Balul sült el Salvini puccsa, már csak tüntetni tud az ellen, akinek eddig a belügyminisztere volt

Szerző: Techet Péter
2019.08.30. 08:02

Az eddigi miniszterelnök, Giuseppe Conte alakíthat kormányt újra Olaszországban, vagyis nem jött be a kormányból kitáncoló Matteo Salvini számítása, aki megsértődött, és október közepére meghirdette az Olasz Büszkeség Napját. Rómába hívja a híveit Conte ellen tüntetni, mert szerinte a balközép és az Öt Csillag új kormánya „nem az olaszoké”, hanem „az erősebb hatalmaké”.

Balul sült el Salvini puccsa, már csak tüntetni tud az ellen, akinek eddig a belügyminisztere volt

Matteo Salvininek nem jött be a számítása. Lemondatta ugyan Giuseppe Conte kormányfőt, és felrúgta a koalíciót a balpopulista Öt Csillaggal, de a valódi célját, az előrehozott választásokat nem tudta keresztülvinni. Sergio Mattarella államfő keresztülhúzta a számításait: 

kormányalakítással bízta meg tegnap a múlt kedden lemondott Conte jogászprofesszort.

Persze ennek sikere feltételezte, hogy az eddig a Legával kormányzó Öt Csillag és az ellenzéki balközép Demokrata Párt megállapodjék egy új kormányban. Mivel a parlament feloszlatásához a Legának még Berlusconival vagy a neofasisztákkal sincs meg a többsége,

a balközép és az ötcsillagosok megállapodása azt jelentette: nem lesznek előrehozott választások.

Jön a második Conte-kormány

Giuseppe Conte csütörtökön délelőtt – az államfővel való találkozás után azonnal – sajtótájékoztatón köszönte meg és fogadta el egyben az államfői felkérést. A várható régi-új kormányfő ebben azt hangsúlyozta, hogy kormánya vissza akarja szerezni az Olaszországot megillető helyet az európai politikában. Conte azt ígérte, hogy mind az Európai Unióval, mind a NATO-val mélyíteni kell a kapcsolatokat, de közben az olasz-kínai kapcsolatokat is, amelyek különösen az ő első kormányzása alatt pörögtek fel, tovább fejlesztené.

Salvini vádjaira, miszerint a most felálló Conte-kormányt csak az elutasítás, mármint a Lega elutasítása tartaná össze, azt mondta: az új kormány pozitív tartalmak mentén áll össze, a céljuk ugyanis „Olaszország versenyképességének növelése a nemzetközi versenyben”.

NOHA MÁR NAPOKKAL ELŐTTE KILÉPTETTE A PÁRTJÁT A KOALÍCIÓBÓL, SALVINI MÉG AUGUSZTUS 26-ÁN IS A BELÜGYMINISZTERI IRODÁBÓL DOLGOZOTT. FOTÓ: SALVINI / FB

Conte amúgy nem csak a két nagy pártra, az Öt Csillagra és a Demokratákra számít.

A parlamenti frakciók közül az új miniszterelnök a Momentum olasz testvérpártját, a Több Európa csoportot kereste fel legelőször.

Conte a jövőbeli ellenzékével, a Legával és a neofasiszta Olaszország Testvéreivel is tárgyalt aztán. Utóbbi párt annyira komolyan gondolja az ellenzékiséget, hogy Giorgia Meloni bejelentette a Facebook-oldalán: tüntetést fognak tartani a Conte-kormány eskütétele napján. Ehhez a parlamenten kívüli, neonáci Új Erő párt is csatlakozni fog.

Az Öt Csillag még bázisdemokratikusan konzultál egyet

Az eskütétel persze még nem jön olyan gyorsan, mert az Öt Csillagnak elöször még le kell játszania a bázisdemokratikus tiszteletköröket. Kész a grilloista párt a Conte-kormányban a balközéppel együtt résztvenni, de a koalíciókötésre és a kormányprogramra a híveknek is igent kell mondaniuk. Ezért a párt bázisdemokratikus online platformján, a Rousseau-n lehet majd szavazni annak, aki előzetesen regisztrálja magát.

Az Öt Csillag háza táján az is káoszt okozott, hogy

a balpopulista mozgalom alapítója, Beppe Grillo egy írásában azt szorgalmazta: a Conte-kormánynak ne politikusok legyenek a tagjai,

hanem technokraták. Értelemszerűen nem nyerte el az ötlet számos ötcsillagos politikus tetszését, akik miniszteri székben bíznak – mint például Luigi di Maio volt miniszterelnök-helyettes, aki a párt vezetőjeként már többször is került ellentétbe Beppe Grilloval.

Mint ismeretes: Grillo szorgalmazta a leghatározottabban a kormányválság után, hogy ne legyenek előrehozott választások, és az Öt Csillag fogjon össze a balközéppel. Több ismert ötcsillagos is – többek között Luigi di Maio – ellenezte először ezt. Ezért még napokkal korábban Grillo összetrombitálta a mozgalom vezetőségét a toszkán tengerparti villájában, ahol gyakorlatilag ráparancsolt az embereire: eszükbe ne jusson előrehozott választásokba bele-, vagy a Lega karjaiba visszarohanni.

Salvini menekültellenes törvényét visszavonnák

Az olasz kormányválság egyelőre tehát most véget ért. De a kormánynak még fel kell állnia, márpedig az Öt Csillag és a Demokraták között kemény koalíciós tárgyalások várhatóak. Az egyezkedések pénteken kezdődnek meg.

A RÉGI-ÚJ KORMÁNYFŐ HÍVEI KÖRÉBEN. FOTÓ: GIUSEPPE CONTE / FB

Az olasz sajtóba már kiszivárgott a lehetséges miniszterek listája. A külügyminiszteri posztra a demokrata Paolo Gentiloni térne vissza. Nagy kérdés, hogy ki kapja a belügyi tárcát, amit eddig Matteo Salvini vezetett. Egy ideig Luigi di Maio szerette volna megszerezni a belügyet, de most úgy néz ki: az ötcsillagosok ezen követelése lekerült a napirendről.

A belügyi politikában azonban mindenképp lesz változás. Giuseppe Conte, még a tegnapi megbizatása előtt kijelentette:

ha visszatér a kormány élére, meg fogja mindenképpen változtatni a Matteo Salvini által kierőszakolt biztonsági törvényt,

amely szigorúan kriminalizálta a menekülteknek való segítségnyújtást is.

Orbán nem felejt „kedves Matteonak”

Nem csoda tehát, ha Matteo Salvini harci állapotban várja az új kormányt. Ennek jegyében október tizenkilencedikére Rómába szólítja híveit. A római tüntetés a Lega jövő héten indítandó, országos tüntetéseinek záróakkordja lesz. Salvini az „olasz büszkeség napjáról” beszél, mert

szerinte a Conte-kormány „nem az olaszok, hanem a piacok és Brüsszel akaratát” fejezi ki.

Salvini azt üzente a felálló – a pártok színei után – sárga-vörös-kormánynak, hogy vissza fog ő még térni a hatalomba: „Nem szabadultok meg egykönnyen tőlem, nem ijedek meg egy hónapnyi, egy évnyi vagy kétévnyi ellenzékiségtől, mert úgyis visszatérek.”

Salvini azonban most egyelőre tényleg kiesik a hatalomból. Azonban ilyenkor ismerszik meg igazán, kik a jóbarátok. Orbán Viktor magyar miniszterelnök például ilyen. A „kedves Matteonak” címzett levelében Orbán arról biztosította a Lega elnökét: „mi, magyarok nem felejtjük el, hogy te voltál az első nyugat-európai vezető, aki megállította a Földközi-tengeren beáramló illegális menekülthullámot”.

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek