Ha mindig valami ellen harcolnak a zöldek, az tényleg csak frusztrált hisztinek fog tűnni

A frusztráltságot magunkban tudjuk csak kezelni: ha nem a Mad Max-jövő ellen, hanem a Star Trek-jövőért tesz az ember nap mint nap valamit, a frusztráció helyét átveszi a tenni akarás.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Szeretnék válaszolni Ésik Sándor véleménycikkeire mint gyakorlott zöldhisztiző, viszont megragadnám az alkalmat arra is, hogy néhány támpontot is adjak a zöldeknek – rájuk bízom, hogy elfogadják-e, vagy sem.

Megható Ésik techno-optimizmusa, jómagam is ilyen szempontból optimista vagyok. A jelenlegi tudása az emberiségnek sokkal nagyobb, mint valaha volt a történelem folyamán, mégis folyamatosan haladunk az ökoszisztéma összeomlása felé – ami ha bekövetkezik, a haszonnövényeinknek is lőttek. Szerintem nem kell ecsetelnem, milyen következményekkel járna ennek a bekövetkezése.

A technológia se fog megmenteni minket, ha a rendszer nem fejlődik

A jelenlegi rendszerünk egyetlen dologra van optimalizálva: a növekedésre. Folyamatosan nőni kell gazdaságilag, nőni kell darabszám-ügyileg, nőni kell a fogyasztás szempontjából is. A rendszerünket ugyanis a második világháború utáni gyors helyreállításra és az utána következő hidegháborús környezetre optimalizálták, amiben a növekedés biztosította a dominanciáját az adott tömbnek.

Azóta a világ megváltozott: a globalizált gazdaságban a folyamatok összefonódtak, a hagyományos kelet-nyugat tömbösödés is kiüresedett gazdasági szempontból. A technológia adott lenne arra, hogy a növekedés helyett az optimalizációt, az egyensúlyt helyezzük a verseny és az extenzió helyébe, viszont a múlt évszázadból hozott mintázatainkhoz görcsösen ragaszkodva ez képtelenség.

amiben ha nem növeljük a hatásfokát a rendszernek és nem csökkentjük a veszteséget (mint a hulladékképződést, élelmiszerpazarlást, hogy csak két példát említsek), akkor könnyeden kicsúszhat a lábunk alól az egész technoszféra.

A klímaváltozást nem nehéz megérteni

Azt is szeretném vitatni, hogy a klímaváltozás egy bonyolult dolog. Összetettnek valóban összetett dolog, de nem megérthetetlen.

A klímaváltozásnak két fő oka van, és mindkettő a túlhajszolt iparosodáshoz köthető: az egyik a fizikai-kémiai tényezők (az üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedése és a földkéreg fényvisszaverő képessége), a másik pedig a biodiverzitás, azaz a fajgazdagság csökkenése.

Az üvegházhatású gázok hatása egyszerű: vagy csapdába ejtik az infravörös sugárzást, azaz a hőt, vagy azt a fényt, amit elnyeltek, infravörös hullámhosszon bocsátják ki. A legfőbb üvegházhatású gáz nem más, mint a vízgőz. A víz légköri mennyisége adja az éghajlat alapsémáját, és az határozza meg, milyen kereteken belül mozoghat az átlaghőmérséklet, viszont önmagában ez nem elég: és itt jön képbe a mumus, a szén-dioxid.

A szén-dioxid sokkal hatásosabb, mint a vízgőz, és képes úgymond a finomhangolásra, azaz meghatározza a kereteken belül a klímát. Ha több van belőle, több hő esik csapdába, így átlagosan nő a hőmérséklet. És az első ciklus itt bontakozik ki: ha több hő esik csapdába, akkor több víz is fog párologni, ami azon kívül, hogy erősebb viharokat okoz, még több hőt ejt csapdába. És mivel melegebb az éghajlat, így a földkéreg fényvisszaverő-képessége (azaz albedója) is csökken, ami azt eredményezi, hogy több fényt nyel el a felszín, amit hő formájában ad le.

A szén-dioxidon keresztül viszont a folyamat csatlakozik a biológiai szénciklusba, es itt jön képbe a fajgazdagság kérdése, ugyanis minél több faj él egy helyen, annál stabilabb az adott társulás, és annál nagyobb a keletkezett biomassza tömege is: ami pedig megkötött szén-dioxid jelentős hányadában.

Mivel gyakorlatilag az ipari tevékenység következtében az élővilág megrogyott – főleg az óceánokban, amik a föld valódi tüdejét képezik –, ezért nem is tud megkötni annyi szén-dioxidot az élővilág, mint amennyi elégséges lenne.

A következtetés az, hogy nem csak a széndioxid-kibocsátást kell megregulázni, hanem ki kell pucolni a vizeket, és vigyázni kell a talajra, ha meg akarjuk menteni magunkat a kihalástól. És

Valóban hiszti lenne?

És elérkeztünk a feketeleves részéhez, ugyanis itt zöldként mégis kritikát szeretnék megfogalmazni építő jelleggel. Ugyanis van hiba is bőven a zöld mozgalmakban.

Az első dolog a holisztikus és a tudományos szemlélet mellőzése. Mint minden politikai és társadalmi filozófiának is egyfajta rendszerelmélet az alapja, így a zöldnek is, mégpedig az ökológia, ami a biológia egyik fő ága. Nem kell diplomát szerezni belőle, de anélkül, hogy értenénk az élet alapvető működését és a környezetet, anélkül a legalapvetőbb érvelési pozíciónkat adjuk fel: a józan paraszti eszet, azaz a következetes logikát. Ebbe a hibába még a világ legnagyobb zöld szervezete, a Greenpeace is belecsúszik.

A zöldeket sose az tette egyedivé a közéleti palettán, hogy szociális igazságharcos vegánt vagy éppen pacikkal cukiskodó szalonnácit akartak játszani, hanem az, hogy az események, a közösségek és tényezők egymásra gyakorolt hatásával foglalkozik, és megpróbálja megérteni és átlátni a rendszer egészét, ezáltal olyat vinni a közéletbe, ami mostanában ritkaságszámba megy: logikát.

A második nagy hiba az apolitizáció. Ha rendszerszintű változást akarunk elérni, akkor az csak a civil aktivizmus és a politikai akarat összhangjával válhat valóra, mondhatni úgy is, hogy szendvicsbe fogva a gazdasági ágazatokat, ezáltal megteremtve a lehetőséget a gazdaság átalakítására: kilépésre a hidegháborús növekedésorientált modellből egy fejlettebb, a korunk technológiájának megfelelőbb rendszer felé. Ehhez viszont szükség van politikusokra, értelmiségiekre és influenszerekre is, hogy belülről változtassuk meg a rendszert. A neoliberalizmusban ugyanis nincs rendszeren kívüliség, mivel az is azonnal egy termékké válik a sok között.

A legutolsó nagy hiba, amit kiemelnék, az pedig a frusztráció.

Őszintén megmondva, engem is zavar az, hogy a Star Trek egy karnyújtásnyira van tőlünk, mégis a Mad Max felé tartunk, pedig tudom, hogy nem egy zöldnek van úgymond klímaszorongása.

Viszont a frusztráltságot magunkban tudjuk csak kezelni: ha nem a Mad Max-jövő ellen, hanem a Star Trek-jövőért tesz az ember nap mint nap valamit, legyen szó egy fa ültetéséről vagy akár egy kicsit kioktatósra sikerült nyilvános elmélkedés megírásáról, akkor a frusztráció helyét átveszi a kreativitás, a tenni akarás és a magabiztosság, hiszen úgy hajthatjuk fejünket nyugovóra, hogy láthatjuk: ma is megtettük azt, amit módunkban állt megtenni, és még ha nem is látványosan, de egy újabb aprócska szikrányival növeltük az esélyét annak, hogy ne egy disztópia legyen a sorsunk.

A szerző biotechnológus, az LMP debreceni önkormányzatiképviselő-jelöltje. Vitatkoznál vele? Hozzászólnál? Írj nekünk!