Az LMP a DK-s jelölt mellé áll Erzsébetvárosban a saját volt budapesti elnökük helyett

Szerző: Hutter Marianna
2019.08.08. 17:12

Míg az LMP és az ellenzéki együttműködés a Fidesz ellen harcol, Moldován László és az őt támogató erők az ellenzéken belüli frontvonalakat is erősítik – ez a magánvéleménye Moldován indulásáról Kanász-Nagy Máténak, az LMP szóvivőjének.

Az LMP a DK-s jelölt mellé áll Erzsébetvárosban a saját volt budapesti elnökük helyett

A budapesti LMP és az illetékes területi szervezet döntése szerint a párt az ellenzéki együttműködést támogatja, amelynek jelöltje Niedermüller Péter Erzsébetvárosban – erről beszélt az Azonnali kérdésére Kanász-Nagy Máté, a párt országos elnökségének titkára, egyben a párt szóvivője. Amint arról szerdán is írtunk, Vattamány Zsoltnak több ellenzéki kihívója is akad: a tavaly még budai körzetben induló DK-s Niedermüller Péter mellett a szocialistáktól nemrég kilépett, korábban hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt elítélt Hunvald György is elindult a polgármesterségét, míg szerdán az LMP-t nyáron otthagyó politikus, Moldován László is jelezte polgármesterjelölti indulását.

A pártoktól függetlenül, de az Élhető Erzsébetváros Egyesület és a Puzsér Róbert-féle Állampolgárok a Centrumban Egyesület támogatásával induló Moldován erről azt nyilatkozta az Azonnalinak: szerinte Niedermüller Péter az első perctől esélytelen legyőzni a regnáló polgármestert. Így inkább ő és támogatói kompetens jelöltet akarnak állítani, „és szerencsére többen azt gondolják, hogy ez én vagyok”.

Kanász-Nagy Máté LMP-szóvivő szerint miután Moldován kilépett a pártból, útjaik elváltak, ezért hogy ő milyen politikai tevékenységet folytat, az a „saját ügye”. Azt ugyanakkor nem a pártja álláspontjaként, hanem saját magánvéleményeként megjegyezte:

azt látja, míg az LMP és az ellenzéki együttműködés a Fidesz ellen harcol, Moldován László és az őt támogató erők az ellenzéken belüli frontvonalakat is erősítik.

Hogy akkor szerinte rossz-e, hogy Moldován indul, arra azt mondta: szíve joga megtenni, a választók egyértelmű döntést fognak hozni erről, és akkor nagyon sok kérdés végére pont kerülhet.

Moldován egyébként azt mondta az Azonnalinak: tíz év intenzív LMP-zés után azért „picit hiányzik” a párt, de biztosan voltak az LMP-ben, akik örültek a kilépésének. Arról, hogy a pártnak is hiányzik-e Moldován, Kanász-Nagy azt mondta: a párt elvesztett egy olyan politikust, aki „kőkeményen kiállt a zöld ügyekért”, tehát ebből a szempontból hiányzik nekik Moldován.

NYITÓKÉP: Moldován László interjút ad az Azonnalinak. Fotó: Bukovics Martin / Azonnali

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek