Ed Sheeran a Szigeten: ilyen jól működő átverést még nem termelt ki a popzene

A Szigeten lépett fel az ismert univerzum egyik legnagyobb új generációs szupermegasztárja, ezt pedig mégiscsak látni kellett. Aztán persze lehet, átverés az egész, és a terv kiötlői azt figyelték, mikor veszi észre valaki, hogy ez valójában nem egy koncert, csak felnyomták a nagyszínpadra a pár éve még a kukán doboló részegek közt Nirvanát gitározgató srácot a büfésor elől.

Nem állítom, hogy annyira stabilan tartom rajta az ujjam mainstream popzene ütőerén, mint mondjuk öt évvel ezelőtt, de azért figyelem a világ dolgait, és tudtam, hogy Ed Sheeran nagy név, hiszen például a Yesterdayben is nagy dolog volt már a feltűnése, a dalait pedig évek óta megállás nélkül adják még a magyar rádiók is. De azt, hogy Ed Sheeran első budapesti jelenése valami olyasmi, mintha a Backstreet Boys lépett volna fel 1997-ben (amúgy az 1997-es Szigeten David Bowie és a Motörhead voltak a főfellépők). 

A Backstreet Boys-hasonlat több szinten is megáll: bár Ed Sheeran korosztályokon átívelő sztár, de szerintem 18 év felett sokan már csak a hagyományos értelemben vett nagyközönségnek készülő gitárzene halála miatt találtak rá az utolsó élő énekes/dalszerszőre, aki még nem baszásról beszél, hanem szerelemről. Erre márpedig mindig van igény, nem véletlenül lett ekkora közönségsiker a már említett Yesterday is mindössze annyival, hogy sok Beatles-dalt lehet benne hallani.

Szóval Ed Sheeran maradt itt nekünk a felnagyított hétköznapi romantika megélésére, úgyhogy őt kell szeretni, rajta kell meghatódni, ő az az ember, aki mindenféle különösebb műsor nélkül ki tud állni egy nagyszínpadra, hogy csak úgy eljátssza a dalait, amiket amúgy ő írt. Emiatt személyessé válik az egész, minden slágernek megvan a maga története, ráadásul Sheeran tényleg az a figura, akivel szerintem nagyon jól be lehet rúgni.

Ha ez az egész párszáz néző előtt történik az A38-on, eleve nem is érdekelt volna: én alapvetően bírom a folkból kinőtt gitározó arcokat, de a annyira soha nem tudott egyik sem lekötni élőben, hogy emiatt érdemes legyen felállnom a fotelből. Csak ugye itt most a nemzetközi popzene aktuális csúcsáról van szó, ami zenerajongóként kötelező, hogy érdekeljen.

Most szörnyülködhetnék a popzene tartalomvesztésén, de valójában Ed Sheeran csak visszanyúlt a gyökerekhez: azokhoz az időkhöz, amikor még Madonna és az 1980-as évek nem tették kötelező elemmé a csillogást, az elérhetetlenséget és a szexet a zenében, és csak úgy zene volt. Az azóta eltelt évtizedek ennek a csillogásnak a túltolásáról szóltak, aminek köszönhetően például Lady Gaga úgy lett az ismert univerzum egyik legnagyobb énekese, hogy egyetlen őt teljesen meghatározó dala sincs, szóval Sheeran megjelenése szinte következik is az előzményekből.

Csak mivel Ed Sheeran imdizse az, hogy ő az ellenpontja a csilivili popsztároknak, így pont annyival unalmasabb is, amit csinál. A végén elhangzott Shape of You speciel nem rossz a maga r&b-s alapjaival, de például a Galway Girlnél azon gondolkoztam, hogy ugyanilyen dalokat random dublini kocsmákban is lehet hallani. És akkor még nem is esett szó a Perfectről, ami miatt én úgy 18 éves korom óta először tudtam megint pejoratívan használni a nyálas jelzőt.

Azért persze kötelező megadni neki a tiszteletet, hogy tényleg egy szál gitárral és egy néha bekapcsolt looperrel zavarta le az egész koncertet, ami így jó eséllyel az egész Sziget történetének legminimalistább nagyszínpados bulija volt. Ami elmondva persze tök szép, de néha úgy éreztem magam, mintha valami nagyszabású átverésbe csöppentem volna, és a terv kiötlői röhögve figyelik, mikor veszi már észre valaki, hogy ez valójában

Márpedig már 2011 óta nem tűnik fel senkinek, sőt: a koncert kezdetekor szerintem soha nem látott mennyiségű visongó rajongócsoport kezdett úgy rohanni a színpad felé, mintha Mészáros Lőrinc látott volna meg egy kósza közbeszerzést, és a hírek szerint a fesztivál egy részén pultokon át kellett kimenekíteni a megijedt embereket, de ebből mondjuk rutinos koncertre járóként semmit nem érzékeltem azon kívül, hogy a szokásosnál is hátrébb kellett ahhoz állnom, hogy ne kelljen másokhoz túl közel állni.

Nagyjából az egész végére állt össze, mit láttam én itt: annak az időszaknak a zenei kivetülését, amikor veganizmus és a no waste életmód vette át a szex, drogok, rakenrol szentháromság szerepét. Márpedig akkor, amikor az aloe verás víz vonzóbb a társadalom szemében, mint a kokain, akkor nem is kell azon annyira meglepődni, hogy egy tök normális srác lett az új mindent leigázó sztár, akinek az a legnagyobb showeleme, hogy felveszi az adott ország fociválogatottjának mezét. 

Ha esetleg érdekel, mit gondolnak erről azok, akiknek ez tényleg szól, akkor nézz vissza hamarosan, ugyanis videót is forgattunk arról, hogy tényleg szexi-e átlagosnak lenni 2019-ben.

FOTÓ: Ed Sheeran / Instagram (A körültekintő nézőnek feltűnhet, hogy német mez van rajta, ugyanis ez a fénykép nem a Szigeten készült, hanem egy német koncertjén, ahol amúgy minden más apróság pontosan ugyanígy nézett ki.)