Imádkozzunk, hogy ne ilyen legyen a következő tíz évünk!

Hódít a technopesszimizmus és a félelem a jövőtől, manapság a legritkább esetben vagyunk reménykedőek a következő évtizedekkel kapcsolatban. Ennek megfelelően meglehetősen zord képet fest a következő évtizedről a brit disztopikus sci-fi, az Évek alatt, ami konkrétabb szintre hozza mindeme szorongást, mint mondjuk a Black Mirror.

Pár éve szó van arról, hogy a sci-fi mintha válságban lenne. Ez egy ilyen örökzöld kocsmai vitatéma, amit leginkább úgy tudok lefordítani: én személy szerint az elmúlt években nagyon kevés tényleg jó, meglepő, megdöbbentő sci-fit olvastam könyvben, vagy láttam a moziban és a tévében.

Több oka is lehet ennek: az egyik a látszólag (látványos fejlesztések szempontjából) lassuló technológiai fejlődés, illetve a mindenféle eszközeinkkel és internetes dolgainkkal szemben táplált mély ellenérzés, ami az utóbbi években egyre erősebb, és ami fontosabb: divatosabb lett.

Ezeket a félelmeket, a technopesszimizmus lényegét legjobban talán a Black Mirror fogta meg. A Black Mirror azonban egy antológiasorozat, ami részenként más-más témát fogott meg ezen a vonalon, nem is nagyon próbálkozott meg azzal, hogy egy kifejezetten átfogó képet adjon a mi valóságunk jövőjéről.

Az Évek alattban egy brit család életét követjük 2019 és 2029 között egy kis kitekintéssel 2034-re egy olyan világban, ami pontosan azon törésvonalak mentén esik szét, amelyek mentén manapság elképzelhetjük – így aztán persze leginkább arról szól, hogy mi az, ami a mai világunkban abszurd.

Ebben a világban volt brexit, de az ír határ kérdését még mindig nem rendezték, az USA elnöke újra Trump lesz és az Egyesült Királyságban is felüti a fejét a populizmus, újra előkerül az atomháború fenyegetése, jön egy újabb válság, Ukrajnát lerohanják az oroszok, az ukrán menekülteket senki nem akarja befogadni, miközben mélyül a gazdagok és szegények közötti ellentét, a klímaválság és a mindenféle kibertámadások is komoly szerepet kapnak.

Ezzel párhuzamosan egy viszonylag hihető képet rajzol a sorozat arról is, hogy a technológia milyen korlátozott irányokban fejlődhet tovább a következő években – hangsúlyozva azt, hogy ez, ha lehet, nem javítani, hanem inkább nehezíteni, vagy még inkább bonyolítani fog az életünkön.

ahol a szerelem nem győz le semmit, ahol tulajdonképpen bármi megtörténhet.

Ahogy azt már a szerdai hírlevélben írtam: az Évek alatt világa egyáltalán nem áll távol a miénktől: a kínai-amerikai konfliktus finoman éleződik, dróntámadások ma is vannak, ahogy kibertámadások is, a nemzetközi helyzet pedig tényleg minden, csak nem rózsás: a sorozat a sci-fi legjobb hagyományait megidézve éppen csak annyira rugaszkodik el a valóságtól, hogy könnyen meg tudjuk vizsgálni saját magunkat.

Ahogy írtam, a sorozat nem hibátlan, tele van olyan monológokkal, amelyek életszerűtlenek, és leginkább azt szolgálják, hogy a sorozat készítői valami nagy okosságot adjanak át nekünk; ráadásul úgy alakul minden, hogy az Egyesült Királyság szempontjából sorsdöntő eseményekbe a család minden tagja be tud valahogy csatlakozni, ami nyilván egy sorozatban megtörténhet, de lehetne kicsit ügyesebben tárgyalni.

Sajnos a történet valahol a negyedik rész környékén éri el a csúcspontját egy halálesettel, azután érezhető, hogy nem tudták eldönteni, hogyan is fejezzék be pontosan. De addig a pontig, és – az akciódús részeket leszámítva, ragaszkodva a család szűkebb történetéhez – utána is nagyon emberi tud maradni a történet még a nagy mondások közepén is.

A sorozat a BBC és az HBO közös munkája, az HBO Go felületén magyar szinkronnal is elérhető.

FOTÓ: BBC/HBO