+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Hutter Marianna
2019. szeptember 4. szerda, 08:28
Az új törvény vonatkozik a magániskolákra is, de beéri azzal, ha csak a zászlók illusztrációját, például egy posztert tesznek ki.

Hétfőn új oktatási törvény lépett életbe Franciaoszágban, ami alapján az iskolák osztálytermeiben nemcsak a francia, de az EU-s zászlót is ki kell tűzni– írja az Euronews. Emellett kötelező lesz a nemzeti himnusz, a Marseillaise sorait, illetve a nemzeti mottót („Szabadság, egyenlőség, testvériség””) is kitenni.

 

A júliusban elfogadott törvény szerint nem muszáj ténylegesen zászlót kitűzni, elég azoknak az illusztrációjával rendelkezni, például egy poszterrel, és az ezzel kapcsolatos költségeket a francia oktatási minisztérium állja.

 

A rendelkezés vonatkozik nemcsak az állami, de a magániskolákra is, ugyanakkor az egyetemekre nem.

 

Eleinte a törvénymódosítás csak a francia zászlót tette volna kötelezővé az osztálytermekben, ami ellen tiltakozott az oktatási miniszter, Jean-Michel Blanquer. Így a kompromisszumos megoldás az lett, hogy az uniós zászlót is a javaslatba foglalták. Eddig egyébként csak a francia iskolák épületére volt kötelező kitenni a nemzeti zászlót. 

 

Várható-e hasonló Magyarországon?


Kiindulva abból, hogy Kövér László házelnök 2014-ben éppen, hogy eltávolítatta az uniós zászlót a parlament homlokzatáról, illetve ülésterméből, később pedig a képviselői irodaház épületéről is, nem valószínű, hogy ellepik az uniós zászlók a magyar iskolákat.

 

Ti mit gondoltok, lenne-e szükség nemzeti és EU-s zászlókra a magyar osztálytermekben? Szavazzatok!

 

FOTÓ: Wikimedia

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Bedőlni látszik a Le Pen-ellenes fal: egyre több baloldali szavazó választaná egy második fordulóban a szélsőjobboldali politikust a jelenlegi elnök ellenében. Te hogy döntenél?

Megváltoztatta működési szabályait a YouTube: szakszervezetet alapítanának a platform alkotói.

A piacvezető online bolt statisztikái elképesztően sokat javulnak évről évre, de úgy tűnik, hogy még mindig van hova nőni, ha black friday-ről van szó.

A Mexikóba menekült volt államfő szerint a lépés alkotmányellenes, és a történelem „legfurfangosabb és legundorítóbb puccsa”.

Parlamenti többséget találni mindehhez katalán függetlenségpártiak nélkül már nem lesz olyan egyszerű.

A legfőbb ügyész kinevezésének módja miatt megszűnt Moldovában a kormánytöbbség, új kormányt alakítani a meglévő parlamenttel viszont nehéz lesz.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi fog történni, ha nyerünk? Hogyan néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen?
Elmondjuk a kulisszatitkokat!

A hét kérdése

„Támogasson téged a Momentum!” – hangozhatna a mondat azoktól, akiken megpróbáltak segíteni Fekete-Győrék az elmúlt napokban.

Azért ide elnéznénk

Jobbnál jobb európai filmeket vetítenek november 13-15. között, ráadásul még jegyet is lehet nyerni!

És mindegyiktől lehet kóstolni! Ráadásul Budapesten! És még finomak is a borok. Nov. 23.

Eljött a te időd! Ugyanis a szocialista párt szervezésében megnézhető Az ifjú Karl Marx című film november 14-én.

Fantasztikusirodalmi találkozó november 30-án!

Jávor Benedekkel, Stumpf Andrással és Bajomi-Lázár Péterrel december 12-ig.

Ezt is szerettétek

Miért nézik le egymást az értelmiségiek és a melósok? Három pályakezdő: egy büszke gázszerelő, egy egyetemista és egy self made man mondja el.

Romániának is valamiről illene szólnia. Most arról szól, hogy nagy, és még nagyobb akar lenni. Így nehéz lesz bármiféle autonómia, mert az nem mennyiségi, hanem inkább minőségi cél. Véleménycikk!

Az EU leendő éléskamrája lehetne a zöldségek tömegét termelő Észak-Macedónia, aminek az új nevét a lakói nagy része rühelli, de elviselik az olyannyira vágyott EU-tagság áraként. De lesz-e ebből valami?

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás