonas az emberiség közös öröksége

Szerző: Fekő Ádám
2019.09.24. 20:01

A brazil elnök tett kicsit róla, hogy ne csak a 16 éves klímaaktivistáról szóljon a New York-i ENSZ-buli.

Bolsonaro: Tévedés, hogy az Amazonas az emberiség közös öröksége

Az utóbbi időben akkorát ment Greta Thunberg, hogy szinte el is felejtettük a nyár legfontosabb klímaügyi történését, az Amazonas lángolását. Szerencsére Brazília elnöke, Jair Bolsonaro tett róla az ENSZ New York-i klímacsúcsán, hogy azért kicsit róla is szóljon ez a találkozó: az ENSZ közgyűlésén felszólalva tévedésként írta le azt, hogy az Amazonas az emberiség közös öröksége, és tévihtnek, hogy az őserdő lenne a bolygó tüdeje, illetve kritizálta a sajtót, amiért ilyen szenzációéhesen tudósított arról, hány helyen ég épp a világ legnagyobb egybefüggő őserdeje.

„Ezekre a tévedésekre építve sok ország a segítségnyújtás helyett tiszteletlenül, és gyarmatosító szellemben viselkedett. Megkérdőjelezték a legszentebb értékünket, a szuverenitásunkat”

– állt Bolsonaro beszédében.

Bolsonaro szerint az országnan élő őslakosok kitelepítése sem akkora probléma, hogy az országán kívül és belül is sokan meg vannak róla győződve, hogy az indiánjaikkal ősemberként kell bánni.

Az őserdő égését azért varrták sokan Bolsonaro nyakába, mivel bevallottan támogatja az Amazonas területének megművelését. Ennek érdekében hatalomra kerülése óta az állam sokszor félrenéz, amikor a farmerek leégetik az ősnövényzetet. Ehhez képest Bolsonaro a vele hasonló platformon lévő politikuskhoz hasonlóan a civil szervezetk nyakába akarta varrni az erdőtüzeket. Hogy pontosan mit kell tudni erről a tűzről, arról itt írtunk bővebben.

FOTÓ: Alzenir Ferreira de Souza / Wikipedia

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek