Izraelben az arab párt lehet az ellenzék vezető ereje a mai választás után

Miután Benjamin Netanjahu nem tudott kormányt alakítani áprilisi győzelme után, inkább elérte a parlament feloszlatását. Az új választás sem biztos, hogy feloldja a patthelyzetet: hiába van a jobboldalnak többsége, a szekuláris nacionalisták nem akarnak együttműködni az ultraortodox vallási pártokkal, és így Netanjahu nem tud kormányon maradni. Kiutat egy nemzeti egységkormány jelenthetne a Likud és fő ellenfele, a Kahol Lavan (Kék-Fehér) között.

Ma megint választ Izrael április után. A tét: Netanjahu tud-e ezúttal kormányt alakítani, vagy megint – mint április után – nem tud többséget összehozni maga mögött. Benjamin Netanjahu először 1996-ben szerzett kormányfői posztot. 2009 óta pedig folyamatosan tölti be a tisztséget. Noha az idei április választásokat is megnyerte, és jó eséllyel startol a most keddi előrehozott választásokon is – a körülmények áldozatává válhat az idén hetvenéves politikus.

Megosztott jobboldal, kormányozni képtelen Netanjahu

Hiába áll az izraeli társadalom a felmérések szerint saját bevallása szerint inkább jobboldalon, és hiába szereznek ennek megfelelően a jobboldali pártok vélhetően ismét többséget a Kneszetben, Netanjahu elveszítheti a miniszterelnökségét. A jobboldalon belül ugyanis nincs egység.

márpedig Netanjahunak mindkét táborra szüksége lenne. Avigdor Lieberman, a főleg oroszajkú, nacionalista, de nem vallásos zsidók által választott Otthonunk Izrael párt elnöke azonban nem fogja megtenni azt a szívességet, hogy összeálljon a szefárd ortodoxokat képviselő Sasz párttal és a különféle askenázi ultraortodox kispártokkal.

A vita lényege, ami miatt április után se tudott összehozni Netanjahu maga mögött – a jobboldali többség ellenére – egy működőképes koalíciót, hogy a vallásos fiataloknak be kell-e vonulniuk a hadseregbe.

Miközben az államtól szociális segélyben részesülnek, néha még magát az országot sem ismerik el, ugyanis a legortodoxabbak szerint Izrael mint világi cionista projekt i*tenkísértés: elvégre Izrael államát csak I*ten felszólítására hozhatnák létre a zsidók. De azok az ultraortodoxok is, akik elismerik Izraelt, számos különjoggal rendelkeznek: nem az állami oktatási rendszerben, hanem a saját jesiváikban képzik a fiataljaikat, a férfiak nagyrésze gyakorlatilag szociális segélyből él, egész idejüket a szent iratok tanulmányozásának szentelhetik, és a hadkötelezettség sem vonatkozik rájuk.

Ma Izrael lakosságának közel húsz százaléka ultraortodox, az őket képviselő pártok – azaz a szefárd Sasz és a különféle askenázi kispártok – fontos erőt képviselnek. Készek különféle kormányokat támogatni (a Sasz párt akár baloldaliakat is), ha az előjogaikat nem bántják. Ebbe Benjamin Netanjahu is belement, azonban a Likud egyik fontos koalíciós partnere, a nacionalista, arabgyűlölő Avigdor Lieberman már nem.

Ő ugyan egy keményen nacionalista cionizmust képvisel, de a vallásnak nem tulajdonít olyan nagy jelentőséget, elvégre szavazói is azon oroszajkú zsidók, akiknek Izrael mint világi projekt fontos. Izrael zsidó lakosságának egyharmada eleve nem jár sohasem zsinagógába, de sokan köztük azért nem baloldaliak, hanem jobboldaliak, Lieberman pedig nekik játszik.

Lieberman pedig mindenféle kormány támogatását attól tette függővé, hogy az ultraortodoxok is lesznek szívesek bevonulni a hadseregbe. Ebbe értelemszerűen az ultraortodoxok nem mentek bele, Benjamin Netanjahu pedig az izraeli jobboldal két ága – a világi cionizmus és az ultraortodoxia – között két szék között esik.

Április után is azért kell ma kedden választást tartani, mert Netanjahu nem tudott kormányt alakítani, azt pedig nem akarta kivárni, hogy esetleg más politikus – például a második helyezett, centrista Kékfehérektől – kapjon kormányalakítási felkérést. A jobboldali parlamenti többség egyetlen kérdésben tehát mégis összeállt: májusban a Likud, Liebermann pártja, egy másik vallásos-cionista pártszövetség és az ultraortodoxok együtt szavazták meg az előrehozott választásokat.

Netanjahu akár bukhat is, de a baloldalnak nem lesz benne szerepe

Ha a közvélemény-kutatások pontosak, akkor

A felmérésekben a jobboldali Likud és a centrista Kékfehér pártszövetség fej-fej mellett halad, nem kizárt, hogy a Benny Gantz és a magyar származású Yair Lapid vezette Kékfehérek szerzik meg az első helyet.

Egy tisztán balközép, Nethanjahu-ellenes koalíciónak mégsincs sok esélye, és nem csak azért, mert a Gantz-Lapid-páros pártja eleve nem is tekinthető baloldalinak. A tisztán baloldali pártok azonban a parlamenti helyek alig tizedére esélyesek csak: a hajdan erős Munkapárt mára kispárttá zsugorodott, az sem segít rajta, hogy közös listán indul az észak-afrikai, szegényebb zsidókat balpopulista igéretekkel lekenyerezni akaró, Orly Levy-Abekasis vezette Híd-párttal. A Munkapárt és Híd kettősét vélhetően az újonnan létrejött baloldali koalíció, a Demokrata Unió – amelynek része a volt munkapárti miniszterelnök, Ehud Barak Demokrata Pártja – is megelőzheti.

A Likudtól balrább álló kormány csak akkor tudhatna – legalábbis matematikailag – összeállni, ha a Kékfehérekhez és a két kicsi baloldali párthoz a mostanra egységes listával induló arab pártok is beállnak. Az arab pártok közös listájának jó esélye van tíz százalék feletti eredménnyel harmadiknak befutni, a közös lista vezetője, Ajman Odeh kész lenne – legalább kivülről támogatni – egy olyan kormányt, amely felhagy Netanjahu durva arabellenességével és a ciszjordániai zsidó telepek létesítésével.

Noha Izraelt szokás arabellenesként leírni, Odehék indulása és esélyei is mutatják:

Az más kérdés, hogy az Izraellel szembeni gyűlölet sokszor olyan erős az izraeli arabok között, hogy nem mennek el szavazni, hiába vannak arab pártok is. Pedig az arab voks döntő is lehet: az arab pártok közös listavezetője, Odeh azt nyilatkozta a New York Times-nak, hogy ha az arabok között meghaladja a részvétel a hatvanöt százalékot, akkor Netanjahu biztos elveszti a kormánytöbbséget.

Az araboknak jelenleg csak tíz képviselöjük van az izraeli parlamentben, de ha az arab részvétel magas lesz, akkor akár huszonnyolc képviselői helyet is szerezhetnek a százhúszból. Áprilisban azonban az arabok fele se járult az urnákhoz, és várhatóan most se fogja meghaladni körükben a részvétel a hatvan százalékot, ami azzal is magyarázható, hogy a Likud az arabok lakta szavazókörökben kamerák felszereltetésével akarta volna megfélemlíteni az arab szavazókat.

Nemzeti egység, de Netanjahu nélkül

Netanjahu akkor tud hatalmon maradni, ha pártja annyira túlnyeri magát ma, hogy elég a jobboldal egyik táborát maga mellé állítani. Ekkor vélhetően a vallási pártok mellett döntene, mert őket egy kis pénzzel és előjogokkal könnyebb lekenyerezni, mint a keményfejűbb Liebermant. Egy ilyen kormányba kész lenne beállni az Ayelet Saked vezette, a cionista vallásosokat képviselő Jobboldal, valamint az arabgyűlölő, ultranacionalista Zsidó Erő párt is.

De ilyen arányú Likud-győzelemre amúgy sincs sok esély. Azaz a Likudnak el kell fogadnia: ki kell lépnie a komfortzónájából, és össze kell állnia a jelenlegi ellenfél Kékfehérekkel. Ilyen nemzeti egységkormányoknak van hagyományuk Izraelben. Egy ilyen mellé kész lenne Lieberman is beállni, noha a felmérések szerint a Likudnak és a Kékfehéreknek egymagukban is meglenne a többségük.

Egy ilyen kormánynak – azaz a Likud kormányban maradásának – van egy nagy akadálya, ez pedig maga Benjamin Netanjahu. Egy nemzeti egységkormánynak, plane a Kékfehérekkel közösen, nem lehetne ő a vezetője, aki annyit tett már eddig is az izraeli politika polarizációjáért, és itt most nem csak az arabellenességére kell gondolni. De Netanjahu előszeretettel zárja ki a zsidók közül is azokat a zsidókat, akik nem vele értenek egyet.Tehát

Gyakorlatilag meg arról van szó, hogy a Kékfehérek csak akkor állnak le a Likuddal, ha azt már nem Netanjahu vezeti.

Ha nemzeti egységkormány lesz, az azzal is járna, hogy az egységes arab lista lenne az ellenzék vezető ereje. Az arab pártok szövetsége ugyanis minden bizonnyal harmadik helyen végez a két nagy mögött, azaz

és az azzal együttjáró jogok, például a betekintési lehetőség nemzetbiztonsági dokumentumokba.

Lieberman kiüti Netanjahut?

Netanjahu mögött azért is nehezen állhatna össze a nemzeti egység, mert a politikusnak van egy nagyon is személyes érdeke a kormányfőség mellett, aminek nem sok köze van bármiféle nemzeti egységhez. A politikus ellen három ügyben is zajlik büntetőjogi eljárás – ezért Netanjahu egyrészről immunitást akarna magának biztosítani kormányfőként, valamint (természetesen jobboldali kultúrharcos érvkészlettel) harcot hirdetett a szerinte túl balos, túl liberális Legfelsőbb Bíróság ellen is.

A vallási pártok, valamint a két másik nacionalista erő még készek is lennének Netanjahut megvédeni egy büntetőpertől – amelynek esetén amúgy Netanjahutól a közvélemény el is várná, hogy mondjon le –, Lieberman azonban inkább kárörvendve nézné a vergődő Netanjahut.

Az egykori katona Gantz kormányfőségét Lieberman ugyanis kész megszavazni, egy feltétele van: a kormánynak se baloldali, se arab pártok nem lehetnek a részei, pláne nem valósíthat meg baloldali és arab követeléseket. Mivel a Kékfehéreknek a baloldallal és az arabokkal nem lesz többségük, Gantznak nem lesz nehéz egy ilyen feltételt teljesítenie.

Ezzel Lieberman léphetne ismét elő igazi játékossá, aki egyszerre üti ki Netanjahut, de biztosítja közben az eddigi jobboldali irányvonalt. A kékfehér Gantztól sem várható ugyanis baloldali fordulat, a politikus inkább Netanjahu korruptságát és demokráciához való viszonyát kritizálja, de nem akarja túlzott baloldali, pláne arabpárti üzenetekkel elijeszteni a középosztálybeli szavazóit.

A Kékfehérek azonban az ultraortodoxokkal is össze vannak veszve, ez persze Lieberman szemében nem nagy baj. Az történt ugyanis, hogy a Kékfehérek egyik vezetője, Yair Lapid videóban vádolta meg az ortodox pártokat: a Likudnak eladják magukat. Az ultraortodoxok azonnal antiszemitának ítélték Lapid vádjait.

FOTÓ: Benjamin Netanjahu / Facebook