A szovjetek már 1963-ban küldtek nőt az űrbe, de az USA csak húsz évvel később, 1983-ban lépte meg ezt. Mary Robinette Kowal tavalyi könyve egy olyan alternatív történelmet mutat be, ahol az amerikaiaknak a valós idővonalnál egy évtizeddel korábban muszáj elkezdenie az űrversenyt – de ezúttal nem a szovjetek ellen, hanem az emberiség túléléséért –, és ahol a nőknek is több szó jut az űrkutatásban.
Vasárnap este az idén Dublinban, Írországban tartott WorldConon osztják ki a fantasztikus irodalom egyik legfontosabb díját, a Hugót. A Hugóról tavaly is írtunk itt a Könyves Kálmán-rovatban, hiszen az elmúlt évtizedben komoly kultúrharc terepe volt a díj, amit a legnagyobb fantasztikusirodalmi találkozó résztvevői ítélnek oda.
Az elmúlt három évben N. K. Jemisin történelmi győzelmet aratott, fantasytrilógiájának mind a három része megnyerte a legjobb regénynek járó díjat. Nem mondhatni, hogy ezt a papírforma szerint tette, hiszen fekete szerző, ráadásul fekete nő még sosem nyert Jemisin első győzelme előtt, és olyan szerző sem akadt még, aki zsinórban háromszor nyerte el a díjat.
A legjobb regény katgegóriában idén öt nő és egy transznemű férfi versenyez, és a verseny elég nyíltnak tűnik. Mutatom a jelölteket
+ Mary Robinette Kowal: The Calculating Stars (Tor)
+ Becky Chambers: Record of a Spaceborn Few (Harper Voyager)
+ Yoon Ha Lee: Revenant Gun (Solaris)
+ Catherynne M. Valente: Űropera (Saga / Gabo SFF)
+ Naomi Novik: Ezüstfonás (Del Rey / Gabo SFF)
+ Rebecca Roanhorse: Trail of Lightning (Saga)
Ezek közül Naomi Novik fantasykönyve tavaly jelent meg magyarul, Catherynne M. Valente őrült eurovíziós űroperája pedig idén májusban. Yoon Ha Lee trilógiájának ez a harmadik könyve, eddig az első kötet jelent meg magyarul.
Az esélylatolgatás nem egyszerű itt. Egyik szerző sem nyert még regényért Hugót, de sokak szerint a korábban kétszer jelölt Novik már megérdemelné, miközben valószínűleg erősen szerepelhet az amerikai őslakos származású Rebecca Roanhorse fantasyje is. A titkos favorit pedig Mary Robinette Kowal könyve, ami idén már bezsebelte a másik fontos díjat, a Nebulát. 2010 óta öt alkalommal nyerte a Nebula győztese a Hugót is, legutóbb éppen tavaly, meglátjuk, hogy ez így lesz-e most is.
Amikor jön a meteor
Mary Robinette Kowal könyve, a The Calculating Stars azért is kilóg kicsit a sorból, mert igazából nem is sci-fi és nem is fantasy, hanem alternatív történelmi regény. Ez egy nagyon izgalmas műfaj (hihettek nekem, én is írtam egyet), ami túl gyakran korlátozódik sajnos arra, hogy mi lett volna, ha a nácik nyerik meg a világháborút, vagy a déliek a polgárháborút – ettől függetlenül remek példa rá a Hugo-győztes, mostanában sorozatként is arató Az ember a Fellegvárban Philip K. Dicktől, ami az előbbi témát dolgozza fel.
Az amerikai sci-fi és fantasyírók szövetségének élére nemrég megválasztott Kowal könyve azonban máshonnan fogja meg a dolgot:
Az idővonal egyébként nem itt módosul alapvetően, hanem ott, hogy az elnököt nem Harry S. Trumannak hívják, mivel Thomas E. Dewey nyerte meg a választást, aki már a meteor előtt is több pénzt fektetett az űrkutatásba, mint a való világban Truman. A meteor váratlan becsapódása nem egyszerűen azzal jár, hogy az USA-ban eluralkodik a fejetlenség, hanem, mint hamar kiderül, azzal is, hogy a Föld rövid időn belül lakhatatlanná fog válni.
Az éghajlatváltozás hamar megkezdődik, ami tulajdonképpen össze is omlasztja a Szovjetuniót, miközben egy nemzetközi szövetség, nyilván főleg USA-vezetéssel nekiáll, hogy embert juttasson az űrbe, a Holdra, és távlati tervként a Marsra azzal a céllal, hogy ezeken a bolygókon az emberiség kolóniákat létesíthessen.
Az űrhajóshölgyek és a patriarchátus
A könyvtől nem kell óriási izgalmakat várni, ez nem egy ilyen blockbuster cucc, bár az elején a meteorbecsapódással eléggé úgy indul. A főszereplőnk Elma York matematikus és pilótanő, illetve férje, a rakétatudós Nathaniel York, akik érthető módon ennek az egész dolognak a közepében találják magukat. Nathaniel jobban a közepében, mint Elma, mivel Nathaniel férfi.
A regény központi témáját ezzel fel is vázoltuk: miközben nagyon szépen bemutatja a kataklizma utáni világot és az egyre gyorsuló űrprogramot,
A regényt olvasva 2019-ben persze teljesen abszurd, hogy a feladatra teljesen alkalmas embereket miért kellett attól eltanácsolni puszta diszkrimináció miatt: a mi világunkban az USA-ban csak 1983-ban ment nő az űrbe (bár a szovjetek ezt már 1963-ban majd 1982-ben is meglépték), és még manapság is előfordul, hogy nincs elég megfelelő méretű űrruha nőknek a Nemzetközi Űrállomáson.
Mindeközben pedig van egy lassan csordogáló, bár néha időben nagyobbat ugró történetünk, ahol leglább annyit számít az, hogy mennyire szeretjük meg a karaktereket, mint hogy akkor mi is történik ezzel az egész űrutazás-dologgal. A regény egyébként előbb íródott, minthogy megjelent volna A számolás joga című film, ami ugye arra mutatott rá, hogy egy csomó fekete nőt kitöröltek a NASA történetéből, de nagyjából egy trendbe illeszkedik a két mű:
és ezt nagyon jól festi le Mary Robinette Kowal regénye is.
Hogy mindez ér-e egy Hugo-díjat? Az én mércém szerint jelölést mindenképp, de győzelmet nem feltétlenül. Az is hozzátartozik a dologhoz, hogy a többi könyv közül csak Valentéét olvastam, aminél ezt jobban szerettem, a többit pedig nem ismerem.
Mindeközben pedig ne felejtsük el, hogy vasárnap este ismét szurkolhatunk Takács Bogiért, akit idén is a legjobb rajongói író kategóriában jelöltek a Hugóra, és akivel interjúztunk is tavaly.
Olvasnál valamit? Könyves Kálmán segít!
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.