A Fradi szereplése nem nemzeti ügy, de nem is vicces, hanem menő

Kovács Dániel

Szerző:
Kovács Dániel

2019.08.14. 18:28

A Ferencváros kezd úgy kinézni, ahogy egy klubnak állami hátszél nélkül is működnie kéne. A csapat mostani menetelését épp az teszi szimpatikussá, hogy kicsit sem magyaros, és kicsit sem NER-szagú.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A Ferencváros idei nemzetközi szereplése még véletlenül sem nemzeti ügy, viszont nagyon is menő. Hogy miért, azt mindjárt elmondom, de előbb válaszoljuk meg a kérdést: röhöghetnek-e a magyarok a Fradi tegnapi, Dinamo Zágrábtól elszenvedett 4-0-ás vereségén?

Persze, hogy röhöghetnek, láthatóan meg is teszik.

A kárörvendők egyik csoportját a hazai riválisok szurkolói teszik ki, a másik, talán nagyobb réteget pedig azok a szektás ellenzékiek alkotják, akik számára egy „Kikapott a [random magyar csapat]” cím nemcsak klikk- és röhögőemoji-mágnesként hat, hanem rögtön váltják is fejben a stadionok árát oktatásegészségügyre. (Nem mintha nem volna részben igazuk, ha csak az oktatás esetében javulna a helyzet, talán nem nézne be a gazdasági szaksajtó egy ázsiós tőkeemelést az FTC 3000 milliárdra történő felértékelésének, vagy egy könyvelési trükközést milliárdos veszteségnek.)

Csak hát a helyzet az, hogy

ha abból a tézisből indulunk ki, hogy a Fradi tisztán a kormánypárt projektje, akkor el kell ismerni, hogy – ellentétben a komplett magyar focireformmal – ez most egy sikeres projekt.

A túltolt stadionépítési láz közepette például a Groupama Aréna az egyetlen olyan létesítmény, ami nemhogy pénzbe nem került, de még bevételt is hozott az államnak: a régi stadion elbontásával, az új aréna elforgatásával sikerült felszabadítani, majd értékesíteni az Üllői út és a Könyves Kálmán körút kereszteződésében található saroktelek legértékesebb részét, a beruházás is pluszosra jött ki.

Míg a többi létesítmény esetében általában nagyítóval sem találni olyan céget, aki elvállalná az üzemeltetést, a Groupamát üzemeltető LUSS Kft. évek óta működik komoly árbevétellel, amiből évente milliárdos nagyságrendű összeg illeti meg a Fradit is. Emellett a klub komoly piaci alapú bevételekre tesz szert a szponzoroktól is: elég csak a német Telekomra vagy a Gattyán György-féle Teqballra gondolni.

Az persze kár is volna tagadni, hogy az FTC-nek is kivételesen sok állami pénz jut, és itt nemcsak a TAO-ról van szó: piaci alapon legalábbis nehezen magyarázható az MVM vagy a Fővárosi Csatornázási Művek támogatása, emellett ráadásul a focicsapatot is tulajdonló anyaklub is rendszeres minisztériumi támogatásokban részesül. A klub elnökeként tevékenykedő Fidesz-pártigazgatót, Kubatov Gábort kedvelni ráadásul legalábbis furcsa perverzió volna, kvalitásait, az FTC élén elért eredményeit kétségbe vonni azonban legalább akkora baklövés, mint ugyanígy tenni vele politikai szinten. 

A részben tehát a piacról, részben az államtól származó milliárdokat például a hazai, szintén komoly pénzekkel megtolt riválisoknál jóval ésszerűbben költi el a Fradi:

a Dinamo Zágrábnál talán a tegnapi győzelemnél is nagyobb ünneplést válthatott ki, mikor tavaly a MOL Vidi (korábban Videoton, jelenleg MOL Fehérvár) 2,4 millió eurót fizetett nekik Armin Hodzicért, a csatárért, aki aztán 26 mérkőzésen négy gólt tudott szerezni a magyar bajnokságban. A Ferencvárosnál tudatosabban építették a csapatot az elmúlt időszakban: ingyen, vagy néhány százezer euróért sikerült – sok melléfogást követően – olyan játékosokat hozni, akiken már most látszik, hogy később jóval magasabb áron lehet majd értékesíteni őket.

Míg a kiszemelt játékosok kiszűréséhez már komoly scoutcsapatot alkalmaznak, addig a fehérváriak mostanság leginkább a zöld-fehérekkel tárgyalásban álló játékosokat próbálják megszerezni, magasabb fizetést ígérve nekik. Ebben legalább még van ráció, a hazai klubok zöme viszont a mai napig ápolja a nemes hagyományokat, és menedzserek által raklapon hozott bundás délszlávok/bálásnégerek, esetleg YouTube-csillagok között válogat. (Nagy szerencsére, teszem hozzá, elvégre mindig ezekből az igazolásokból vannak a legviccesebb sztorik, ez a show szerves része a magyar focinak, és semmiféle profizmus nem irthatja ki.)

A zöld-fehérek idén nyáron 2,5 millió euróért értékesítették azt a Fernando Gorriarant, akiért korábban 600 ezer eurót fizettek a mértékadónak nem nevezhető, de olykor azért pontos Transfermarkt adatai szerint, de volt olyan év is, mikor 4,3 millió eurós bevételt ért el a klub Nagy Ádám, Cristian Ramírez és Nagy Dominik értékesítésével. Gorriaran eladása tette lehetővé idén nyáron, hogy a csapat 1 millió eurót is fizethessen a bosnyák válogatott Eldar Ćivićért, akit épp a Dinamo Zágráb elől sikerült megszerezni.

Amellett, hogy a fentiek miatt

a Ferencváros kezd úgy kinézni, ahogy egy klubnak állami hátszél nélkül is működnie kéne, a csapat mostani menetelését épp az tette/teszi szimpatikussá, hogy kicsit sem magyaros, és kicsit sem NER-szagú.

Thomas Doll vezetőedző tavalyi menesztése után a vezetőség a korábbi ukrán csatárlegenda, Szerhij Rebrov személyében olyan trénert talált, aki két dologban hisz: a munkában és az innovációban. A Dinamo Kijevet korábban a BL-negyeddöntőbe juttató edző nem is próbálja megkedveltetni magát a szurkolókkal vagy a médiával, előszeretettel nyúl viszont a legújabb taktikai elemekhez, vagy épp adatelemzést alkalmaz a megfelelő csapat összeállításához, miközben szívbaj nélkül teszi ki a keretből akár a szurkolók legnagyobb kedvenceit is – az eredmények pedig jönnek. (A világ legviccesebb újságában, a hangulatával a 80-as évekbe visszarepítő Sport Pluszban írnak mindig indokolatlan gondolatjeleket a mondatokba, végre most megtehettem én is.)

Tény, hogy a keret összeállításakor nem az játszott szerepet, hogy minél több hazai, vagy saját nevelésű játékos szerepeljen a csapatban: a stáb olyan játékosokat keresett, akik az adott szerepkörhöz tartozó feladatokat megfelelő statisztikákat hozva el tudják látni. Ilyen játékosból pedig nem sok magyar akad a piacon.

A fentiek miatt Rebrov sok fradistának is szúrja a szemét, az egészből pedig jó páran csak annyit értettek meg, hogy az edző elüldözte a jó játékosokat, hogy telepakolja a csapatot ukránokkal. (Tekintve, hogy a harmincfős keretben egyébként mindössze három ukrán játékos van, ha ilyen kommenttel találkozunk, akkor valószínűleg a Facebooknak egy olyan mély bugyrába keveredtünk, ahonnan jobb gyorsan továbbállni.)

Rebrov tudatos, szinte tudományos alapossággal végzett építkezése nemcsak arra volt elég, hogy a csapat megnyerje a hazai bajnokságot, vagy továbbjusson a máltai Valletta ellen, hanem arra is, hogy kettős győzelemmel lépjen át a rendszeres csoportkörszereplő, kétszer értékesebb kerettel bíró bolgár Ludogoretsen, és hogy három félidőn keresztül tartsa magát egy olyan Dinamo ellen, ahol a csapat legértékesebb játékosáért, Dani Olmóért európai topklubok állnak sorba 30-40 millió eurós ajánlatokkal, többre taksálva ezzel a támadót, mint a Fradi teljes keretét. Hogy aztán az oda-visszavágós párharc utolsó félidejében jöjjön egy összeomlás és egy csúnya vereség.

Nevetséges lenne? Nem hiszem.

De hogy a kárörvendők másik csoportjára is kitérjünk: a Fradinak továbbra is komoly esélye van arra, hogy bekerüljön az Európa Liga csoportkörébe, amiért többek közt a tegnap szintén kieső Celtic vagy Porto is küzd majd; a BL-lel pedig jövőre talán újra megpróbálkozhat.

A nemzetközi mérkőzést jobbára csak a téli edzőtáborban játszó vidéki kiscsapatok szurkolói pedig nevethetnek nyugodtan. Aztán év közben jönnek, kapnak egy hetest, majd hazabuszoznak.

És helyreáll a világ rendje.

A szerző újságíró, és Fekő Ádám Nemzetellenes dolog lenne röhögni a Fradin, ha szívatják őket Európában? című cikkére reagált.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek