A vita, amit nem láttál jönni: Matteo Salvini vs Richard Gere

Szerző: Fekő Ádám
2019.08.11. 17:44

Richard Gere szerint véget kell vetni a menekültek ellen való hergelésnek az olaszoknál, Salvini pedig megkérte, hogy akkor repültesse el őket Hollywoodba.

A vita, amit nem láttál jönni: Matteo Salvini vs Richard Gere

Úgy tűnik, Matteo Salvininek nem csak arra van ideje, hogy szétrobbantsa az olasz kormánykoalíciót, hanem arra is, hogy közben emberbarát hollywoodi celebekkel vitázzon: miután az 1990-es évek egyik legnagyobb sármőrje, Richard Gere arra kérte az olasz kormányt, hogy fejezze be a menekültek ellen való hergelést, és helyette segítsen azon a 160 emberen, akik a Földközi-tengeren ragadtak több, mint egy hétig. 

Gere nem csak szövegelt, hanem el is ment Lampedusára, ahol sajtótájékoztatót is tartott: „Két évvel ezelőtt már voltam itt, ezért első kézből ismerem a helyzetet. Ezek emberek, akiknek szörnyű történet van a háta mögött. Migránsoknak hívják őket, de valójában menekültek, akiknek segítségre van szüksége” – mondta a 69 éves színész, hozzá téve, hogy véget kell vetni a Trumphoz és Salvinihez hasonlók politikájának, és „ha ők azt mondják, akkor vége is lesz”.

Úgy tűnik, azért annyira gyorsan nem ér véget, ugyanis az olasz belügyminiszter a modern kor követelményeinek megfelelően Twitteren válaszolt Gere-nek, ráadásul a populisták kedvenc érvelését szedte elő:

„Mivel a barátjának az NGO-nál 180 bevándorlója van a fedélzeten, biztos vagyok benne, hogy a nagylelkű milliomos mind befogadja őket a villáiba. Tévedek???”

De itt nem állt meg, és még egyszer jelzete, mit kéne tennie Gere-nek: „Az összes ember elviheti a magángépén Hollywoodba, és segíthet neki a villáiban. Köszönjük, Richard!”

A máltai és az olasz hatóságok tavaly június óta megtiltották a mentőhajók kikötését, ez alól csak azokban az esetekben van kivétel, ha már korábban létezett megállapodás a menekültek más országokba való áthelyezésére.

FOTÓK: Wikipedia

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek