+++ Azonnali Brexit Party január 31-én, pénteken este Budapesten! +++
Guba Ágoston
2019. augusztus 22. csütörtök, 15:25
A klímaváltozás egyedülálló kihívás az emberi történelemben: nem olyan helyzet, amikor csupán a saját elméleti konstrukcióinkat kell legyűrni.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Minden racionális vitát örömmel kell már fogadnunk a magyar közéletben, az pedig külön örvendetes, hogy a klímaváltozás témájában egyre több, olykor egymással vitázó vélemény is olvasható a magyar hírportálokon (igen, még a kormánypártiakon is). Most csak két, általam fontosabbnak tartott véleményre fogok reagálni. Az egyik Tóta W. Árpád cikke, mely közel két hete látott napvilágot a hvg.hu-n, a másik Ésik Sándor az Azonnalin is megjelent írása.

 

A különböző stílus és a részben eltérő tartalom ellenére a két cikkben sokkal több a közös, mint elsőre gondolnánk. Tóta W. Árpád egyértelműen, Ésik Sándor kevésbé nyíltan, de azért tetten érhetően érvel amellett, hogy amiképpen más problémák kapcsán korábban is, az emberiség (remélhetőleg) a klímaváltozás felett is győzelmet fog aratni – mindenekelőtt a technika segítségével. Mindkét szerző oszt tehát egyfajta optimizmust. És meglátásom szerint mindkét szerző – és jó okkal gyaníthatjuk, hogy velük együtt még sokan mások – súlyos kategóriahibát ejt.

 

Ez a hiba röviden abban áll, hogy a modernkori klímaváltozást, valamint ennek lehetséges megoldásait különböző történelmi események, vagy a történelem során megjelent gazdasági, jogi, társadalmi, stb. problémák analógiájára képzelik el.

 

Pontosan ez a kategóriahiba teszi lehetővé a gondolatmenetükben megjelenő optimizmust. De nézzük meg egy kicsit konkrétabban, hogy mire is gondolok.

 

A klímaváltozást nem csak mi találtuk ki, mint a jogot vagy a gazdaságot

 

Tóta W. Árpád a klímaváltozás elleni harcot azokhoz a problémákhoz hasonlítja, amelyeket az emberiség a történelem során technikai fejlődés révén legyőzött, Ésik Sándor pedig a klímamozgalmat (tekintsünk el most ennek a pontos definíciójától) hasonlítja különböző politikai mozgalmakhoz, példának az antirasszista és a nőjogi mozgalmakat felhozva.

 

Valójában azonban mind a szegregáció, mind a szavazati jog megvonása a nőktől teljes mértékig egy elméleti konstrukció eredménye, még akkor is, ha ennek húsbavágó következményei voltak.

 

A konstrukció megváltoztatásával (pl. elfogadva azt, hogy a nők a férfiakkal egyenjogúnak tekinthetők) a probléma felszámolhatóvá válik, még ha ez nem is egy csapásra történik.

 

Éppen ezért nem szükségszerűek, hiszen a jog, a gazdaság – annak ellenére, hogy hatással van mindennapjainkra – végső soron elméleti konstrukciók. Egy csoport, egy társadalmi jelenség ilyen-olyan megítélés függvénye. A klímaváltozásnál azonban nem ez a helyzet. A gondok nem – vagy legalábbis nem csak – egy elméleti konstrukcióból erednek. Egyrészt a komfort utáni vágyunk már-már determináló jellege (vö. Ésik Sándor néhai macskájával) idézi elő, másrészt az ennek következtében a levegőbe kerülő üvegházhatású gázok.

 

Ennek a rettenetesen durván felvázolt különbségtételnek van egy további folyománya. A jogkiterjesztések, a technikai megoldások, stb. esetében – bármennyire jó és a szenvedés mennyiségét csökkentő lenne minél előbb megvalósítani őket – az emberiség (nem az egyén!) bizonyos értelemben ráér. Tóta W. Árpád megfogalmazásában a „sötét hiedelmeket a betű, a nyomtatás, az adattárolás és az iskola” szorította vissza, csakhogy Gutenberg nyomdája és Kant Válasz a kérdésre: mi a felvilágosodás? c. esszéje között több, mint háromszáz év telt el.

 

Ésik Sándor szerint azoknak, amiket a mostani klímaaktivisták csinálnak, „valamikor 2060-70 környékén lesz majd döntő politikai súlyuk”. Valószínűnek tarthatjuk, hogy még erre az optimistább becslésre is felvonnák a szemöldöküket a kutatók (ne feledjük: ráadásul csak politikai súlyról olvasunk), a másik időtartamról pedig ne is beszéljünk, különösen hogy a változás üteme minden jel szerint nem kiszámítható.

 

Ugyancsak nem biztos, hogy a gyorsan fejlődő technika vagy a már rendelkezésünkre álló találmányok komolyabb optimizmusra adhatnának okot.

 

Tóta W. Árpád szokatlan részletességgel mutatja be, hogy milyen technológia teszi lehetővé a szénvegyületek levegőből való kiszűrését és föld alatti, nem káros formában való tárolásukat, de még ő maga sem tud szó nélkül elmenni a technika drágasága mellett. (Valószínűleg a vállalatok még kevésbé.) Ráadásul ezeknek a technológiai lehetőségeknek a megléte egyelőre nemhogy csökkenést, de még stagnálást sem hozott magával a károsanyag-kibocsátás terén (hogy más számokról ne is beszéljünk). Az elektromos autók aránya még a viszonylag jómódú EU-ban is elhanyagolható, az árakat és a megkívánt infrastruktúrát figyelembe véve pedig kétséges, hogy robbanásszerű változás lesz.

 

Az ökoszisztémát nem könnyű „megszerelni”

 

Egy további szempont, hogy mindkét szerző nagyban leegyszerűsíti a környezetszennyezés elleni küzdelmet, mely mintha nem állna másból, mint hogy kiszivattyúzzuk valamiképpen a szénvegyületeket a légkörből. A már egyetlen faj eltűnését is nagyban megszenvedő ökoszisztéma jóval bonyolultabb egy elromlott artefaktumnál, amely egyszerűen megszerelhető (Tóta W. Árpád). És akkor még egy szót sem ejtettünk a másik rémről: a mindenütt jelenlévő műanyagszennyezésről. A háború tehát több fronton zajlik.

 

Előfordulhat – válaszolhatja mindkét szerző –, hogy az elképesztő ütemben fejlődő technikai tudás és annak alkalmazása végül megnyeri a versenyfutást a klímaváltozással szemben. Hogyne, előfordulhat. Ennek megint csak a probléma összetettsége gördít akadályt az útjába.

 

Egy technológiai újítás ugyan kiküszöbölhet egy problémát, de nincs semmi biztosíték arra nézve, hogy nem hoz magával egy másikat:

 

az autók elterjedése ugyan megoldotta a nagyvárosokban hatalmas mennyiségű lótrágya jelentette epidemiológiai veszélyt, cserében viszont fokozta a légszennyezést. Ahogy arra sincs biztosíték, hogy a probléma egyik terén megvalósított technikai megoldással párhuzamosan a megoldás megjelenjen a probléma másik terén is. A 18 év múlva vezetni nem tudó (elsősorban nyugati nagyvárosi) fiatalok majd az önvezető elektromos autókban ülve tudják kinézni a vadonatúj okostelefonjukon az olcsó repülőjegyet a legközelebbi úti céljukhoz.

 

A klímaváltozás emellett olyan globális fenyegetést hordoz, amivel a legtöbb történelmi példánál egyszerűen nem kell számolni. A klímaváltozás még a nukleáris háború rémképével sem vethető össze (ahogy ezt például Yuval Noah Harari teszi), hiszen ott az azonnali pusztulással kell szembenézni, ráadásul a vitás ügyeket kifizetődőbb diplomáciai úton megoldani, ez a két körülmény pedig nagyban befolyásolja a döntés aktusát.

 

A klímaváltozás pusztítása folyamatos, a döntés meghozásához tömegek szükségesek, és döntést újra és újra, egy élethosszon keresztül kell meghozni.

 

A klímaváltozásból eredő károk megoldásában a legfőbb nehézséget éppen az jelenti, hogy nem képzelhető el a történelmi változások analógiájára, és globális jellegét illetően nincsen olyan történeti tapasztalatunk, amely bármilyen fogódzót is kínálhatna. (Ugyanezért kell jókora fenntartásokkal kezelni azt is, ha a klímaváltozás problémáit az elnyomó-elnyomott marxista terminológiájával írják le, és azonnali öko-proletárforradalmat követelnek.) Az egyetlen összehasonlítási pontul szolgáló jelenséget a nagy földtörténeti kihalási események szolgáltatják, amelyekről a tudásunk annyi kézzelfogható segítséget jelent, mint egy jól megírt sci-fi.

 

Greta Thunberg vagy a facebookos teknősfotó tényleg nem segít túl sokat (bár azért ne felejtsük el, hogy attól még az a teknős valóban szenved), sőt, talán még részei is a problémának.

 

A klímaváltozás miatti „hisztit” azonban az emberiségre néhanapján rátörő depresszív rohamok közé sorolni – mint azt Ésik Sándor teszi – tulajdonképpen nem más, mint rengeteg és különféle tudós kutatási eredményeinek figyelmen kívül hagyása,

 

ezzel pedig el is tűnt az oly éles határ Jair Bolsonaro brazil elnök és azok között, akik szerint a jelenlegi fogyasztási szint mellett a felvilágosodás és a technika kart-karba öltve fognak mindnyájunkat elvezetni elektromos rollereken az új budapesti parkokba. Ami pedig azt a fájdalmat illeti, hogy a „huhogó zöldhiszti” (Ésik Sándor) nem bízik az emberiségben – hát, a XX. századi történelemre pillantva talán nem kell ezen annyira csodálkozni.

 

Hozzászólnál a klímavitához? Ide írj!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Egyik nap visszamondta egy író a kultúrharcos PIM-ösztöndíját, a másik nap a külügyminisztérium kirakta egy irodalmi rendezvényről. Utánajártunk.

Danko magyarázkodásra kényszerült: állítja, hogy Zsuzsovával sosem találkozott, holott nemrég még olyanokat mondott neki, hogy „végre egész éjszaka az enyém lesz”.

Egy mondatban vezette le a Miniszterelnökség, miért nem akar a kormány zöld ügyekkel foglalkozó minisztériumot.

Szűts Ildikó nyerte el a pályázatot a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei vezérigazgatói posztjára.

A kormánynak ingyen adott tanácsokon túl az egykori tisztifőorvos és főpolgármester-jelölt más pártoknak is felajánlotta szakértelmét.

A brit királynő vasárnap óta már a Habsburg-császárnál is régebb óta uralkodik: már attól sincs messze, hogy megdöntse a francia XIV. Lajos rekordját.

A kétfarkús alpolgármestert, Döme Zsuzsannát lekiscsajozó Deutsch László megjegyezte, neki ez a szavajárása.

A hét kérdése

Nagyon sima győzelmet aratott az összellenzék jelöltje ellen Dézsi Csaba András. Sok elemzés született már róla, de mi megkérdezünk téged is.

Azért ide elnéznénk

Beszélgetés, britpop DJ, pezsgő. Január 31-én, mikor máskor?

Kiállítás Jankovics Marcell ismert és kevésbé ismert műveiből: animációktól Trianon-rajzokig. Február 2-ig a Műcsarnokban.

Az ijesztő maszkos metálosok a We Are Not Your Kind című új lemezükkel térnek vissza Magyarországra február 4-én.

Erről a Fidesz is gyakran beszél, de ez most más lesz. Jakab András jogász és Gyurgyák János történész adnak elő február 12-én.

Politikai aspektusok a cseh és a szlovák művészetben 1989 után. Izgi kiállítás Pozsonyban egészen február 23-ig.

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Digital Health Summit, a digitális egészségügyi megoldásokon dolgozó szakemberek, fejlesztők, befektetők és az egészségügyi intézményvezetők fóruma.

Twitter megosztás Google+ megosztás