Heten is polgármesterek lennének Újbudán

Szerző: Hutter Marianna
2019.09.10. 15:48

Nemcsak a legtöbb választásra jogosult polgár jut Újbudára, de a legtöbb polgármesterjelölt is a XI. kerületben tűnt fel. Többek közt a Mi Hazánk, a Munkáspárt és Puzsér Róberték is szeretnék, ha tőlük kerülne ki a kerület új vezetője.

Heten is polgármesterek lennének Újbudán

Összesen hét polgármesterjelölt bukkant fel a hétfőn lezárult ajánlásgyűjtési időszak végéig a XI. kerületben. A Fidesz-KDNP és az ellenzéki pártok jelöltjein túl a Munkáspárttól a Mi Hazánk Mozgalmon át egészen Puzsér Róberték egyesületéig indítanának embert a kerületvezetői posztért. Ezzel Újbuda lett az a kerület a fővárosban, ahol a legtöbb polgármesterjelölt mérettetné meg magát – vette észre az Azonnali.

Újbuda egyébként az a kerület is egyben, ahol a legnagyobb a népességszám, így itt van a legtöbb választásra jogosult polgár is: 108 ezer fő.

A XI. kerületben már legutóbb, 2014-ben is nagy volt a verseny a polgármesteri székért, igaz, akkor még az ellenzéki pártok nem fogtak össze egymással. Így akkor még az alábbi öt szervezet indított jelöltet a polgármesterséget elnyerő Fidesz-KDNP színeiben induló Hoffmann Tamáson kívül: az MSZP, a Jobbik, az LMP, a liberálisok és a Szociáldemokraták nevű párt. Akkor Hoffmann 46,6 százalékot ért el, míg a szocialista Molnár Gyula 41,4 százalékot.

Az idei évre viszont jelentősen megváltozott a kínálat: míg a kormánypártok jelöltje, Hoffmann Tamás maradt, addig az ellenzéki pártok összefogtak. Vagyis a polgármester legesélyesebb kihívója jelenleg a DK-s László Imre, akit az MSZP, a Párbeszéd, a Momentum és az LMP is támogatnak jelölőszervezetként.

Rajtuk kívül – Budán egyedüli kerületként – indít itt polgármesterjelöltet a Mi Hazánk Mozgalom Kubínyi Tamás személyében, akit a MIÉP és a Független Kisgazdapárt is támogat.

Utóbbi politikusokat már jogerősen is nyilvántartásba vették a valasztas.hu szerint. Ugyanakkor rajtuk kívül is vannak még indulók, akik adtak le még hitelesítésre váró aláírásokat. Például Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt egyesülete, az Állampolgárok a Centrumban itt indít egyedül polgármesterjelöltet, Lengyel Domokost. Bár hivatalosan őt még nem vették nyilvántartásba, úgy tudjuk, neki is sikerült elegendő érvényes aláírást összeszednie.

HOFFMANN TAMÁS, ÚJBUDA FIDESZES POLGÁRMESTERE. FOTÓ: FB

Az újbudai indulók között van a Munkáspárt jelöltje is, Benyovszky Gábor, rajta kívül pedig függetlenként Görög Krisztián, illetve a Demokrata Párt színeiben Kósa Sándor indulnak.

Arról, hogy milyen sorrendben lesznek a jelöltek a szavazólapon, hétfőn döntött a helyi választási bizottság. Eszerint az alábbi módon tüntetik fel majd az indulókat, ha minden jelöltet nyilvántartásba vesznek:

1. Görög Krisztián – független

2. Hoffmann Tamás – Fidesz-KDNP

3. Kósa Sándor – Demokrata Párt

4. Lengyel Domokos – Állampolgárok a Centrumban Egyesület

5. Kubínyi Tamás – Mi Hazánk – MIÉP – FKGP

6. László Imre – Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP

7. Benyovszky Gábor – Magyar Munkáspárt

FOTÓ: Hoffmann Tamás / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek