+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Techet Péter & Bakó Bea
2019. szeptember 10. kedd, 07:17
Négy évvel ezelőtt volt a menekültválság döntő pontja. Miután Orbán Viktor a Keleti pályaudvar előtt rekedt menekültek kérdését „német problémává” minősítette, a menedékkérők pedig gyalog indultak meg Ausztria felé a Keletitől, Angela Merkel egy rendkívüli döntést hozott: bejöhetnek Németországba a menekültek. Erről szól a német közszolgálati ZDF dramatizált dokumentumfilmje. Elmondjuk, hogy sikerült a film, amin már a berlini magyar nagykövet is felháborodott.

A német közszolgálati ZDF televízió múlt hét szerda este egészestés dramatizált dokumentumfilmmel dolgozta fel a négy évvel ezelőtti eseményeket: a sokszor rendezői fikció szülte, színészek szájába adott párbeszédeket, amelyek Merkel irodájában vagy a Keleti pályaudvaron történteket akarják közelebb hozni, tényleges felvételek és interjúk egészítették ki.

 

Mi vezetett 2015. szeptember 4-e éjszakájához, amikor Merkel kancellár megnyitotta a határokat a Budapestről elindulni hagyott menedékkérők előtt?

 

Christian Twente filmje arra tesz kísérletet, hogy az ismert képek és a merkeli, orbáni nyilatkozatok mögötti hátteret is megmutassa – értelemszerűen ennek megfelelően nem egy dokumentum-, hanem sok tekintetben játékfilmmel van dolgunk, bár a film részletes leírásában hangsúlyozzák, hogy a dramatizált részek Merkel bizalmasi köréből szerzett háttérinformációkon alapulnak. Twetten már Luther Márton, Marx, vagy a bukott Bayern München-vezér, Uli Hoeneß életét is megfilmesítette: a történettudomány által nem lefedett részeket szintén rendezői fantáziával töltve ki.

 

A főszereplők nem szólalnak meg a filmben: se Orbán, se Merkel

 

Német és osztrák részről számos szereplő megszólal maga is, a magyar kormányzati részről viszont senki. Hogy keresték-e őket egyáltalán, az nem derül ki egyértelműen: a film elején csak annyit írtak ki, hogy nem minden érintett akart nyilatkozni. Például Merkel sem nyilatkozott a filmben: őt végig egy színész játssza, illetve az aznapi nyilvános programjának felvételeit játsszák be a filben.

 

Az osztrák Gerald Knaus, az EU-török menekültügyi megállapodás egyik kidolgozója már a másfél órás film elején azt mondja: Orbán tudatosan katasztrófára játszott.

 

„Orbánnak nincs semmiféle morális gátlása“

 

– mondja a magyar miniszterelnökről Knaus. Szerinte Orbán tudatosan arra játszott, hogy a Keleti pályaudvarnál borzasztó képek készüljenek, mert azokat „belső propagandára” használhatja. Thomas de Maizière akkori német belügyminiszter elismeri a filmben: a német kormány azt remélte, hogy az összes többi EU-ország is közös, európai megoldásokban érdekelt, de a többiek csak hitegették Berlint. A kereszténydemokrata politikus szerint igenis jó megoldás lett volna az európai menekültkvóta.

 

Ebben azonban még Knaus sem ért vele egyet: az Orbán-kritikus szakember szerint a menekültkvóta „mindig is egy illúzió” volt. Szerinte a német kormány sok hibát követett el azzal, hogy túl sokáig ragaszkodott ehhez a megoldáshoz. Knaus szerint azonban tényleg csak Németország volt képes belátni: a Földközi-tengerben és a balkáni útvonalon annyian haltak meg, hogy az emberáldozatok számát tekintve „nyugodtan lehet háborúról beszélni”.

 

Maizière szerint a Merkel-kormány a közvélemény nyomása alatt állt: a német közélet és a társadalom többsége a Willkommenskultur mellett volt, „senki nem beszélt bezárkózásról”.

 

Maizière elismeri: az autópályán Ausztria felé megindult menedékkérők látványa őt is „megindította”.

 

Reinhold Mitterlehner, egykori konzervatív osztrák alkancellár – aki nemrég írt lesújtó könyvet Sebastian Kurzról –, úgy véli a filmben: „Orbán tovább akarta adni a problémát azoknak, akik emberséget mutattak”, azaz az osztrákoknak, németeknek, svédeknek.

 

A filmben megszólal Mohammad Zatareih is: ő az a szír menekült, aki megindította és vezette a menedékkérők menetét az osztrák határig.

 

A filmből két személy marad ki még a dramatizált, színészi szintről is, ők csak a színészek említéseiben jelennek meg: Orbán Viktor és Horst Seehofer. Seehofer azokban a döntő napokban tényleg eltűnt, a szeptember negyedikei határnyitásról szóló döntésnél Merkel hiába kereste az akkori bajor miniszterelnököt, annak mobiltelefonja – sokak szerint tudatosan – ki volt kapcsolva. A filmbeli Merkel Seehofer eltűnésére azt mondja: „ez már mindegy is, ezzel együtt kell élnem”.

 

A ZDF dokumentfilmjében bejátsszák Lázár János tényleges sajtótájékoztatóját, amiben a politikus buszokat ígér „a bevándorlók” számára, hogy azok elérhessék az osztrák határt. Zavaró, hogy a ZDF a bevándorlót végig menekültként fordítja – bár az is igaz, hogy egy jó hosszú filmbeli lábjegyzet kéne annak elmagyarázásához, hogy mi a különbség a menekült és a bevándorló között, és miért nevezi egyik kormány ennek, másik annak őket.

 

Merkel szeptember negyedike estéjén-szeptember ötödike reggelén hozza meg a döntést: a megindult menedékkérőket felveszi Németország.

 

A filmbeli Merkel ezt azzal indokolja a háttérbeszélgetéseken: nem akarja, „hogy Orbán leverje a menekülteket”.

 

A történelmi tudás hiányát a fikció tölti ki

 

A filmben tehát számos rész, döntés fiktív párbeszédekkel van bemutatva. Itt Merkel környezetét – főleg a Merkelt a kezdetektől kísérő, a nyilvánosságot kerülő Beate Baumann-nal való beszélgetéseit, illetve a kormányzati megbeszéléseket – próbálják meg a fikciós részek érthetőbbé tenni.

 

A játékfilmes részeknél mutatkozik meg egyértelműen a Merkel-környezetében a film alkotói szerint feltétetelezett Orbán-kritikusság. Amikor például egy eljátszott kabinetülésen felmerül, hogy Merkel és Orbán közösen álljanak ki egy sajtótájékoztatóra, Merkel (tehát a filmbeli színész) azt mondja: jól ismeri ő ahhoz Orbánt, hogy tudja, nem fog ilyen szívességet tenni Berlinnek. A filmbeli Merkel szerint „Orbán kiszámíthatatlan”, és őt az, ami Magyarországon zajlik a menekültekkel, „1989-re emlékezteti”.

 

A Peter Altmaier kancelláriaminisztert játszó színész Merkelnek azt mondja (még mindig a játékfilmes résznél vagyunk), hogy

 

„Orbán nem érdekelt a megoldásokban, ő nem megoldást, hanem problémákat akar”.

 

Merkel elképzelt környezete mellett a Keleti pályaudvar a másik játékfilmes környezet: a mostani, tényleges helyzetnél tisztábbnak ható budapesti pályaudvaron a menedékkérők Ausztria felé való gyalogos megindulását mutatják be. Ez a döntés még inkább a nyitás felé lökte ugyanis a német kormányt.

 

Sie haben es geschafft

 

A film végén Sigmar Gabriel egykori szocdem pártelnök és akkori alkancellár elismeri: Merkel a történelmi döntésével a CDU liberalizmusát igencsak kitolta. Miközben szerinte ez morálisan helyesnek is tekinthető, a szocdem politikus úgy véli:

 

azzal, hogy Merkel a menekültkérdésben vállalt be egy nagyon merész és sok kritikát kiváltó döntést, elvesztette annak lehetőségét, hogy más, Európa számára akár fontosabb kérdésekben – például a macroni politikai és szociális unió kapcsán – merjen szintén nagyot dönteni, lépni.

 

A határnyitás után a CDU ugyanis még több olyan merkeli lépést, amely a német jobboldali addigi identitását teszi majdnem kockára, nem fogadna el.

 

Sigmar Gabriel ha visszatekint az akkori eseményekre, azt kell mondania: „illúzióban éltünk”. Gabriel szerint ugyanis az volt illúzió, hogy azt remélték: ez egy rendkívüli, egyszeri döntés lesz. Nem számoltak azzal, hogy milyen politikai mozgásokat fog mindez beindítani – amelyek, mint például a német szélsőjobb parlamenti jelenléte, nem tűnnek egyszerinek és átmenetinek.

 

Gerald Knaus szerint azonban nem szabad elfelejteni: a politikai következmények ellenére is „Merkel megmentette Európa lelkét”. És végső soron Merkelnek igaza lett: sikerült megoldani a válságot,

 

„Németország ma nem áll rosszabbul, mint négy éve”, ráadásul „az ország és a társadalom helyt állt egy morális próbán”.

 

Miért akadt ezen ki a berlini magyar nagykövet?

 

A filmből új részleteket nem tudunk meg, a játékfilmes kiegészítések értelemszerűen nem történelmi dokumentumok, egyszerűen átélhetőbbé tesznek egy történelmi pillanatot. Ennyiben érdekes az alkotás, de nem újszerű. Ráadásul van azért pár slendriánság, amely nem a politikai, hanem művészi tartalomra vonatkozik, de mégis nagyon zavaró. Például az, hogy a Werner Faymann akkori osztrák kancellárt játszó színész nem bécsiesen beszél, hanem úgy, mint egy német politikus – ami teljesen hihetetlenné teszi a róla szóló részeket.

 

A film szerint egyébként Faymann azon az estén elég türelmetlenül hívogatta Merkelt, attól tartott ugyanis: az Orbán-kormány erőszakot fog alkalmazni, és ezáltal ők, az osztrákok is sárosak lennének. A filmbéli Faymann azt mondja Merkelnek: beengedi őket, ha utána az áradat felét Merkel továbbengedi Németországba. Ezen a ponton különösen érdekes lett volna tudni, mit mond egy magyar kormányzati érintett, és milyen alapja volt Faymann aggodalmainak.

 

Érdekes módon mégsem ezt, a kormányzati megszólalók hiányát reklamálja a magyar fél a filmen, hanem azt, hogy a Keletit a menekültválság kiindulópontjának állították be, ami egyébként nyilvánvalóan nem igaz a filmre.

 

Orbánt viszont úgy állította be a film, mint aki hülyére vette az osztrák és a német kancellárt – ezt akár bóknak is vehette volna a magyar kormány jó híréért aggódó nagykövet,

 

pláne, hogy az egész film mégis azt az összbenyomást hagyja maga után, hogy egy Merkelről szóló imázsfilm. Ráadásul úgy, hogy a névvel-arccal nyilatkozók közül érdemi döntési pozícióban egyedül Thomas de Mazière belügyminiszter volt. Rajta kívül csak a B-ligából szólalnak meg politikusok, míg sem külügyminiszter, sem kormányfő nem szerepel sem német, sem osztrák, sem magyar részről.

 

Aki tehát egy alapos munkára kíváncsi, annak érdemesebb a neokonzervatív Die Welt napilap újságírója, Robin Alexander 2017-es könyvét, a Getriebene-t elolvasnia. (A címben szereplő Getriebene – azaz Űzöttek – szó egyszerre utal a menekültekre és a helyzetre folyamatosan reagálni kényszerülő német elitre.) A könyv kizárólag történelmi források alapján dolgozza fel a 2015-ös merkeli döntés előzményeit és következményeit.

 

FOTÓ: ZDF

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Trianon következménye a vízfejűség és az együttélés kultúrájának elvesztése is, azt pedig el kell felejteni, hogy „mindent vissza”. Videó.

Eddig a nyilvánosság előtt nem ismert momentumosok jelentkeztek Fekete-Győr András helyére, de még nagyobb a verseny az elnökségi helyekért.

Hamarosan nyithatnak a fürdők, múzeumok, színházak, és ha minden jól megy, két hét múlva már személyesen is kérdezhetnek az újságírók kormányinfón. A részletek!

Ezt azután mondta nekünk, hogy erdélyi magyar extremizmusról és az erőszak veszélyéről értekezett hosszasan.

Ungváry Krisztián segédletétől kezdve az Ismerős arcokén át a legkülönfélébb módon várhatunk megemlékezést. Mutatjuk, mit!

A filmcsatornák hétvégi délutánjainak egyik legstabilabb szereplője szinte semmit nem vesztett minőségéből.

A svéd fővirológus bírálta országa járványügyi kezelését, noha maga találta ki a különutat. Most elismerte: túl sokakat vesztettek el.

A hét kérdése

Egy etnikailag sokszínűbb Nagy-Magyarországban a politikai térkép is egészen más lenne, mint most. Hogy mennyire, arról csináltunk egy szavazást!

Azért ide elnéznénk

Még ha online is, de június 5. és 6. között a Rosalia borfesztivál keretében lesznek élő interjúk borászokkal, művészekkel és a gasztronómia képviselőivel.

Saját kézzel lehet levendulát szedni a kevélyhelyi levendulamezőn. Aki kipróbálná, június 5. és 14. között teheti
meg Pilisborosjenő mellett!

DrMáriás festményeit Győrfi Pálról, a nyugalomhipnózis nagymesteréről, vagy Müller Cecíliáról, Baby Yoda megmentőjéről június 6-tól nézheted meg Szentendrén.

Mi fog történni az albérletpiaccal a koronavírus-járvány miatt kibontakozó gazdasági válság hatására? Június 9.

Ipari stílusű bútorok, munkavédelmi plakátok és sok más június 13-án.

Ezt is szerettétek

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Fogadják el a munkavállalók, hogy a közelgő válság miatt komoly áldozatokat kell hozniuk az állásukért – legalábbis az Iparkamara elnöke, Parragh László szerint. De mit szólnak ehhez a szakszervezetek?

Sok felvidéki városba a magyar polgármesterek hívták be a megszálló csehszlovák katonákat. Itt a Trianon 100 podcast harmadik része.

És a koronavírus-járvány, vagy az azt követő válság kezelése lehet majd a 2022-es kampány fő témája? Böcskei Balázs és Mráz Ágoston Sámuel a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás