+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Győri Boldizsár
2019. szeptember 23. hétfő, 17:35
Mi az, amit a jobb és baloldal egyaránt elítél Amerikában, politikusok, sztárok és világhírű divattervezők kénytelenek magyarázkodni miatta? Az úgynevezett „blackface”. De nem csak a polkorrektség bajnokai akadnak ki ezen, és azt is elmondjuk, miért!

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Közép-európai szemmel, rabszolga- és gyarmattartó múlt nélkül sokszor túlzásnak, vagy a „píszí-terror” eredményének titulálhatunk olyan, zömében a tengerentúlon kipattant botrányokat, amik esetében a mi szemszögünkből nem egyértelmű, miért problémás a kifogásolt gyakorlat. Ilyen volt nekem a „blackface” is – amíg utána nem néztem, mi is a probléma az arc feketére mázolásával.

 

A blackface szó eredetileg az arc és a csupasz bőrfelületek feketére mázolását jelentette, de később megjelent a brownface (arab vagy perzsa etnikum) és yellowface (ázsiai) kifejezés is. Ennek a gyakorlatnak a megítélése olyan rossz Észak-Amerikában, hogy amikor az egyik legnépszerűbb televíziós műsorvezető, Megyn Kelly 2018-ban egy NBC-s reggeli beszélgetős műsorban védelmébe vett egy blackfaces halloween-jelmezt, 48 órán belül már munkanélküli volt.  Idén februárban a Guccinak kellett szabadkoznia egy orrig érő pulcsija miatt, mert a száj kivágása körüli vastag vörös vonal blackface-re emlékeztetett (a pulcsit megnézve, lássuk be, jogosan) – az már más kérdés, hogy ez indokolta-e azt a gyűlöletáradatot és részvényár-visszaesést, ami az incidenst követte. 

 

A legfrissebb botrány pedig különösen pikáns, ugyanis nem másról kerültek elő blackfaces fotók, mint a kanadai miniszterelnök Justin Trudeauról, a politikai korrektség és a liberalizmus poszterfiújáról. Ő az, aki nagyon jóképű, vicces zoknijai vannak, és valahányszor mikrofont dugnak az orra alá, nem hagyja ki a lehetőséget, hogy ne mondja bele: ő bizony progresszív feminista. Mivel Kanadában október 21-én parlamenti választásokat tartanak, ez különösen érzékenyen érinti Trudeau kampányát, mert az előrejelzések szerint szoros eredmény várható.

 

Én is beöltöztem farsangkor, a bőrömet is összekentem mindennel. Mi ezzel a baj?

 

Ahhoz, hogy ezt megértsük, nagyon fontos, hogy megnézzük, honnan jön a blackface, kik csinálták először, miért, és hogyan. Az Egyesült Államokban az 1830-as években (ekkor még a polgárháború előtt vagyunk, a feketék rabszolgák, kvázi beszélő szerszámok) indultak el azok az utazó cirkuszok, amiknek a fő attrakciója az volt, hogy fehér színészek feketére mázolták az arcukat cipőpasztával, és túl nagy vagy túl kicsi, szakadt ruhában adtak elő komédiákat feketékről, finoman szólva sem törekedve a csoport hű reprezentálására.

 

Ezek a szkeccsek kiemelkedően népszerűek voltak az alsó-középosztály tagjai között északon és középnyugaton, ahol akkoriban még nem nagyon laktak afroamerikaiak, de az emberek anyagilag éppen, hogy a feketék fölött helyezkedtek el, ezért a „fehérségük” volt szinte az egyetlen határvonal, ami kifejezte a különállásukat a legszegényebb rétegektől. 

 

Ezekben a vígjátékokban egy dehumanizáló sztereotípia mentén ábrázolták a rabszolgákat, ahol

 

a humor forrása az volt, hogy a feketék kivétel nélkül lusta, tudatlan, babonás, hiperszexuális, gyáva és tolvaj fickók.

 

Mindez szociálpszichológiailag érthető reakció egy elnyomó társadalom részéről: ha az alávetetteket egyetlen negatív sztereotípiára redukáljuk, az napról-napra segít megindokolni, hogy úgy kezeljük őket, ahogyan, hiszen ők szinte nem is emberek, civilizálatlanok és barbárok, a status quo pedig megőrzésre érdemes.

 

Mivel a korabeli mainstream kultúrában a feketék nem jutottak szóhoz, egy olyan kép terjedt el róluk a fehérek között, a fehérek által, aminek a kialakulásához és alakításához semmi közük sem volt, de ez a kép mélyen beágyazódott a rasszista narratívákba, meghatározva, hogy mik a „fekete” és „fehér” vonások, személyes karakterisztikák. 

 

A tömegmédia és a széleskörű tájékoztatás leszámolt a bugyuta sztereotípiákkal?  

 

Nem, ehelyett a 19. század végén, 20. század elején az új médiumok bekísérték a színpadról ezeket a darabokat a rádióba, színházba, később a tévébe. Elterjedtek a mesekönyvek, amelyek főszereplője Jim Crow, a „lusta-semmirekellő néger” volt, akinek a csavargásai szolgáltatták a cselekményt, hollywood születésével pedig immár filmre kerültek azok a zenés-táncos produkciók, amelyekben kizárólag fehér színészek alakították a feketéket, illetve megszülettek az első önálló filmek is, amiben feketéket (vagy más, nem fehér etnikumú szereplőket) fehérek játszottak el. Ilyen volt az Egy nemzet születése (1915), az „Everybody Sing” Judy Garland főszereplésével 1938-ban, az Álom luxuskivitelben (1961, ebben Mickey Rooney alakít parodikusan egy japán öregembert) illetve a Feketék fehéren 2004-ben, aminek a rendezői azt hitték, vicces, ha ezúttal feketék öltöznek be fehér nőknek, és az összes negatív sztereotípiát elsütik róluk. Nem volt az.

 

A blackface egy rasszista társadalom kulturális mellékterméke, ami nagyon sokban hozzájárult ahhoz, hogy elfedje a rabszolgatartás igazságtalanságát és később a rasszizmus hazugságait a többségi társadalom elől,

 

elősegítve ezzel a status quo fennmaradását.

 

A blackface-n manapság felháborodók sem gondolják, hogy a korabeli kisemberek kárhoztathatóak lennének azért, mert a korszak gyermekei voltak, de elvárják, hogy miután egy jóérzésű illető megismeri a blackface eredetét, egy bizonyos kor fölött már ne mázolja az arcát feketére.

 

FOTÓ: National Museum of African American History and Culture 

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Így az EU helyett az amerikai és a kanadai kormánnyal egyeztetve fog Nagy-Britannia dönteni arról, hogy a Lukasenka-rendszer mely tisztviselőit büntesse utazási és pénzügyi korlátozásokkal.

Friedrich Merz egy interjúban a melegek kapcsán hirtelen váltott, és a pedofíliát hozta egy félmondat erejéig szóba. Miért?

Körbekérdeztük a magyarországi benzinkutakat, volt, ahol panaszt is tettünk.

Noha a román államfő a jobbközép nemzeti liberálisoktól érkezik, elvileg semlegesnek kellene lennie. De nem az.

Noha többségük már március óta gyűjtötte a lájkokat és osztotta a hülyeséget, az amerikai konszern csak most lépett fel ellenük.

Három párt belső mérése is a függetlenként induló múzeumigazgatót, Soós Zoltánt hozta ki győztesnek.

A járvány miatt nem közlekedő reptéri járatra árult 900 forintos jegyek a BKK-t 14 millió forinttal gazdagították. Mi történt?

A hét kérdése

Orbán Viktor bejelentette, a Magyar Közlöny megírta: hétfőtől minden szórakozóhely és kocsma legkésőbb este 11 óráig lehet nyitva. Mit hoz majd magával a 23 órás zárás?

Azért ide elnéznénk

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29.

Mit tanulhat, exportálhat Budapest Bécsből? Erről beszél Techet Péter, az Azonnali főmunkatársa az IDEA szervezésében. Október 1.

Ezt is szerettétek

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás