Mózes és a zöldpártok

A világ politikája egyre inkább zöld lesz. A végül irányító pozícióba kerülő zöld alakulatoknak azonban (ha szerencsénk van) nem sok köze lesz a mostani zöldpártokhoz.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Murguly Mátyás, debreceni biotechnológus és LMP-s önkormányzatiképviselő-jelölt is reagált a zöldpolitikáról szóló írásaimra, amit újra nagyon köszönök, itt van, hogy mit gondolok róla.

A világ politikája egyre inkább zöld lesz

A végül irányító pozícióba kerülő zöldpolitikai alakulatoknak azonban (ha szerencsénk van) nem sok köze lesz a mostani zöldpártokhoz.

Amint az Murguly helyesen felismeri, a mostani zöld mozgalmak nem politizálnak a szó ma elfogadott értelmében, hanem saját agendájukat próbálják a lehető leghangosabban propagálni. Ez ellen pedig a „fejlett Nyugat” szerencsére működő immunrendszerrel rendelkezik.

A működő demokráciában a hatalom megszerzésének módja az, hogy a választópolgárok minél nagyobb részének igyekszünk szimpatikus politikai üzenetet megfogalmazni. Mivel a választójog általános és egyenlő, számolnunk kell azzal, hogy a legjobb választási eredményhez nem a legokosabb, hanem a legnépszerűbb üzenet fog vezetni. Ezért a működő demokrácia alapvetően a lassan mozduló centrumpártoknak kedvez, akik senkit sem akarnak megbántani, és pontosan tudják, hogy bármilyen radikális változtatás rövid távon szavazatok elvesztését fogja okozni. Ezért vannak a működő demokráciákban nagy centrumpártok, és a társadalom egyes rétegeinek (városi értelmiség, vidéki gazdák, zöldek, álmodozó kommunisták, fajgyűlölők) kisebb pártjai.

Amíg a zöldek kizárólag azzal az elméleti céllal foglalkoznak, hogy hogyan lehetne minden zöldebb, addig törvényszerűen maradniuk kell a rétegpárt szerepében, hiszen a társadalomnak csak szűkebb rétegei hajlandóak alárendelni életüket zöld céloknak, főleg, hogy jelenleg ez az alárendelődés még elég drága is, bár ez fokozatosan azért változni fog.

A populista kihívás

Persze van olyan eset, amikor a centrumpártok válságba kerülnek.

Ez most az egész világon végigsöpör, még ott is, ahol nincsen demokrácia, lásd például a kínai ötödik generáció politikáját. Vagyis a világon szinte mindenütt megjelentek olyan politikai alakulatok, akik a választópolgárok összes problémáját, és a problémákból levezetett rossz érzéseiket is megoldani ígérik. Szavazz rám, és én újra naggyá teszem Amerikát, mondja Trump elnök. Szavazz a brexitre és minden megoldódik, visszajön Anglia aranykora, mondják a brexiterek. Szavazz ránk, nem engedjük be a migránsokat, akik minden baj okozói, mondja Salvini, Orbán és az AfD.

Demokratikus gátja annak nincsen, hogy ezek az erők hatalomra kerüljenek, hiszen teljesítik a feltételt: megfogalmazzák a népszerű üzenetet. Az elnevezésük („populista”) is onnan ered, hogy az üzenetnek a népszerűségen kívül nincs nagyon másik tulajdonsága.

Nem áll mögötte egy komplex, mindenre kiterjedő politikai csomag, amely a családi pótléktól a gépjárműadón és a tanterven át a hadseregig elgondolná, hogy mivel mit is kell kezdeni. Mit kell hagyni működni és mit kell sürgősen átalakítani. Ehelyett a populista politikus egyrészt látszatintézkedésekbe kezd, másrészt folytatja azt a politikát, amellyel választást nyert, vagyis megpróbálja a legjobb PR-t eredményező intézkedést megtenni, ha választani kell. Ezekről az intézkedésekről persze hamar kiderül, hogy véletlenszerűen lehetnek jók, ám a többség az emberek problémáit és rossz érzéseit még ideiglenesen sem kezeli.

A populista, mivel megbukni nem akar, megpróbál ilyenkor a hatalma megtartására koncentrálni. Működő demokráciákban azonban ilyenkor akadályokba ütközik, a fékek és ellensúlyok rendszerébe. Megtehet a populista sok dolgot, de például Amerikában várja a két ciklus vastörvénye, Angliában a Westminster-rendszer főpapja, a Speaker (aki például megakadályozta Theresa May-t abban, hogy hülyeséget csináljon, és meg fogja Boris Johnsont is), Németországban az alkotmány megváltoztathatatlan paragrafusai és így tovább.

Ezért a populista lendületet veszít és végül le kell lépnie a színpadról. Szerepe – noha epizódszerep – nem mellékszerep, mert ő indít el bizonyos változásokat, ő hoz a felszínre olyan problémákat, amelyekre a centrumpártoknak reagálni kell (pl. a migránsok bűncselekményei elleni fellépés lassú, de állandó szigorodása a skandináv országokban), vagy ha nem tudnak reagálni, akkor más pártok veszik át a helyüket, lásd például a szocdemek helyére benyomuló zöldeket Németországban, vagy a LibDem térnyerését Angliában. Nem működő demokráciákban pedig átalakítja a szabályokat, és berendezkedik hosszú időre, és lezülleszti az országot, de ezt most hagyjuk.

A nyugati demokráciákban tehát radikális fordulatra nem nagyon van lehetőség. Meg lehet próbálni, meg lehet nyerni a választásokat, de ha valaki túl erőszakosan akar mindent a maga képére formálni, azt meg fogja akadályozni az adott ország alkotmányos keretrendszere.

Persze ezt is át lehet ugrani, forradalommal. Az emberek problémái ekkor se fognak megoldódni, ám amikor ez kiderül, nem a vergődés jön a mindenféle alkotmánybíróságok és minősített többségek között, hanem az erőszak, hiszen a forradalmi ideológia lényege, hogy a szent cél érdekében mindent szabad, és majd egy szép napon azok a botor állampolgárok is belátják majd, hogy mindez az ő érdekükben történik. Igen, az ellenforradalmárok felakasztása és a padlássöprés is.

Hol a zöldek társadalmi bázisa?

A zöldpolitika a legtöbb helyen a fent leírtak közül a forradalmár vagy a rétegpárt státuszban van. Abban a zöldpolitika hangadóinak teljesen igaza van, hogy a Földet bőséggel sújtják olyan problémák, amelyek megoldása zöldebb gondolkodást igényel, és ezzel együtt zöldebb pártokat. Csakhogy

A társadalmi bázist pedig úgy építi az ember, hogy a társadalom minél szélesebb igényeinek igyekszik megfelelni. A zöld gondolat térnyerése miatt egyre szélesebb lesz majd az a réteg, akinek a szavazatait zöldpolitikai ígéretekkel lehet majd megnyerni. De jelenleg a zöld gondolat a politika Maslow-piramisának tetejére állított keszegezőbot tetejére tűzött karácsonyfadísz.

Az embereket jobban érdekli a családi pótlékuk, az autójuk, a lakásuk és hasonlók. Ennek megfelelően egy sikerre vágyó zöldpártnak a választópolgár összes problémájára figyelnie kell, és ha nem tud ezekre valamilyen reális(-an hangzó) megoldást kínálni, nem szavaznak rá. A G7-csúcson ülő politikusok nagy része azért ül ott, mert megdolgozott a szavazatokért, amit kapott.

Hány százalékban zöld egy döntés?

Emiatt a döntéseit is az fogja befolyásolni, hogy ezeket a szavazatokat meg is akarja tartani. Például Macron elnök húzott egy nagyon „zöldet” azzal, hogy nagyon határozottan lépett fel az Amazonas-medencében pusztító erdőtüzeket ölbe tett kézzel néző Bolsonaro brazil elnökkel szemben. Hurrá. Ezzel szimpatikus lett a zöldeknek (értd: egy részük néhány pillanatra nem a neoliberális sátánt látta benne). Beleszámolta ebbe a politikai lépésbe ezt is. De nem ezért csinálta.

Egyrészt Franciaország (és Írország) tartott ki legtovább a Mercosur-EU szabadkereskedelmi egyezménnyel szemben, amely beengedi az EU piacára, szinte korlátozás nélkül az argentin, uruguay-i és brazil marhahúst. Ennek a felmondásával fenyegetni az elég biztosan jár azzal a hatással, hogy a szomszédai, akik amúgy se rajonganak Bolsonaróért, még jobban ellene fognak fordulni.

Ráadásul üzenet ez Trumpnak is.

A Monroe-elvet majd 200 éve nyilvánította ki Monroe elnök. Az elv: „Amerika az amerikaiaké” – praktikusan ez azt jelenti, hogy az USA nem enged Amerikán kívüli beleszólást amerikai országok ügyeibe, egymás közötti problémáiba. Az, hogy az EU a G7-csúcson, vagy önállóan is rá tud kényszeríteni egy dél-amerikai kormányt arra, hogy valamit „tegyen, ne tegyen, vagy eltűrjön”, az világos figyelmeztetés Trumpnak, hogy lehet felrúgni a nemzetközi együttműködés megszokott kereteit, csak akkor mindenki fel fogja rúgni, és jobb lesz, ha az USA ezt fejben tartva politizál.

Ha százalékra kellene lefordítanom, azt mondanám, hogy ennek a politikai húzásnak volt 45 százalék belpolitikai üzenete, 35 százalék világpolitikai üzenete és 20 százalék zöld üzenete. Jelenleg egy ilyen 20 százalékos zöld döntés merész zöldpolitikai húzásnak számít.

Nézzük meg Angela Merkelt, aki konzervatív vallásos nevelésben részesült, amely neveltetés neki azt a világnézetet adta, hogy a házasság férfi és nő szövetsége, Isten áldásával. A CDU elnökeként kiadta, hogy a melegházasság ügyében a CDU képviselői lelkiismeretük szerint, szabadon szavazzanak, holott tudta, hogy ez az ő meggyőződésével ellentétes eredményre vezet majd. Ha nem így tett volna, akkor most nem ő lenne a kancellár.

Pedig ő keresztényebb, mint amennyire a legtöbb zöld zöld. 40 százalék belpol, 20 százalék külpol üzenet (pl. az iszlám országoknak) és 30 százalék saját keresztényi meggyőződés.

Hogy bonyolítsam a helyzetet, egy-egy zöld szempontból egész „magas pontszámú” döntés nem feltétlenül kedves vagy szimpatikus. Mondok egy példát. Kína nagy lépésekben szokik le a szénről, ennél kevés jobb hír van. Viszont mivel az energiaéhsége változatlan, egyre-másra atomerőműveket épít. Örülünk? Miközben pár millió öntudatos skandináv épp átszokik vonatra a repülőről, Kína a világon egyedülálló módon épít vagy 1000 km vasutat évente, melynek nagy része nagysebességű vonal. Azért csinálják, mert a kínai partvidék forgalmát repülővel nem lehet lebonyolítani, kellenek a 300-zal száguldó, ezrével utast szállító vonatok. Zöld megoldás? Hát ha itt Európában az, akkor annak kéne ott is tekinteni, még akkor is, ha a villanyt az előzőekben említett atomerőművek küldik a drótba. Örülünk?

Nem hallom az ovációt.

A politika tehát munkát, szakmai tapasztalatot (hatalmas pofáraeséseket) és sok-sok alkut kívánó biznisz. Amikor ezt csinálják, akkor politika van. Amit a zöldpolitikával foglalkozók jelenleg csinálnak, az nem az, és ők nem is fognak valódi politikát csinálni.

Az, amit ebben a polémiában mi csinálunk, fontos dolog, de szép régi jiddis szóval, hogy visszakössek a címben szarvánál fogva előrángatott Mózesre: hohmecolás.

Ésik Sándor írása megjelent ám a Diétás Magyar Múzsán is!