Egyre több francia akarja hivatalossá tenni: elhagyta katolikus hitét

Szerző: Hutter Marianna
2019.08.04. 10:45

Hivatalos statisztikát nem vezet a katolikus egyház a hitehagyókról, de ők is azt tapasztalják: egyre többen mondanak le keresztségükról.

Egyre több francia akarja hivatalossá tenni: elhagyta katolikus hitét

Egyre nő azoknak a száma, akik otthagyják a francia katolikus egyházat. Már van, aki honlapot is létrehozott, hogy segítse azokat, akik szeretnék, hogy az egyház törölje őket a megkeresztelkedettek közül – írja az RFI.

Azt ugyanakkor nehéz megmondani, hogy pontosan hányan mondanak le hitükről. A „Hitehagyás mindenkinek” című francia honlap alapítója – amely egy a keresztségi nyilvántartásból való törlést kérő formalevéllel segíti a hitüket elfeledni vágyókat – azt mondta: az utóbbi hónapokban megtízszereződött a látogatóik száma.

Az egyház nem vezet statisztikát a hitehagyókról – nyilatkozta a francia püspöki konferencia szóvivője, Vincent Neymon. Azt ugyanakkor megerősítette, hogy a korábbiaknál több ember szeretné, ha hivatalosan is elismernék: lemondtak katolikus hitükről.

Van, aki perel, mert nem törlik a nevét

Neymon egyébként azt is mondta, megérti a döntést tekintve az egyház körüli botrányokat, vagyis hogy miközben papok „szörnyű dolgokat követtek el”, például szexuális visszaéléseket, néha ezeket a püspökök eltusolták.

Az egyháznál egyébként nem létezik olyasmi, hogy „visszakeresztelkedés”, csak az illető nevét tudják eltávolítani a megkereszteltek nyilvántartásából. „A keresztség egy paktum az adott ember és Isten között, és az egyetlenek, akik ezt felbonthatják, a két érintett: az ember és Isten” – mondta Neymon.

Egyes plébániák viszont nem hajlandóak eltávolítani a hitehagyók nevét a nyilvántartásukból, mindössze megjegyzést tesznek melléjük, miszerint lemondtak keresztségükről.

Ennek nem mindenki örül, így például 2009-ben egy érintett, René Lebouvier – aki azóta elhunyt – beperelte a plébániáját. Az ügy egészen a francia legfelsőbb bíróságig jutott, ahol úgy ítéltek: az egyháznak nem kötelező teljesen eltávolítania az illetők nevét. Ezt követően az ügyet tovább küldték az Emberi Jogok Európai Bíróságára, ám ott még nem született ítélet.

FOTÓ: Wikimedia

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek