+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Pintér Bence
2019. augusztus 9. péntek, 13:58
A New York-i könyvtár rendbeszedte az amerikai szerzői jogi adatbázis könyves részét, egy fickó meg elindította az adatbányászatot.

Ahogy arról mi is írtunk, január elsején hosszú szünet után újra közkinccsé váltak műalkotások Amerikában – ezt eddig ugyebár az akadályozta, hogy a főleg Mickey egér jogdíjainak védelmében kilobbizott szerzői jogi módosítás miatt az USA-ban a megalkotástól számított 75 helyett 95 év lett 1999-től a közkinccsé válás határideje.

 

Most azonban az is kiderült, hogy az 1924 és 1963 között kiadott könyvek nyolcvan százaléka ettől a dologtól teljesen függetlenül közkincsnek számíthat.

 

A szerzői jogok liberalizációjával sokat foglalkozó sci-fi író és blogger, Cory Doctorow számolt be a BoingBoingon arról, hogy amerikai műalkotások úgy is közkinccsé – tehát szabadon felhasználhatóvá és feldolgozhatóvá – válhatnak, ha kiderül róluk, hogy nem regisztrálták őket, az 1976-os szerzői jogi törvényig ugyanis ez szükséges feltétel volt a védettséghez – és ezt is hamar meg kellett újítani.

 

Ezt eddig is lehetett tudni, az amerikai szerzői jogi iroda adatbázisa azonban finoman szólva sem volt használható, így nem igazán lehetett tudni, hogy mi lehet közkincs, és mi nem. A New Yorki-i közkönyvtár azonban gépek által olvasható formátumba rendszerezte az adatokat, Leonard Richardson pedig kiadatbányászta az adatokból, hogy az 1923 és 1964 kiadott könyvek 80 százalékát nem regisztrálták, vagy nem újították meg a védelmüket időben.

 

Ráadásul ezen könyvek egy részét már korábban beszkennelte a Hathi Alapítvány,

 

és Richardson most létrehozott egy botot, ami olyan címeket tweetel ki, amelyek tehát megvannak beszkennelve, és az új adatok alapján nincs rajtuk copyright. Ez még nem jelenti azt, hogy ezek a könyvek varázsütésre kikerülnek ingyen az internetre, mindenesetre itt lehet böngészgetni a címeket.

 

MONTÁZS: Pintér Bence

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Mi volt Gyurcsány legjobb húzása? Melyik elszakított nemzetrész fáj neki legjobban? Vágó István négy válaszból dönthet, és van, hogy a
közönség segítségét kéri! Videó!

Fókuszban: Orbán Viktor huszonkettedik évértékelője.

Egészen meglepő helyen tűnt fel a zalai termálváros: Európa legjobb helyeit listázva szavazták fel a tizenkettedik helyre a titokzatosan működő European Best Destinationsön.

A választók megbüntették az AfD-t és a velük Türingiában összefogó pártokat. A Hanza-városban a baloldali pártok majdnem a szavazatok kétharmadát hozták el.

A várakozásoknak megfelelően alakultak a nevadai kaukuszok eredményei, Bernie Sanders már az elnyert delegáltak tekintetében is az élen.

Olyan embert választottak a jobbikosok pártalapítványuk kuratóriumának élére,
akinek a neve máltai offshore iratokban merült fel.

A legnagyobb példányszámú szlovák napilap, a SME felvidéki magyar főszerkesztője, Beata Balogová egy héttel a szlovákiai választások előtt a Helyzetben!

A hét kérdése

Az egykori playmate már sokszor és sokfélét nyilvánult meg a politikában, most pedig dönthetsz, melyik a kedvenc aranyköpésed tőle.

Azért ide elnéznénk

Piac-e a világpiac? Magántulajdon-e a cégbirodalom? Fennmaradhat-e a demokrácia és a jogállam piacgazdaság nélkül? Létezik-e „harmadik út"? Február 21.

Politikai aspektusok a cseh és a szlovák művészetben 1989 után. Izgi kiállítás Pozsonyban egészen február 23-ig.

A francia új hullám mestere napjainkban is töretlenül alkot. Február 23-án a Film/Szocializmus című munkáját megtekinthetitek a Patyolatban.

Történelmi diorámák, Star Wars-os csatajelenetek és világháborús terepasztalok Legóból Érden, a Magyar Földrajzi Múzeumban február 29-én és március 1-jén.

Mi vár Szlovákiára és a szlovákiai magyarokra a
február 29-ei választások után? Beszélgetés a Három
Hollóban március 2-án.

Ezt is szerettétek

A Fidesz EP-delegációjának vezetője szerint az EPP-vel szemben ők a nyugodt erőt képviselik, Habonynak és Mészárosnak pedig semmi
köze hozzájuk.

Igor Matovič a szlovák politika elszabadult hajóágyúja, mégis pont ez nyerheti meg neki a választásokat Szlovákiában.

Sokadik kormányzati kísérlet után is él és virul a famaffia. Elmondjuk, miért.

Merkel nem tudja teljesen meghatározni, hogy ki kövesse a kancellári székben. Nem volt ez másképp Helmut Kohl után sem.

A Fiat Professional kiemelkedően nagy jelentőséget tulajdonít a környezetvédelemnek, így folyamatosan új, jövőorientált megoldásokon dolgozik, annak érdekében, hogy mérsékelje az embert és a természetet érő káros hatásokat.

Twitter megosztás Google+ megosztás