Technokraták vagy civil aktivisták? Bemutatjuk az új ukrán kormányt!

2019.08.31. 09:40

Az új ukrán miniszterelnök mindössze 35 éves, de régen voltak már ennyire optimisták az ukrán választók. A kérdés leginkább az, mit tud kihozni az új kormány a parlamenti többséggel, mit kezdenek az oligarchákkal, és mennyire lesz sikeres a színészből lett elnök, Volodimir Zelenszkij politikai projektje. Elmondjuk, mi várható most, hogy megalakult az új ukrán kormány.

Technokraták vagy civil aktivisták? Bemutatjuk az új ukrán kormányt!

2019. július 21-én előrehozott választásokat tartottak Ukrajnában, miután a májusban a beiktatott új, színészből lett elnök, Volodomir Zelenszkij feloszlatta a parlamentet, és új választásokat írt ki.

A választáson a pártja, ami a kampányfilmnek is beillő sorozatának címe után a Nép Szolgája nevet kapta, tarolt: a listás helyek közel negyvennégy százalékát hozta el, míg egyéniben a 199 helyből 130-at az ő pártja szerzett, így a 424 fős parlamentben (ahol 26 hely üresen maradt a Krím-félsziget annektálása, illetve a kelet-ukrajnai konfliktus miatt) összesen 254 mandátummal rendelkezik.

Most pedig az új parlament első ülésén megválasztották az új kormányt is. Elmondjuk, kik ülnek benne, és mire lehet tőlük számítani.

Kik az új miniszterek? Inkább civil aktivisták, semmint technokraták

Az új kormány, szemben az előzővel, huszonöt helyett csak tizenhét minisztert foglal magában. A kormánytagok között nagyon sok a politikai újonc, köztük maga az új miniszterelnök, a mindössze 35 éves Olekszij Honcsaruk is, aki ezzel a legfiatalabb kormányfő a demokratikus Ukrajna történetében. Eddig az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője volt, ahol a gazdasági fejlődésért és a reformokért felelt.

A Deutsche Welle szerint azért Honcsarukra esett a választás, mert az új kormányfő fiatal, mégis tapasztalt (korábban egy EU által támogatott politikai tanácsadó cégnél dolgozott), de azért újnak számít a politikában. Honcsarukot technokrataként tartják számon, aki szakmailag képzett a mindennapi teendők ellátására, de ami talán a legfontosabb Zelenszkij számára:

Honcsaruk végre fogja hajtani az elnök akaratát, és a tévésztárból lett karizmatikus elnökkel szemben a kamerák előtt tapasztalatlan miniszterelnök nem jelent veszélyt Zelenszkijnek a későbbiekben.

Honcsarukot 9 személy közül választották ki. A kiválasztásánál közrejátszott, hogy személyesen kapcsolódik az elnök hivatalhoz, és ő maga is liberális reformer – mondta az Azonnali megkeresésére Valerij Pekar ukrán politikai elemző, aki már korábban egy interjúban elmondta nekünk, mi is áll Zelenszkij sikeressége mögött.

Pekar szerint ugyan vannak eddig nem annyira ismert személyek a kormányban, akik a nyilvános politikán kívülről érkeztek, de a politikai vérfrissítés egy társadalmi elvárás volt. Ugyanebből az okból választották meg Zelenszkijt elnöknek, de a parlament tagjainak egy részét is, hiszen a parlament többsége eddig nem bizonyított politikusokból áll.

Az elemző szerint ennek ellenére nem beszélhetünk technokrata kormányról. A miniszterek döntő része már korábban is dolgozott a közigazgatásban, illetve vannak olyan tapasztalt politikusok is a minisztériumok élén, mint Dmitro Kuleba EU-integrációért felelős miniszterelnök-helyettes, Andrij Zahorodnyuk védelmi miniszter, az új gazdaságfejlesztési, kereskedelmi és mezőgazdasági miniszter, Timofij Milovanov, vagy az az Arszen Avakov, aki már az előző kormányzatban is a belügyminiszteri teendőket látta el, és több alkalommal is a lemondásáért tüntettek a rendőrségi reform elmaradása, illetve korrupciós botránya miatt – utóbbi kapcsán a miniszter fia ellen indult büntetőeljárás, de végül felmentették.

Pekar szerint Avakov belügyminisztersége egyszerűen csak annak köszönhető, hogy nála nem találtak jobb jelöltet.

Az új kormány inkább fiatal, civil aktivisták kormánya, mintsem technokrata kormány

– összegezte a szakértő az Azonnalinak.

Mi lesz most Ukrajnában?

A szakértő szerint a kormány gyors gazdasági, és társadalompolitikai reformokat fog majd végrehajtani, és három-négy hónapon belül kézzelfogható eredményeket fog majd felmutatni, bár egyes ágazatok, például a közegészségügy sorsa még kérdéses jelenleg.

Pekar szerint a kormány személyi összetételénél

gondosan odafigyeltek, hogy olyan személyeket válasszanak, akik majd szorosan együtt fognak működni az elnökkel.

Ez nem jelenti azt, hogy az elnök kézivezérléssel fogja irányítani a minisztereket, de a választók életkörülményeinek javítása mellett fontos célja volt Zelenszkijnek a saját politikai dominanciájának az erősítése is. (Hasonlóképpen értékelte az Azonnalinak Mizsei Kálmán is a parlamenti választást közvetlenül a választás után, mondván: mivel nem tudja egyik napról a másikra lecserélni a politikai és bürokrata osztályt, ez arra motiválhatja, hogy erőskezű, autoriter elnök legyen.)

Az új kormányzat és Zelenszkij előtt sok megoldandó feladat áll: szeptember közepén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációját fogadják, de Donald Trumpot is meg kellene győzni, hogy a közbenjárásával megoldják a kelet-ukrajnai konfliktust (ami jelenleg nem tűnik túl egyszerű feladatnak, mivel az amerikai elnök épp a napokban utasította adminisztrációját, hogy halasszák el az Ukrajnának szánt 250 millió dollárnyi katonai támogatást).

Ezenkívül Pekar kiemelte, hogy ugyan a kormányzat jó törvényeket nyújthat be, de ezek lehet, hogy tartalmaznak majd kiskapukat, illetve a törvénycsomagok között lehet egy-két olyan törvény is, ami majd az oligarcháknak kedvez. Ennek a kedvezményezettje elsősorban Ihor Kolomojszkij lehet: az ő csatornáján futott Zelenszkij sorozata is, és elnökségi kampánya alatt is támogatta az akkor még csak jelölt Zelenszkijt.

A szakértő szerint a parlamentben az év végéig meglehetően intenzív ülésszak várható, ami az elnök szoros felügyelete mellett fog majd zajlani.

Ez később konfliktusokhoz is vezethet, hiszen jelenleg a Nép Szolgája nevű pártnak nincs kiforrott ideológiája, és a párt különböző csoportokra válhat szét értékek, érdekek és külső befolyás alapján.

A korrupció elleni harc Zelenszkij egyik fő célja, de egy oligarcha azért megtámogatja őket

Zelenszkij egyik legnagyobb kampányígérete a korrupció felszámolása volt, de közben az elnököt szoros szálak fűzik Ihor Kolomojszkijhoz, akinek a tévécsatornáján futott az elnök sorozata. A sorozat utolsó részei pár nappal az elnökválasztás második fordulója előtt jelentek meg, amik már jócskán szolgáltak kampánycélokat is, nem csak szórakoztatást. 

A Kyiv Post szerint az elnök mellett két miniszternek is van kapcsolata Kolomojszkijjal. Az új védelmi miniszternek, Andrij Zahorodnyuknak az édesapja az oligarcha által 40 százalékában tulajdonolt olajcégben felügyelőbizottsági tag. Zaharodnyuk miniszter július óta dolgozik az elnök mellett biztonságpolitikai tanácsadóként, most saját miniszteri tárcát kapott. Az új miniszter még korábban korrupciógyanúba is keveredett, amikor az állami Ukroboronprom fegyvergyártó konszern tanácsadó testületében dolgozott.

Az új kancelláriaminiszter, Dmitro Dubliet szintén kapcsolatban áll az oligarchával. Az üzletemberből lett politikus 2012 és 2016 között volt az informatikai vezetője annak a PrivatBanknak, ami korábban Kolomojszkij tulajdonában volt, míg azt nem államosították 2016-ban.

De a legszorosabb szálak Andrij Bohdanhoz, az oligarcha volt ügyvédjéhez kötődnek,

akit Zelenszkij időközben kinevezett az elnöki hivatal vezetőjének, és pozíciójából adódóan politikailag az ország második legbefolyásosabb személyéve vált.

Pekar szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy a kormány, illetve a Nép Szolgája párt Kolomojszkij kezében lenne: valamennyi ráhatása van ugyan az oligarchának a pártra, de ez még nem számít kritikusnak. A korrupció elleni legfontosabb lépés, hogy a kormány legyen elkötelezett az átláthatóság iránt, illetve a transzperenciát kiterjeszti más területekre is, például a földbérlésre vagy a privatizációra – mondja Pekar.

Az ukrán politikában az oligarcháknak mindig is nagy szerepük volt. Ahogy Mizsei Kálmán, az EU korábbi ukrajnai misszióvezetője elmondta nekünk korábban, Ukrajna a maffiák állama: plurális oligarchikus szervezet van, ahol néhány oligarcha, főleg azok, akik tévécsatornával rendelkeznek, nagyon nagy befolyással bírnak a politikára. Ezenkívül probléma, hogy a helyi oligarchák bírók és ügyészek megvásárlásával bármire könnyen rá tudják tenni a kezüket.

Abban Pekar és Mizsei is egyetértett, hogy a korrupció elleni harc leghatékonyabb módja nem az oligarchák bebörtönzése, hanem a folyamatok minél átláthatóbbá tétele, illetve a bíróságok és a bírók függetlenné tétele.

FOTÓ: Olekszij HoncsarukVologyomir Zelenszkij, Andrij Bohdan / Ukrajnai Elnöki Hivatal

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek