+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Fekő Ádám
2019. augusztus 19. hétfő, 08:06
A Donyeci történetek olyan ízes humorral és stílussal mutatja be a Donyecki Népköztársaság teljesen értelmetlen hétköznapjait, hogy az tananyagnak és kikapcsolódásnak is tökéletes.

A nemzetközi filmvilág egyik nagy hiánya, hogy hagyományosan leszarják Kelet-Európát: ameddig a ruandai népirtásról már legalább három magas minőségű és közérthető mozifilm készült, addig az európai kultúrkör számára valójában sokkal súlyosabb délszláv háborúról a mai napig nem készült igazán erős darab (most Angelina Jolie szörnyűségét hagyjuk, a 2015-ös Egy tökéletes nap pedig legalább felsőközepes lett), pedig már 30 év is eltelt azóta. Ennek fényében annyira nem is meglepő, hogy

 

a 2014 óta zajló kelet-ukrajnai konfliktust nem dolgozza fel a nyugati filmipar, de abból ítélve, hogy még a szomszédos Magyarországon sem nagyon szokás semmit tudni az egészről azon kívül, hogy valamit szemétkednek az oroszok, gondolom továbbra is érdekesebb téma marad Afrika és Dél-Amerika.

 

A képleten talán a Csernobil-sorozat változtathat kicsit, aminek köszönhetően sokan kezdik el most felfedezni a térségben rejlő nyomorpornó-lehetőséget, de a szlávok valószínűleg nem elég egzotikusak ahhoz, hogy igazán bele akarjon mélyedni valaki a témába.

 

Ezért is óriási dolog, hogy 2018-ban megjelenhetett, és 2018-ban Cannes-ban díjat is nyert az ukrán Donyeci történetek (eredeti címén Donbass, pár napja könnyedén megtekinthető magyar felirattal is), ami nem kisebb feladara vállalkozik, mint hogy nagyjából képbe helyezze két óra alatt a nézőt azzal, mennyire értelmetlenek már a hétköznapok is a 2014-ben kikiáltott Donyecki Népköztársaságban. A szakadár államot a világ egyetlen hatalma sem ismeri el, és bár leginkább ki akarnak válni Ukrajnából, és csatlakozni Oroszországhoz, Vlagyimir Putyinnak a Krím mellett a legkevésbé sem áll érdekében ezt a területet is annektálni.

 

Épp elég bevallott és kevésbé bevallott katonai támogatást adni ahhoz, hogy folyamatos feszültség legyen a régióban.

 

Az amúgy sem túl vidám helyzetű Kelet-Ukrajnát végképp élhetetlenné sikerült tenni ezzel a húzással, hiszen annak ellenére, hogy a mindannapok részét jelentik a bombázások, igazából azt sem lehet kimondani egyértelműen, hogy háború van, azt meg pláne nem, hogy itt amúgy oroszokkal háborúznak. A maga módján egészen varázslatos környéket tavaly sikerült nekem is megtekintenem, azt a cikket itt el is olvashatod, de most térjünk vissza a filmhez!

 

 

Szóval a Donyeci történetek nem azt akarja, hogy sírjon a néző, hanem hogy el tudja képzelni egyáltalán az egészet: a rendező Szergej Loznyica eddig csak dokumentumfilmeket rendezett, és ez a múlt tökéletesen érezhető a filmen. Egyrészt azért, mert a szó szoros értelmében semmi nem történik benne, csak emberek életének egy részét látjuk, akik hétköznapi dolgokat próbálnak csinálni egy olyan térségben, ahol még az sem teljesen egyértelmű, ki irányít.

 

Az a cselekmény, hogy nincs cselekmény, hiszen a Donyecki Népköztársaságban a kisbetűs élet is épp elég kaland.

 

A koncepció egyszerű: a film egymáshoz sokszor csak a helyszín miatt kapcsolódó szereplők életéből mutat be általában maximum tíz-tizenöt perces részleteket. Láthatjuk a titkárnőt, aki képtelen hazavinni az édesanyját a hajléktalanszállóról, ott vannak a színészek, akiket azért fizetnek, hogy a híradóban panaszkodjanak a tönkrement életükről, találkozunk a német újságíróval, akinek egy ordibáló szakadár magyarázza el ordítva, hogy bassza szét az összes fasisztát, de még egy esküvőt is láthatunk, amit értelmezhető tisztviselők híján egy katona áld meg.

 

 

Szóval ha valaki őrületes feszültséget vár, az ne itt keresse, viszont ha az a vágyunk, hogy két óráig szinte mi is ott legyünk a megszállt területeken, és kicsit megértsük, mennyire kilátástalan ez az egész, akkor megvan a szórakozásunk. A Donyeci történetek nem csak figurákban figyelt a hitelességre, de helyszínválasztásban is: a Donyecktől 300 kilométerre lévő Krivij Rihnél forgatták, ami tulajdonképpen csak abban különbözik a megszállt területektől, hogy itt nincsenek a lakók közvetlen életveszélyben. Ezért nem csak sejtjük, hogy az omladozó panelházak, hiányos vagy már nem is létező betonutak, és még a Szovjetunióból maradt nyomorúságos középületek díszítik a helyszínt, hanem látjuk is őket az amúgy végig nagyszerű képeken.

 

Nagy előnye a filmnek, hogy nem próbál igazságot tenni sem egyes jelenetekben, sem az általános üzenetben. Az egyes szereplők motivációi pontosan úgy lógnak a semmiben, mint ahogy az egész konfliktus valódi mozgatórugói. Nincsenek főgonoszok vagy jótevők, csak egy teljesen indokolatlan helyzetet látunk magunk előtt működés közben. Nem sajnáltat senkit különösebben, leszámítva azokat az épelméjű embereket, akik csak nyugodtan szeretnének élni. A végig jelen lévő fekete humorral sikerült megelőzni a túlzottan szívszorító pillanatokat, hogy

 

annak láthassuk az egész donbaszi konfliktust, mint ami: egy rettentő szar helyzetnek.

 

Ha ezzel csak egy kicsit is közelebb jutunk ahhoz, hogy megértsük a saját térségünk problémáit, már megérte leülni megnézni a Donyeci történeteket, amihez most már amúgy magyar felirat is elérhető.

 

 

FOTÓK: Donbass

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Meddig engedi elfajulni a bulit az MNB, és mikor szab gátat a gyenge forintnak? Lesz-e 350 forintos euró? Zsiday Viktor és Isztin Péter magyarázzák el az Azonnali podcastjában!

Az Irriducibili nem csak egy ultracsoport volt Rómában: a csúcson ők látták el az olasz radikálisokat ruhával, az SS Lazio címerét pedig örökre összekötötték a szélsőjobbal.

A román fővárosban kifejezetten budapesti mintára, teljes összefogással venné át a hatalmat az ottani jobboldali ellenzék. Bemutatjuk a jelöltet.

Nem a gyilkosság, hanem értékpapír-hamisítás miatt ítélték 19 évre a politikához is közelálló Marián Kočner milliárdost. De ez hogyan hat a szombati választásokra?

Hogyan értékeli a két, MSZP-től DK-ba távozó polgármester döntését, és milyen a viszonya Dobrev Klárával? Ujhelyi István, a szocialisták EP-képviselője válaszolt az Azonnalinak!

Láttatok már olyat, hogy valaki bekerül egy kerületi bizottságba, majd rögtön felszámolná azt? Még mi sem, de Kovács Gergely, a Kutyapárt elnöke pontosan erre készül a Hegyvidéken. Az Azonnalinak elmesélte, miért.

Hans Peter Doskozil jó szórakozást kívánt a minimálbérre pénzt sajnáló cégeknek Orbánnál.

A hét kérdése

Szombaton új parlamentet választ Szlovákia. Te kinek drukkolsz? Ez a hét kérdése, az Azonnalin te is szavazhatsz!

Azért ide elnéznénk

Moldvai és gyimesi csángó táncház Budán február 29-én.

Történelmi diorámák, Star Wars-os csatajelenetek és világháborús terepasztalok Legóból Érden, a Magyar Földrajzi Múzeumban február 29-én és március 1-jén.

Mi vár Szlovákiára és a szlovákiai magyarokra a
február 29-ei választások után? Beszélgetés a Három
Hollóban március 2-án.

Melyik demokrata elnökjelölt-aspiráns indul a legjobb esélyekkel Donald Trumppal szemben és mire számíthatunk az amerikai elnökválasztáson? Március 5-én az Aurórában ezekről és a szuperkedd eredményeiről lesz kerekasztal-beszélgetés.

Erről lesz szó március 6-án délután 5-től az ELTE Társadalomtudományi Karán.

Ezt is szerettétek

A Fidesz EP-delegációjának vezetője szerint az EPP-vel szemben ők a nyugodt erőt képviselik, Habonynak és Mészárosnak pedig semmi
köze hozzájuk.

Igor Matovič a szlovák politika elszabadult hajóágyúja, mégis pont ez nyerheti meg neki a választásokat Szlovákiában.

Sokadik kormányzati kísérlet után is él és virul a famaffia. Elmondjuk, miért.

Merkel nem tudja teljesen meghatározni, hogy ki kövesse a kancellári székben. Nem volt ez másképp Helmut Kohl után sem.

A Fiat Professional kiemelkedően nagy jelentőséget tulajdonít a környezetvédelemnek, így folyamatosan új, jövőorientált megoldásokon dolgozik, annak érdekében, hogy mérsékelje az embert és a természetet érő káros hatásokat.

Twitter megosztás Google+ megosztás