+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Pintér Bence
2019. augusztus 25. vasárnap, 19:28
Nem áll jól a közvélemény-kutatásokban a hivatalosan vasárnap elnökjelöltnek választott PSD-s miniszterelnök.

Ahogy arról már korábban is írtunk, elnököt választ Románia novemberben,

 

vasárnap pedig az is biztos lett, hogy a nagyobbik kormánypárt, a nevében szociáldemokrata PSD a regnáló korményfőt, Viorica Dăncilăt fogja indítani.

 

Az Agerpres tudósítása alapján a párt kongresszusán kézfeltartással szavazták meg jelöltnek a politikust, aki 2009 és 2018 között a PSD európai parlamenti képviselője volt, mielőtt átvette volna a miniszterelnöki széket a székelyakasztással Mihai Tudosétól. (Aki meg azóta egyébként az Európai Parlamentbe ment képviselőnek.)

 

„Az országot emberközelből, az emberekkel közösen kell vezetni, nem ötévenként egyszer, hanem minden nap” – nyilatkozta Dăncilă, aki odaszólt ellenfeleinek, a liberális USR színeiben induló Dan Barnának és a jobbközép PNL által támogatott, újrázó elnöknek Klaus Johannisnak is.

 

„Erősebb vagyok azoknál a férfiaknál, akik egyebet sem tesznek, csak bekiabálnak a pálya széléről” – utalt Barnára, Johannisról pedig azt mondta, hogy öt évig nem csinált semmit.

 

A Romániát nyáron megrázó gyilkosság nyomán a bűnözőknek, pedofiloknak és erőszaktevőkenk súlyosabb büntetést ígérő miniszterelnök és a pártvezetés is kiemelte emellett, hogy ő lehet az ország első női elnöke.

 

A számok azonban egyelőre nem mutatják, hogy esélyes lenne

 

Nagy meglepetés lenne azonban a jelenlegi adatok alapján, ha a miniszterelnök novemberben végül egyáltalán érdemben bele tudna szólni az elnökválasztási küzdelembe. A legutóbbi mérés szerint – amiben több olyan politikus is helyet kapott, aki egyébként nem is indul – az első fordulóban

 

a hivatalban lévő Klaus Johannis a voksok 41,7 százalékát szerezené meg, Dăncilă pedig csak a hatodik helyen áll 7,5 százalékkal, ami még úgy sem fényes, hogy több előtte álló politikus nem is fog indulni.

 

A kutatásban Johannis után a kisebbik kormánypárt, az ALDE politikusa, Călin Popescu-Tariceanu áll a második helyen 13,8 százalékkal, a harmadik a PRO Romania politikusa, az egykori PSD-s elnökjelölt Victor Ponta 12,9 százalékkal, negyedik a PLUS politikusa, az Európai Parlamentben jelenleg a Renew Europe frakcióját vezető Dacian Cioloș 10,4 százalékkal (aki itt nyilatkozott nekünk), míg az ötödik az USR-s Dan Barna 9,4 százalékkal – csak utánuk jön Dăncilă. Az RMDSZ-es Kelemen Hunor 2,8 százalékon áll egyébként.

 

Ugyan Cioloș-t külön mérik, de az USR és a PLUS korábban megállapodott, hogy továbbra is szövetségben gondolkodva együtt jelülik Barnát az elnöki, míg majd később Cioloș-t a miniszterelnöki posztra. Ugyanígy Victor Ponta sem jelentette be, hogy idén indulna, ő azt szeretné, ha a balközép pártoknak közös jelöltje lenne.

 

Mindenesetre egyelőre nem úgy néz ki, hogy idén ősszel női elnököt fog választani Románia,

 

de Dăncilă megválasztása korábban pártelnöknek, illetve most elnökjelöltnek jelzi, hogy a politikus kilépett a börtönben ülő korábbi pártvezér, Liviu Dragnea árnyékából, és átvette a pártot.

 

FOTÓ: Európai Parlament

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Negyven éve nem nézhetnek nők férfiakat sportolni Iránban, de a FIFA most biztosítékot kapott arra, hogy a válogatott kivételt fog képezni a világbajnokságon.

Egy friss felmérés szerint az ország szurkolóinak több, mint a fele szavazott a radikális pártokat tömörítő koalícióra.

Vajon mennyit költött a busztársaság a bárki által fillérekért beszerezhető műalkotásra?

Már a képmegosztónál is belátták, rettentő káros a fiatalok testképére, ha az arcukba nyomják a pénzért megvásárolható szépülést.

Az Ireland Simpsons Fans csoport saját pártjának tényleg egy fánk lesz a logója, de amúgy nagyon úgy tűnik, nem egy új viccpárt lesz az ISF Party.

A hét kérdése

A szélsőjobb által is oly sokat emlegetett európai életmód védelme névvel ellátott biztosi portfóliót sokan betámadták. Ha rajtad múlik, mire neveznéd át?

Azért ide elnéznénk

Konferencia Közép-Európa kilátásairól az NKE-n szeptember 26-án.

Milyen volt az erdélyi Magyar Autonóm Tartomány? Szeptember 27-én a Kutatók éjszakáján szó lesz róla.

Neoliberálisok, posztmarxisták, populisták vagy konzervatívok legyenek? Schiffer és Lányi megmondja. Szeptember 27.

Szeptember 28-án végig lehet kóstolni egy csomó gőzgombócot. Mellé koncertek.

Újra az irodalom és könyvkultúra központja lesz négy napra a Várkert Bazár október 10-től.

Ezt is szerettétek

Mennyire kapják meg a mindennapi szexizmust azok a lányok, akik bevallottan azzal akarnak érvényesülni, hogy jól néznek ki?

Kik azok, akikről első ránézésre nem mondaná meg az ember, hogy hosszú évek óta fideszesek? Összeszedtük!

Kárpátaljáról viszont mentőt fizetnek a magyarok a határig, hogy eljussanak a rossznak tartott magyar egészségügybe. Mutatjuk, miért.

Mutatunk pár jó társasjátékot, amiben tényleg kell gondolkodni, és nem is feltétlenül a többiek kisemmizése vagy kiiktatása a cél. Azonnali-lista!

Twitter megosztás Google+ megosztás