Fabrizio Piscitelli 53 évet élt, de az SS Lazio legnagyobb ultracsoportjának vezéreként hagyott örökségével még sokáig fog küzdeni a futball.
Még a temetését is rohamrendőrök biztosították az olasz Fabrizio Piscitellinek szerdán Rómában, ráadásul ahogy a videókon is látszik, a résztvevők a szokásos csendes gyász helyett meccshangulatot teremtettek. Piscitellit 53 évesen temették el, miután augusztus 7-én este a nyílt utcán egy futóruhát viselő, arcát sállal eltakart ember mellé érve főbe lőtte. Piscitelli azonnal meghalt.
A férfi halála klasszikus alvilági leszámolás volt, de Piscitelli nem csak egy bűnöző volt, hanem mellette több, mint 30 éve vezette Olaszország egyik leghírhedtebb ultracsoportját, az SS Laziót követő Irriducibilit (magyarul megtörhetetlenek). A hasonló című, bérgyilkosról szóló rajzfilmsorozat után a lelátón csak Diabolik becenévre hallgató Piscitelli halálra újra felszínre hozta az olasz társadalomban régóta létező problémát: bár az utóbbi időben balhék szintjén eltörpül az olasz futballhuliganizmus az orosz és lengyel vonal mellett,
A Lazio ezen belül is különleges eset, hiszen az ő szurkolóik hagyományosan a jobboldalt képviselik, az ultracsoportjaik pedig tulajdonképpen fasiszták. A klub szurkolói már az 1970-es évektől kezdve lelkesen hordtak Benito Mussolinihoz kötődő szimbólumokat, ebben az időben került a lelátóra Piscitelli, aki a hírek szerint a focit annyira nem szerette, viszont imádott balhézni. „A Lazio dicsőségéért! Meg akartuk támadni a másik csapat szurkolóit, átmenni a szektoraikba és megölni őket. A harc miatt azt éreztem, hogy élek ebben a halottakkal teli világban” – mondta egy korábbi interjújában.
Az olasz ultracsoportok az 1980-as években már többször nagy hatással voltak a klubok belügyeire is, de Diaboliknak óriási szerencséje volt azzal, hogy nagyjából akkorra verekedte fel magát a Lazio lelátójának elitjébe, amikor eljött a klub aranykora. És mivel a sikerek miatt (egy bajnokság, UEFA-kupagyőzelem és két olasz kupadöntő) és az új korszellemnek köszönhetően is sok pénz lett a Lazióban, hirtelen a szurkolóknak is lett pénze.
A fasiszta üzenetek mindig megjelentek a szurkolókra hagyományosan ugró sajtóban, viszont Diabolikék arra is figyeltek, hogy ez reklám legyen nekik: megalapították az Original Fans nevű ruhamárkát, amit természetesen egységesen hordtak a szurkolók egy idő után már országszerte, de úgy általában olyan divattá vált az olasz szélsőjobbos körökben, mint amilyen itthon a Harcos és hasonló márkájú pólók.
Ugyanis nem csak kiválóan reklámozta és kötötte össze ideológiai dolgokkal a Lazióra teljesen rátelepedett csoportját, de oda is új embereket vonzott: az újfasiszta Forza Nuova párt (náluk találtak nemrég levegő-levegő rakétákat is) ifjoncai például gyorsan meglátták az ideális társaságot abban a csoportban, amely karlengetve köszön (római köszönés, nem náci karlengetés természetesen), a tengerbe fulladt menekültek miatti egyperces gyászszünetben az olasz himnuszt kezdi énekelni, vagy az ősrivális AS Roma mezébe öltöztetett Anne Frank-matricákat ragasztgat a városban. És az összes új csatlakozónak be kellett fizetnie a tagdíjat, illetve meg kellett vásárolnia a megfelelő öltözéket is.
Elsőre nem egyértelmű, hogy mekkora hatalom többezer ember vezérének lenni, de a katonásan szervezett Irriducibili nem csak szurkolt, hanem ha kellett, tüntetni vitte a tábort a Laziót is sújtó adóemelés ellen, és a beszámolók szerint a kétezres évektől kezdve már tulajdonképpen bármit megtehetett a stadion körül. A bármibe persze az is beletartozik, hogy Piscitalli például több tiltása ellenére is mindig bejutott, bevihetett bárkit és bármit, és egy rendőrségi dolgozó egyszer nyilvánosan panaszolta el, hogy Piscitalli olyan rendőrségi folyosókra is beléphetett, ahova még ő, a római rendőrség alkalmazottja sem.
Ahogy általában a Piscitallihoz hasonló figurák, úgy ő sem tartotta magára érvényesnek azokat az ősi erkölcsi szabályokat, amiket egy hazafinak tartania kell: miközben a Lazio kapu mögötti szektorában tilos volt hivatalosan a droghasználat, ő maga lelkesen tömött magába mindent, egy idő után pedig kinőve a ruhabizniszt, inkább a drogokkal kezdett foglalkozni, itt pedig az Irriducibili végleg kilépett a kisstílű bűnözők világából, Piscitalli pedig igazi maffiafőnökké vált. A drogokat a meccsnapon ellenségnek számító nápolyi ultracsoportoktól intézték.
Diabolikot 2015-ben vitték be a rendőrök először a drogok miatt, akkor többszáz kiló drog terjesztésével vádolták meg, a búvóhelyén kardok, pisztolyok és telefonokat zavaró készülékek voltak. Bár háziőrizetbe került, a villáit például lefoglalták a hatóságok, és mivel nem tudott jelen lenni, szép lassan elkezdték a csoportját kiszorítani az újak a Lazio körül. Az utóbbi időben bevallottan szerette volna visszavenni vezető szerepét a stadionban, de ezt a hírek szerint főleg a mentális állapota nem tette lehetővé, mivel akkorra már papírja is volt róla, hogy paranoid, és téveszmék is gyötrik.
Ahogy ennél többet az életéről sem lehet tudni, úgy valószínűleg a halála is ködös marad: se az elkövető kiléte nem ismert, se a pontos indíték, hiszen Piscitalli már évek óta nem volt olyan erős tényező az olasz alvilágban.
ami mellett talán mégsem akkora büszkeség, hogy a tábor egyik indulója az 1956-os forradalom pesti és budai srácait élteti.
Bár Piscitalli a fasizmus szinonimájává tette a Laziót, ennek tökéletes táptalaja volt az olasz futballközeg, ahonnan nem csak az egész ultramozgalom indult, hanem a lelátók átpolitizálása is az ő mintájuk. A teljes mértékben jobboldali magyar szcénával ellentétben ugyanis ott már a kezdetektől főleg világnézeti alapon kerültek emberek a szurkolók közé: a Lazio-Roma vagy a Bologna-Verona párharc is a jobb és a bal harca, és mivel itt kialakult világnézetekről van szó, nem lehet az angol huliganizmushoz hasonlóan pár részeg munkás hőbörgésének gondolni (arra nem térnék ki, hogy ez is bonyolulatbb kicsit, ugyanis az AS Roma is igazából csak a Lazio szerint kifejezetten balos klub). És emiatt kezdeni sem olyan egyszerű vele bármit is: a briteknél elég volt csak megemelni a jegyárakat, és már kint is maradtak a csórók, Olaszországban viszont az ultra életmódot sokszor a tehetős polgárok is élték, ezért őket nem lehetett ennyivel távol tartani.
A lelátók világnézeti alapúvá válása eredményezte, hogy a Livorno ultrái például bevallottan akkora kommunisták, hogy még sarló-kalapácsos élőképeket is csináltak szebb napjaikban, de például az antifasisztáknak is van örök kedvenc csapata, a német másodosztályban vitézkető St. Pauli.
Annyira talán nem meglepő módon a nacionalista oldal okozta a jelentősebb balhékat ebben: elég csak arra az 1991-es Dinamo Zagreb-Crvena Zvezda meccsre gondolni még Jugoszláviában, amin a horvát-szerb tömegverekedést a balkáni háború felé vezető egyik fontos lépcsőfoknak tartják. Itt már nem maffia volt a kapu mögötti keménymag, hanem katonai egység. És ezeket mind az olyan embereknek köszönhetjük, mint amilyen Fabrizio Piscitelli is volt.
Ha valaki azt hinné, hogy a magyar futball körül nincsenek hasonlóan érdekfeszítő életutak, olvassa el az Átlátszó 2015-ös cikkét!
FORRÁSOK: Irriducibili, Guardian, Libcom
FOTÓ: Ultras-Tifo / Facebook
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.