Úgy lesz a bokszszövetség elnöke Bajkai, hogy korábban becsődölt a védnöksége alatt az ifivébé

Szerző: Fekő Ádám
2019.09.18. 12:35

Nem is az a meglepő, hogy Orbán Viktor bizalmi embere, Bajkai István fideszes parlamenti képviselő került a bokszszövetség élére, hanem az, hogy köze is volt a tavalyi, 400 millió forintot felégető versenyhez, ami miatt a bokszszövetség csődközeli helyzetbe került. Itt az alkalom a dolog helyrehozására!

Úgy lesz a bokszszövetség elnöke Bajkai, hogy korábban becsődölt a védnöksége alatt az ifivébé

Az annyira nem meglepő, hogy a magyar sportvilág egy olyan zárt kör jelenleg, amiből ha eléggé kormányközeli vagy, nem lehet kiesni, de azért így is érdekes tény, hogy a Népszava szerint a Magyar Ökölvívó Szakszövetség új elnöke Bajkai István lesz a szövetséget eddig vezető korábbi világbajnok, Erdei Zsolt után. Bajkai neve első blikkre csak azért érdekes, mert nem csak a Fidesz országgyűlési képviselője, de ügyvédként Orbán Viktort is szokta képviselni.

A bokszszövetség mérlegét is ő hozta rendbe állami forrásokból, de innen jön az érdekes rész: a mérleget azért kellett rendbehozni, mert kiderült, hogy a szövetség Erdei Zsolt vezetésével laza 300 millió forinttal költekezett túl a 2018-as ifjúsági világbajnokság megrendezésekor. A MÖSZ tavaly a csőd szélére került, novemberre már az is kiderült, hogy a bokszolók utaztatására sincs pénzük. Erdei alatt 400 milliós hiányt halmozott fel a szövetség.


Tehát a hiányt főleg az iszonyatos túlköltekezéssel rendezett ifjúsági világbajnokság okozta, a dolgot pedig próbálhatja most megmenteni Bajkai István, de azért érdemes felemlíteni, hogy Bajkainak azért volt köze a problémához is:

a szövetség honlapjáról ugyanis kiderül, hogy Bajkai István volt a fővédnöke a hatalmas veszteséget okozó ifjúsági világbajnokságnak,

a honlapon még lelkesen számoltak be róla, micsoda esemény lesz. „A sport, és ezen belül az ökölvívás olyan tevékenység, amelyben munka nélkül nem lehet eredményt elérni. Ez a mi munkaalapú társadalmunknak is a mottója lehet. Erkölcsösebb, jobb, erősebb lesz az a társadalom, amelynek tagjai sporttal kezdik az életüket” – nyilatkozta a világbajnokság előtt.

Közben a szövetség nem engedte el Erdei Zsolt kezét a balhés elnöki időszak ellenére sem, és továbbra is a szövetségnél marad, egyelőre nem tudni, milyen pozícióban.

FORRÁS: BOTÁR GERGELY / KORMANY.HU

Kérdéseinkkel megkerestük a bokszszövetség sajtóosztályát is, többek közt arról érdeklődtünk, fővédnökként mennyi rálátása volt az elnöki pozíciót valószínűleg szeptember végén megkapó Bajkainak a verseny pénzügyeire. Amint válaszolnak, megírjuk.

KIEMELT KÉP: Az ifjúsági világbajnokság sajtótájékoztatója, bal oldalon Bajkai, mellette Erdei / Boxing.hu

FRISSÍTÉS (2019. október 9.): A bokszszövetség helyett Bajkai István ügyvédje írt nekünk október 9-én, aki azt szerette volna, hogy az alábbi helyreigazítást tegyük közzé. (A címben és a cikk elején az igeidőt ennek megfelelően írtuk át jövő időre, de időközben már az egész múlt.) Tehát íme: 

„2019. szeptember 18. napján az Azonnali.hu-n közölt »Úgy lett a bokszszövetség elnöke Bajkai, hogy korábban becsődölt a védnöksége alatt az ifivébé« című cikkünkben azt a valós tényt, hogy dr. Bajkai István fővédnöksége alatt került megrendezésre 2018 augusztusában az Ifjúsági Ökölvívó Világbajnokság, amely veszteséggel zárult, abban a hamis fényben tüntettük fel, mintha dr. Bajkai Istvánnak bármilyen köze lett volna az Ifjúsági Ökölvívó Világbajnokság költségvetésének túllépéséhez, veszteségességéhez, abban bármilyen szerepet játszott volna, ez azonban nem igaz. A valóság ezzel szemben az, hogy dr. Bajkai István semmilyen köze nem volt az Ifjúsági Ökölvívó Világbajnokság költségvetésének túllépéséhez, veszteséges voltához, dr. Bajkai István utóbb kinevezett pénzügyi biztosként éppen a pénzügyi stabilitás helyreállítását segítette elő. Cikkünkben továbbá azt a valótlan tényállítást tettük, illetve híreszteltük, miszerint dr. Bajkai István lett a bokszszövetség új elnöke, ez azonban nem igaz. A valóság ezzel szemben az, hogy dr. Bajkai István a cikk megjelenésének idején még nem volt a bokszszövetség elnöke.”

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek