+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Fekő Ádám
2019. július 28. vasárnap, 08:01
Az olcsó szexuális utalások után jelezném, hogy egy párizsi látványosságról van szó. Olyanról, ami végre tényleg új dimenzióba próbálja helyezni a képek befogadását.

Bár a művészetek fogyasztásában hajlamosak vagyunk elkezdeni nézni a saját köldökünket, a festmények megtekintése még ebben a köldöknézegetségben is le van maradva: miközben minden létező ágazat befogadásának léteznek már igazán 21. századi megoldásai, képeket még mindig pontosan úgy nézünk, mint mondjuk 1800-ban. Tehát odamegyünk, és megnézzük őket, ízlés szerint kicsit közelebb hajolunk, beszélgetünk róla, esetleg csendben merengünk rajta, de a lényeg, hogy ott a kép. 

 

Ezen annyi változott, hogy az elmúlt évtizedekben már pénzt is adunk a megnézésért, de a végeredmény tényleg maximum annyiban változik, hogy most már

 

a legidegesítőbbek lefotózzák maguknak telefonnal azt a képet annak ellenére, hogy egy Google-keresés segítségével akárhány, a miénknél sokkal jobb minőségű verziót találhatnak róla.

 

Itt mondok valamit, ami biztosan szentségtörés: az ember jóleső érzéssel mondja ki, hogy látott mondjuk egy eredeti Picassót, de ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor ez a képélmény nem múlja felül kifejezetten azt, amit az interneten is megkapunk. Persze, eredeti Picasso, szóval így ott van előttünk az, amit ő maga festett, de ha csak valakit nem érdekel kifejezetten a festék visszatükröződése, akkor a körítést levágva a központi része nem lesz annyival jobb. Márpedig az ember vágyik valami olyan katarzisra is a pénzéért, amit nem kaphat meg otthon alsógatyában ülve ingyen is, ezért nyilván nem véletlen, hogy az igazán jó galériák például építészetileg is érdekesek.

 

A dolgon nyilván segített valamit a modern művészet megjelenése, ahol néha kifejezetten fontos térben is látni a képet, de egyrészt ez az irány sem vette át a festészet irányítását, másrészt pedig az emberek a régi klasszikusok után szaladnak a legkitartóbban.

 

 

Én például kifejezetten szeretem Vincent van Gogh-ot. Eleve mindig vonzódtam a mentális zavarokkal küzdő művészekhez, ráadásul az ő képeibe nem is nehéz belelátni azt az emésztő őrületet, ami miatt 37 évesen inkább megölte magát 1890-ben. Múlt héten lófrálhattam Párizsban pár napot, úgyhogy megnéztem a Musée d'Orsayt, ahol ugyebár Van Gogh több festménye is látható. Egyedül a katarzisom maradt el, és nem csak azért, mert a Csillagos éj a Rhône fölött például épp Londonban volt kiállítva, hanem azért, mert a képek egy részét már láttam.

 

Ezért is örültem, hogy az összehasonlítás miatt egymás utánra raktam az Orsay és az Atelier des Lumières meglátogatását, mert bár az előbbiben láthattam ténylegesen Van Gogh-képeket, mégis az utóbbi után éreztem úgy, hogy most tényleg kaptam valami olyat a poszt-impresszionuzmus holland zsenijéből, amitől ténylegesen több lettem. Az Atelier des Lumières ugyanis nem képeket állít ki, hanem egy-egy festő gigantikus méretű képeit vetíti egy átalakított gyárépület falára, oszlopaira és padlójára. Illetve nem csak vetíti, hanem mozgatja őket jól megkomponált zenére Janis Joplintól a klasszikusig. És működik.

 

 

A nagyjából félórás vetítésben a látogatók általában a földön ülnek, de valójában sétálgatni érdemes igazán: ekkor jön rá az ember, hogy most tényleg belépett Vincent van Gogh végtelenített festményeibe, amikbe belebambulni is pont olyan érzés, mint meghatódni egy részen valamiért.

 

Ez nem csak jó ötlet, hanem tényleg közelebb hozza az olyan hozzám hasonló laikusokhoz is a művészetet, akik a saját szépérzékükön és pár Wikipédia-szócikken kívül csak a befogadhatóságra támaszkodnak. Az ázsiai turisták hülyére szelfizhetik magukat az arcokra is vetített képrészekkel az egyik falnál, felmehetünk a lépcsőre, hogy lássuk, ahogy az embertömeg sziluettje szerves részévé válik a festményeknek, és persze megpróbálhatjuk felvenni az egészet telefonnal, hogy aztán meglepődjünk azon, mennyire nem ad vissza semmit az egészből.

 

 

És ez az utóbbi rettentő fontos: amit különböző festőkkel csinál, illetve gondol belőlük tovább az intézmény, az olyan élmény, amit legközelebb Párizsban kapsz meg ebben a formában, hiszen itt nem csak megnézed a kedvenc képedet, hanem kicsit bele is kerülsz. Nyilván kell hozzá a kiváló minőségű vetítés és a pont megfelelő hangerőn szóló zene is, de a végén valahogy sikerül. A zenének amúgy azért is van pozitív hatása, mert a hangerő miatt nem azt a sterilitást érezzük, amit műélvezet közben illik, hanem ha valaki akar, akár hangosan is beszélgethet, de például a futkározó és a fényekben pózoló gyerekek sem zavarnak senkit.

 

A négy főből álló csapat szerencsére arra is figyelt, hogy ne valami parasztvakításnak érezzem a vetítést: Vincent van Gogh nem szólal meg az önarcképéről, nem mozgatja a szemöldökét, sokkal inkább hangulatnak megfelelően mozog pár kép, illetve ahol nem tűnik megerőszakolásnak a belenyúlás, ott éltek vele: a legjobb példa erre a már említett Csillagos éj a Rhône fölött, ami itt legalább láthattam, és a rajta lévő vizet pont sikerült rajta úgy megmozgatni, hogy attól csak közelebb érezzük a képet.

 

 

Sokkal több Atelier des Lumières-re lenne szükség ahhoz, hogy elmenni egy galériába ne valami úri hóbortnak tűnjön, hanem élményt is adjon.

 

Én például annyira beleéltem magam, hogy egy pár percig azon is elgondolkoztam, kicsit jobban is el kéne mélyednem a neo- és posztimpresszionizmusban. Persze nem fogok, de már az ötlet megszületése is nagy dolog ezért a 14,50 euróért.

 

FOTÓK: Fekő Ádám / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A német exállamfőnél mondott fel, hogy rajthoz álljon a temesvári polgármester-választáson a 36 éves Dominic Fritz. Az USR-s politikus az Azonnalinak elmesélte, mennyire néznek rá ferde szemmel a románok. Interjú!

Új heti borajánló sorozat indul az Azonnalin: mostantól minden héten elmondjuk, miből tartalékolj be jövő hétre!

A februári fiaskó után – mikor a két magyar lista széthúzása miatt először nem jutott magyar párt a szlovák parlamentbe – az MKP, a Híd és az Összefogás egy közös pártban egyesülne.

De miért lett a „galambetetés” az orosz ellenzéki tüntetések szimbóluma? Elmagyarázzuk!

Perlusz Sándor korábbi balettmester azt visszavonta, hogy kirúgták volna kollégáját a táncművészetiről, azt viszont nem, hogy az érintett kolléga kikezdett fiúkkal.

Még 2010-ben publikált egy iszlámellenes könyvet Thilo Sarrazin, de csak most zárták ki az SPD-ből. Pedig már berlini pénzügyi szenátorsága is elég ok lett volna erre.

A hét kérdése

Maradjon Lukasenka? Jöjjön a rezsimváltás? Egyesüljenek az oroszokkal? Vagy Litvániával? Ez a hét kérdése az Azonnalin!

Azért ide elnéznénk

Láttál már hullócsillagot? És mikroszkópon át? Vagy fogtad már kézbe az anyagát? Most kipróbálhatod mindezt a Svábhegyi Csillagvizsgálóban augusztus 11-e és 13-a között.

Végre minden kiderül,
amit csak Budapest legelegánsabb sugárútjáról tudni lehet, avagy séta az Andrássy úton az Oktogontól a Ligetig augusztus 15-én.

Ingyenes fesztivál
borokkal és ételekkel
Egerben az Érsekkertnél augusztus 20-23. között.

Hogyan telnek egy állatkert lakóinak éjszakái? Kiderül Pécsett augusztus 28-29. között!

Nézd meg az esti fényeket a libegőről! Budapesttől kezdve Eplényen át egészen Sástóig összesen hat helyszínen
várnak augusztus 29-én.

Ezt is szerettétek

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Twitter megosztás Google+ megosztás