Téltől a metró melegével fűtenek ki lakásokat Londonban

Szerző: Fekő Ádám
2019.08.28. 08:22

Az eddig egyszerűen elpazarolt meleg levegő miatt a metróalagutak hőmérséklete is csökkenni fog, és még olcsóbb is lesz a fűtés az észak-londoniaknak.

Téltől a metró melegével fűtenek ki lakásokat Londonban

Londonban turistaként is alapélmény a metróban uralkodó brutális hőség (még sajt Wikipedia-oldala is van), de úgy tűnik, ebből profitot fognak kovácsolni: a tervek szerint az év végére a metró melegével egész otthonokat fognak kifűteni a téli hónapokra.

Valószínűleg a világon elsőként próbálkoznak hasonlóval: a Northern Line melegét kötik be Észak-London több üzletének és otthonának fűtésrendszerébe. Islington amúgy már most is 850 ingatlan fűt zöld energiával, ezt nyilván megdobja majd a metróban keletkezett, eddig teljesen kárba ment hőség.

„A metróból újrahasznosított hőség minimális szén-dioxiddal és minimális költségekkel jár a helyiek számára”

állítja közleményében a projektet kivitelező Ramboll vállalat, hozzá téve, hogy számításaik szerint a metró utasai is profitálni fognak ebből, mivel valamivel hűvösebb lesz az alagutakban.

Már jó ideje készültek arról tanulmányok, hogy a metróban keletkezett hőséget szégyen elpazarolni: az egyik szerint konkrétan a meleg levegő akár egész London fűtésigényének 38 százalékát is kitehetné. Ehhez képest az a meglepő, hogy eddig kellett várni a technológia gyakorlatban történő alkalmazására. 

FOTÓ: Pixabay

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek