+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Győri Boldizsár
2019. szeptember 23. hétfő, 17:35
Mi az, amit a jobb és baloldal egyaránt elítél Amerikában, politikusok, sztárok és világhírű divattervezők kénytelenek magyarázkodni miatta? Az úgynevezett „blackface”. De nem csak a polkorrektség bajnokai akadnak ki ezen, és azt is elmondjuk, miért!

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Közép-európai szemmel, rabszolga- és gyarmattartó múlt nélkül sokszor túlzásnak, vagy a „píszí-terror” eredményének titulálhatunk olyan, zömében a tengerentúlon kipattant botrányokat, amik esetében a mi szemszögünkből nem egyértelmű, miért problémás a kifogásolt gyakorlat. Ilyen volt nekem a „blackface” is – amíg utána nem néztem, mi is a probléma az arc feketére mázolásával.

 

A blackface szó eredetileg az arc és a csupasz bőrfelületek feketére mázolását jelentette, de később megjelent a brownface (arab vagy perzsa etnikum) és yellowface (ázsiai) kifejezés is. Ennek a gyakorlatnak a megítélése olyan rossz Észak-Amerikában, hogy amikor az egyik legnépszerűbb televíziós műsorvezető, Megyn Kelly 2018-ban egy NBC-s reggeli beszélgetős műsorban védelmébe vett egy blackfaces halloween-jelmezt, 48 órán belül már munkanélküli volt.  Idén februárban a Guccinak kellett szabadkoznia egy orrig érő pulcsija miatt, mert a száj kivágása körüli vastag vörös vonal blackface-re emlékeztetett (a pulcsit megnézve, lássuk be, jogosan) – az már más kérdés, hogy ez indokolta-e azt a gyűlöletáradatot és részvényár-visszaesést, ami az incidenst követte. 

 

A legfrissebb botrány pedig különösen pikáns, ugyanis nem másról kerültek elő blackfaces fotók, mint a kanadai miniszterelnök Justin Trudeauról, a politikai korrektség és a liberalizmus poszterfiújáról. Ő az, aki nagyon jóképű, vicces zoknijai vannak, és valahányszor mikrofont dugnak az orra alá, nem hagyja ki a lehetőséget, hogy ne mondja bele: ő bizony progresszív feminista. Mivel Kanadában október 21-én parlamenti választásokat tartanak, ez különösen érzékenyen érinti Trudeau kampányát, mert az előrejelzések szerint szoros eredmény várható.

 

Én is beöltöztem farsangkor, a bőrömet is összekentem mindennel. Mi ezzel a baj?

 

Ahhoz, hogy ezt megértsük, nagyon fontos, hogy megnézzük, honnan jön a blackface, kik csinálták először, miért, és hogyan. Az Egyesült Államokban az 1830-as években (ekkor még a polgárháború előtt vagyunk, a feketék rabszolgák, kvázi beszélő szerszámok) indultak el azok az utazó cirkuszok, amiknek a fő attrakciója az volt, hogy fehér színészek feketére mázolták az arcukat cipőpasztával, és túl nagy vagy túl kicsi, szakadt ruhában adtak elő komédiákat feketékről, finoman szólva sem törekedve a csoport hű reprezentálására.

 

Ezek a szkeccsek kiemelkedően népszerűek voltak az alsó-középosztály tagjai között északon és középnyugaton, ahol akkoriban még nem nagyon laktak afroamerikaiak, de az emberek anyagilag éppen, hogy a feketék fölött helyezkedtek el, ezért a „fehérségük” volt szinte az egyetlen határvonal, ami kifejezte a különállásukat a legszegényebb rétegektől. 

 

Ezekben a vígjátékokban egy dehumanizáló sztereotípia mentén ábrázolták a rabszolgákat, ahol

 

a humor forrása az volt, hogy a feketék kivétel nélkül lusta, tudatlan, babonás, hiperszexuális, gyáva és tolvaj fickók.

 

Mindez szociálpszichológiailag érthető reakció egy elnyomó társadalom részéről: ha az alávetetteket egyetlen negatív sztereotípiára redukáljuk, az napról-napra segít megindokolni, hogy úgy kezeljük őket, ahogyan, hiszen ők szinte nem is emberek, civilizálatlanok és barbárok, a status quo pedig megőrzésre érdemes.

 

Mivel a korabeli mainstream kultúrában a feketék nem jutottak szóhoz, egy olyan kép terjedt el róluk a fehérek között, a fehérek által, aminek a kialakulásához és alakításához semmi közük sem volt, de ez a kép mélyen beágyazódott a rasszista narratívákba, meghatározva, hogy mik a „fekete” és „fehér” vonások, személyes karakterisztikák. 

 

A tömegmédia és a széleskörű tájékoztatás leszámolt a bugyuta sztereotípiákkal?  

 

Nem, ehelyett a 19. század végén, 20. század elején az új médiumok bekísérték a színpadról ezeket a darabokat a rádióba, színházba, később a tévébe. Elterjedtek a mesekönyvek, amelyek főszereplője Jim Crow, a „lusta-semmirekellő néger” volt, akinek a csavargásai szolgáltatták a cselekményt, hollywood születésével pedig immár filmre kerültek azok a zenés-táncos produkciók, amelyekben kizárólag fehér színészek alakították a feketéket, illetve megszülettek az első önálló filmek is, amiben feketéket (vagy más, nem fehér etnikumú szereplőket) fehérek játszottak el. Ilyen volt az Egy nemzet születése (1915), az „Everybody Sing” Judy Garland főszereplésével 1938-ban, az Álom luxuskivitelben (1961, ebben Mickey Rooney alakít parodikusan egy japán öregembert) illetve a Feketék fehéren 2004-ben, aminek a rendezői azt hitték, vicces, ha ezúttal feketék öltöznek be fehér nőknek, és az összes negatív sztereotípiát elsütik róluk. Nem volt az.

 

A blackface egy rasszista társadalom kulturális mellékterméke, ami nagyon sokban hozzájárult ahhoz, hogy elfedje a rabszolgatartás igazságtalanságát és később a rasszizmus hazugságait a többségi társadalom elől,

 

elősegítve ezzel a status quo fennmaradását.

 

A blackface-n manapság felháborodók sem gondolják, hogy a korabeli kisemberek kárhoztathatóak lennének azért, mert a korszak gyermekei voltak, de elvárják, hogy miután egy jóérzésű illető megismeri a blackface eredetét, egy bizonyos kor fölött már ne mázolja az arcát feketére.

 

FOTÓ: National Museum of African American History and Culture 

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Újabb óriási tüntetésen követelték Prágában az összeférhetetlenséggel vádolt miniszterelnök lemondását.

Az Azonnali megkérdezte a leköszönő elnök Nagy Károlytól, mit szól az eredményhez, és nem csalódott-e miatta.

Minden rettegés ellenére elképesztően jó stadion lett Magyarország új nemzeti stadionja, úgyhogy most már tényleg itt lenne az ideje focizni is. Riport a Puskás-avatóról!

De vajon médiahekk az egész, vagy tényleg visszatér a Savoyai-ház Olaszországba?

Mindezt azután, hogy kedden sikerült megbuktatni az előző, EU-barát kormányt.

Most hétvégén ünnepli a protestmozgalom az egyéves születésnapját. A mostani hétvégére nagy tüntetésekkel készülnek, a társadalom többsége is mellettük áll.

Lesz-e egyáltalán idő egy győri előválasztásra, és van-e ehhez elég jelölt? A DK-n kívüli ellenzék civilekben gondolkozik.

A hét kérdése

„Támogasson téged a Momentum!” – hangozhatna a mondat azoktól, akiken megpróbáltak segíteni Fekete-Győrék az elmúlt napokban.

Azért ide elnéznénk

Jobbnál jobb európai filmeket vetítenek november 13-15. között, ráadásul még jegyet is lehet nyerni!

És mindegyiktől lehet kóstolni! Ráadásul Budapesten! És még finomak is a borok. Nov. 23.

Eljött a te időd! Ugyanis a szocialista párt szervezésében megnézhető Az ifjú Karl Marx című film november 14-én.

Fantasztikusirodalmi találkozó november 30-án!

Jávor Benedekkel, Stumpf Andrással és Bajomi-Lázár Péterrel december 12-ig.

Ezt is szerettétek

Miért nézik le egymást az értelmiségiek és a melósok? Három pályakezdő: egy büszke gázszerelő, egy egyetemista és egy self made man mondja el.

Romániának is valamiről illene szólnia. Most arról szól, hogy nagy, és még nagyobb akar lenni. Így nehéz lesz bármiféle autonómia, mert az nem mennyiségi, hanem inkább minőségi cél. Véleménycikk!

Az EU leendő éléskamrája lehetne a zöldségek tömegét termelő Észak-Macedónia, aminek az új nevét a lakói nagy része rühelli, de elviselik az olyannyira vágyott EU-tagság áraként. De lesz-e ebből valami?

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás