+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Pintér Bence
2019. július 23. kedd, 09:39
A kínai cég csehországi leányvállalatának két volt munkatársa szerint a cég érzékeny adatokat gyűjtött, amit megosztott a kínai nagykövetséggel.

Az év eleje óta egyre nagyobb a csatározás a kínai telekomcég, a Huawei körül: most éppen Csehországban tárta fel a cseh közrádió újságírója két egykori helyi Huawei-vezető beszámolója alapján, hogy

 

a kínai cég csehországi leányvállalata érzékeny adatokat gyűjtött például üzletemberekről és politikusokról, amit aztán alkalmanként a kínai nagykövetséggel is megosztottak.

 

Ezen felül egy olyan rendszerben tárolták a mezei ügyfelek adatait – köztük a szokásos információkon kívül érzékenyebb adatokat is – amelyet közvetlenül Kínából kezelnek ,tehát nehéz megmondani, hogy ki férhet hozzájuk. Olyan adatokat is elkértek az ügyfelektől, mint hogy hány gyerekük van, mi a személyes érdeklődési körük és milyen az anyagi helyzetük.

 

A cikk szerint bevett gyakorlat volt, hogy ezeket a részleteket a kínai nagykövetség embereivel tartott találkozókon kitárgyalják. Az egyik forrás szerint

 

kifejezetten feladatuk volt, hogy ilyen információkat gyűjtsenek össze vezető politikusokról és üzletemberekről,

 

akiket aztán meghívtak Kínába konferenciára.

 

A Huawei egy írásos nyilatkozatot adott ki az ügyre reagálva, amelyben tagadták, hogy bármi törvénytelen dolgot követtek volna el, és hangsúlyozták, hogy minden tevékenységük a cseh és az európai törvények, illetve a GDPR betartásával történik.

 

A világ több országában kémkedésgyanúba keveredett Huawei ügyét itt foglaltuk össze, azóta Lengyelországban is volt botrányuk, Magyarországon azonban a kormány nem tartja biztonsági kockázatnak a kínai céget.

 

FRISSÍTÉS (12:50)

 

Cikkünk megjelenése után a Huawei magyar leányvállalata a következő közleményt küldte el az Azonnalinak:

 

„A riportban szereplő, Huawei Technologies-ra vonatkozó vádak teljes mértékben megalapozatlanok és nem felelnek meg a valóságnak. A Huawei működése során soha nem végzett semmilyen információgyűjtő tevékenységet sem a kínai nagykövetséggel, sem pedig más szervezettel kapcsolatosan. A vállalat Csehországban a felhasználók adatainak kezelését a cseh, illetve az EU-s vonatkozó, hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően végzi. Mélységesen elítélünk minden, a Huawei-jel szembeni felelőtlen és kicsinyes vádat, és fenntartjuk a jogot arra, hogy törvényes úton védjük meg vállalatunk jó hírnevét.”

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Migránsozott-e Varga Judit? Megúszhat-e Magyarország bármit is azután, hogy Timmermanstól elveszik a jogállamiság-portfóliót? Nagyon bizalmasak az infók, de elmondjuk, amit tudni lehet.

Ha Trócsányi megbukna az EP-meghallgatáson, és a kormány a helyére egy másik fideszes EP-képviselőt jelölne, azt a momentumosok nem szavaznák meg – mondta Fekete-Győr.

Megszüntette volna a Madrid központjába behajtó autókat büntető intézkedést a város jobboldali polgármestere, civilek szerint emiatt sokat romlott nyáron a levegőminőség.

Több utcát is letakarítottak állítólag a Csarnoknegyedben szombaton, legalábbis ezzel dicsekszik a VIII. kerületi önkormányzat. Mutatjuk, mennyi látszik belőle most.

Csak egy kis áramszünet volt a támadás eredménye, de kiderült: valószínűleg nem ez volt a támadók célja.

A hét kérdése

Megjelent a nyomtatott Mandiner, de mellette van még Magyar Hang, Figyelő, Demokrata, és sok minden más is. Te melyikre rabolsz rá az újságosnál? Ez a hét
kérdése az Azonnalin!

Azért ide elnéznénk

Kőváry Zoltán pszichológus válaszol a kérdésekre szeptember 19-én este.

Közlekedéstörténet minden mennyiségben szeptember
21-én, szombaton!

Naná, ahogy azt az ausztrál gyökerű Rumjacks be is fogja mutatni szeptember 25-én a Dürer Kertben. További fellépők: The Crazy Rogues, Loch Nesz.

Milyen volt az erdélyi Magyar Autonóm Tartomány? Szeptember 27-én a Kutatók éjszakáján szó lesz róla.

Szeptember 28-án végig lehet kóstolni egy csomó gőzgombócot. Mellé koncertek.

Ezt is szerettétek

Ha már elkezdődött a tanév, itt az ideje kitombolni magunkat!

Kik azok, akikről első ránézésre nem mondaná meg az ember, hogy hosszú évek óta fideszesek? Összeszedtük!

Ugyan az ország nagy részében összefog az ellenzék, de ez nem jött össze Mosonmagyaróváron.

Összeszedtünk pár fideszest, akik vidéki létükre mégis befutottak karriert a fővárosban!

Twitter megosztás Google+ megosztás