Most akkor ki győzött Moszkvában, Navalnij vagy Putyin?

A moszkvai választás mérlege: egy meggyengült kormánypárt és egy ellenzék, amely emiatt elhiszi magáról, hogy nyert. Ennyi egyelőre pontosan elég a moszkvai rendszerellenes időleges mozgalom kimúlásához.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Mindenki kicsit a saját győzelmeként ünnepli a múlt vasárnapi moszkvai Városi Duma választásának eredményét, melynek kampánya a tömeges ellenzéki megmozdulások és a hatóságok visszaélései miatt nemzetközi médiafigyelmet is kapott.

A figyelem oka az, hogy a vastagon Putyin-párti és ezáltal a választások szempontjából jelentéktelen orosz vidékkel ellentétben a csaknem tizenkétmilliós Moszkva ellenzékibb, urbánusabb, ezáltal érzékenyebben reagál a hatalmi visszaélésekre, a sokadik éve tartó gazdasági recesszióra és a kormánypárt emiatti meggyengülésére.

legyen szó akár a 2011-2012-es tömegtüntetésekről, Alekszej Navalnij ellenzéki politikus meglepően erős főpolgármester-választási eredményéről (ellenszélben ért el huszonhét százalékot, ez már elég volt ahhoz, hogy a Kreml semelyik későbbi választáson ne engedje rajthoz állni), vagy az általa szervezett korrupcióellenes tüntetéssorozatról.

Ellenszélben nehéz kapálózni

Nem meglepő módon tehát idén is Moszkva került a figyelem középpontjába, mikor a főváros a moszkvai törvényhozás, a Városi Duma negyvenötfős testületének választására készülődött. Tömeges letartóztatások, még tömegesebb, rég nem látott méretű tüntetések: mindezt azért, mert a választási bizottság a rendszeren kívüli ellenzék jelöltjeit nem engedte rajthoz állni az ellenzék szerint mondvacsinált adminisztrációs problémák miatt.

A moszkvai helyi választási szabályok szerint egy jelöltnek az adott kerületi lakosság három százalékának aláírását kell összegyűjtenie az induláshoz, az aláírásokat pedig a választási bizottság vizsgálja át. Ha a szignók kevesebb, mint tíz százalékát találják érvénytelennek, a jelölt indulhat, de ha ennél többet, akkor visszautasítják a jelölését. Így elírásokra, rossz lakcímekre és egyéb kisebb hibákra hivatkozva a választási bizottság végül körülbelül harminc ellenzéki jelöltet fosztott meg az indulás jogától: Navalnijnak több sem kellett, meg is gyanúsította Ella Pamfilovát, a választási bizottság vezetőjét azzal, hogy direkt hamisíttatta rá az aláírásokat az ellenzéki jelöltek íveire, így blokkolva az indulásukat.

Ez felháborította a moszkvaiakat.

A testület létezik, de túl sok jogköre nincsen, ráadásul a függetlenként induló, de Putyinék támogatását élvező Szergej Szobjanyin főpolgármester ellenében igazán nehéz lenne kapálózni. A választásnak inkább a szimbolikája volt erős, mintsem a valódi tétje: végre valós esély kínálkozott rá, hogy valahol az ellenzékiek odacsapjanak a hatalomnak, hogy az elmúlt év során meggyengült támogatottságú kormánypárt ellenében valós alternatívát mutassanak legalább a fővárosban, amit a jövőben tényleges tömegtámogatottságra, és pár városi képviselőtestületi helynél értékesebb pozíciókra tudtak volna váltani.

Új ellenzéki hősök emelkedtek fel

Ezzel nemcsak az ellenzék, hanem a hatalom is tisztában volt. A Putyin-rendszerre oly jellemző húzd meg-ereszd meg játék folytatódott, a hatalom logikájának megfelelő reakció volt az ellenállás letörése, és a hőzöngő ellenzékiek sarokba térdepeltetése. A mézesmadzag helyett előkerült a korbács, ezzel azonban ellentétes reakciót ért el a hatalom: megágyazott pár karakteres ellenzéki arcnak, akikről senki nem hallott volna, ha a hatalom nem erőszakkal veri le az ellenállást: az éhségsztrájkoló Ljubov Szobol, vagy a nyáron ötször is letartóztatott Ilja Jasin is az idei tüntetéseknek köszönhetően nőttek ki a semmiből, persze a minden ellenzéki megmozdulás mögött kötelezően megtalálható Navalnij mellett.

A Kreml stratégiája ugyanakkor működött: a negyvenöt fős Városi Dumában még mindig többségben vannak a putyinista Egységes Oroszország politikusai:

Navalnij stratégiája ezzel szemben az itthonról már jól ismert taktikai szavazás volt, melyet ő „okos szavazás” névre keresztelt: lényege, hogy – bárki is legyen az – az ellenzéki szavazók válasszák a legesélyesebb ellenzéki jelöltet, de semmiképp se a putyinista függetleneket. Így lett végül húsz helye a rendszeren belüli ellenzéknek a Dumában – igen, ez egy valós kifejezés Oroszországban, ahol a kollaboráns, a hatalommal részben vagy egészben is kiegyező pártok kapják meg a jelzőt. Tizenhárman közülük a kommunista KPRF, négyen a liberális Jabloko (Alma), hárman pedig a balközép Igazságos Oroszország párt jelöltjei.

Kicsit mindenki örülhet

Olyan eredmény született tehát, amit mindenki bátran eladhat a saját sikereként – ha úgy tetszik, kompromisszum jött létre az ellenzék és a kormánypárt között. Dmitrij Medvegyev annak örülhetett, hogy (bár nagyon is nekik lejtett a pálya) az Egységes Oroszország számszerűleg még mindig a legerősebb párt maradt Moszkvában. Ráadásul az ellenzék elfojtása is működött, hiszen arra már pont nem volt elég Navalnij taktikai szavazása, hogy a Dumában többséget szerezzenek vele.

És hiába a fokozott médiafigyelem, a tömegtüntetések és a moszkvai kormányellenes hangulat, az öt évvel ezelőttihez képest egy fikarcnyival sem ment el több moszkvai szavazni: maradt a huszonegy százalékos részvételi arány, ami ahhoz képest, hogy az ellenzék milyen komolyan tudta tematizálni a kampányt, nagyon gyenge eredmény.

a tény pedig, hogy szeptember nyolcadika szimbolikus lehetőségből újra egy jelentéktelen voksolássá vált, szintén Putyinéknak kedvezett.

Navalnij amiatt dicsekedhet, hogy az „okos szavazás” egy működőképes stratégia. S valóban, ez számszerűleg így is van: az eddigi képviselőtestületben az Egységes Oroszországnak volt harmincnyolc, az összes többi pártnak pedig hét helye – ehhez képest nem is olyan rossz a huszonöt-húsz leosztás. Navalnijék Twitter-csatornájukon pedig már arról írnak: az okos szavazás „tönkretette a hatalom terveit”, hiszen a jelöltjeik sok helyütt „még a választási csalások ellenére is veszítettek”. Tényszerűen ez igaz, de

Жизнь идёт дальше, vagyis az élet megy tovább

Húsz ellenzéki városi parlamenti politikus megválasztása nem dönti be Putyin hatalmát, főleg, hogy a putyinista függetlenek még mindig huszonöten vannak a testületben. Alekszej Navalnij akkor sem örülhet, ha a taktikai szavazás valamelyest még működött is. Míg a valóban ellenzéki, magukat Putyinnal szemben meghatározó politikusokat a hatalom elnyomja, ellehetetleníti, bebörtönzi és megbünteti, addig például az elmúlt évtizedeket a veszélytelen ellenzékiség langyos lábvizében töltő kommunistáktól nem számíthatunk karakteres Putyin-ellenes politizálásra.

Ezt maguk a kommunisták is tudják, az összes rendszeren belüli ellenzéki is tudja, tudja maga Alekszej Navalnij is, mikor már sokadszorra tuszkolják rabmobilba egy tüntetés megszervezése miatt. De a legjobban Vlagyimir Putyin és a hatalom tudja, amely hülye lenne engedni a ténylegesen ellenzéki, ténylegesen veszélyes jelölteket elindulni akármilyen választáson, hiszen

A mérleg tehát egy meggyengült kormánypárt és egy ellenzék, amely emiatt elhiszi magáról, hogy nyert. Ennyi egyelőre pontosan elég a moszkvai rendszerellenes időleges mozgalom kimúlásához.

Olvass még több cikket Illés Gergőtől! Vagy vitázz vele!​

MONTÁZS: Illés Gergő / Azonnali