+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Balázs Borbála
2019. július 22. hétfő, 07:27
A csomagolásmentesség nagy kamu, de a lustaság, a lemondás és a szeretet elég jól beválik, ha környezettudatosan akarsz élni. Elmondom, én hogyan csinálom.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Első olvasásra nagyon egyetértettem Kardos Gábor írásával, másodikra már nem mindenben, de ez a cikk most nem véleménykülönbségekről fog szólni – hiszen ezek a jelen helyzetben pont ugyanolyan fölöslegesek, mint az ökohiszti meg a klímarinya –, hanem a praktikus oldaláról szeretném megközelíteni ezt a fogyasztói társadalom-klímaváltozás dolgot, és inkább kiegészíteném kollégám kiváló írását.

 

A praktikus tanácsok, amelyeket kapunk innen-onnan, ugyanis majdhogynem teljesen használhatatlanok, csak a felszínt kapargatják, sőt, néha újabb termékek és fölösleges cuccok marketingjébe, illetve hisztibe csapnak át.

 

1. Csomagolásmentesség

 

Közel hároméves csomagolás- és műanyagcsomagolás-mentes vásárlási tapasztalattal a hátam mögött elmondhatom, hogy a csomagolásmentes vásárlás megvalósíthatatlan. Hiszen az a csomagoló- és tárolóanyag, amit bevásárláshoz magunkkal viszünk, az is csomagolás, sőt a dobozok műanyagok, és azért ezeket nem árt elmosogatni. Mégis próbáltam úgy érezni, hogy jót teszek ezzel, és tulajdonképpen még most is úgy érzem, mert a szelektív szemét és a háztartási szemét mennyiségét (komposztálással együtt) a négyfős családunkban valóban sikerült lejjebb vinni olyan szintre, amit csak kevés család tud produkálni. Sőt.

 

A műanyagot viszont egyáltalán nem sikerült megszüntetni az otthonunkban, és nem is fog ez sikerülni: az elektronikai cikkek mind abba vannak becsomagolva meg abból vannak, némely háztartási kellék (WC-papír, ecet, edények) szintén, a lego, amitől képtelenség megszabadulni, játékok (mindezeket, tegyük hozzá, nem tőlünk, szülőktől kapták a gyerekek, hanem ezek jöttek kéretlenül), tanszerek, vagy ruházat.

 

Úgyhogy tovább kellett lépni.

 

2. Lustaság

 

A lustaság nem csak fél egészség. Hanem környezetkímélő is.

 

Hogyan? Például úgy, hogy mivel amúgy is utálok shoppingolni, és semmiféle tárgyat meg új ruhát már évek óta nem vettem, csak használtat, így elég kevés göncöm van. Ezt tartjuk a gyerekeknél is, csak ritkán kapnak új ruhát vagy cipőt. Így hát kevesebb mosnivalónk van. Mind a mosógép, mind a mosogatógép elindítását halogatom a végsőkig, és tartok olyan napokat, amikor egyiket sem indítom be, vagy csak az egyiket. Mindkettő energia- és víztakarékos, illetve semmiféle hagyományos mosó-, mosogató- és tisztítószert nem használok. Merthogy azok mind túl erős vegyszerek, ráadásul kivétel nélkül veszélyesek a vízi élő szervezetekre. (Plusz allergizálnak.)

 

A lustaságom kiterjed a takarításra is: minél ritkább, annál jobb. Nem suvickolok semmit, nem fertőtlenítek és csodával határos módon mindannyian élünk és virulunk. Pedig a reklámok szerint már rég ki kellett volna pusztítania egy veszélyes baktériumnak az egész családot. A kádat nem is szereltük be, csak zuhanyozás van, az is szappannal. Itt apró malőr, hogy mindig tartunk egy flakon babafürdetőt a lányoknak hajmosáshoz. De az vagy fél évig kitart. Ja, és a gyerekek amúgy sem koszolódnak olyan gyorsan, mint a felnőttek, így ők nem is fürdenek minden este.

 

Bambuszfogkefét két éve használunk, pedig tudom, hogy az sem a legjobb megoldás, de mondjuk a fogpor az egy nagy találmány, ajánlom mindenkinek. Mivel két év után sem hullottak ki a fogaink, bebizonyosodott, hogy a fogkrémreklám (is) a világ egyik legnagyobb átverése. (Lásd: „dílermarketing”.) De ez még mindig kevés, mert a legtöbben nem vagyunk hozzászokva a foltos ruhához és elszíneződött poharakhoz, vagy a dobozzal szarakodáshoz a zsúfolt boltban, sem ahhoz, hogy ha nincs nálam doboz, akkor nem veszem meg, amit akartam. Sőt, képesek vagyunk dührohamot kapni ilyenektől. Ezért jön a neheze.

 

3. Lemondás

 

A műanyagmentes bevásárlás bevezetése együtt járt azzal, hogy addig megszokott, főleg nagyipari és egyúttal egészségtelen élelmiszerek eltűntek az étrendünkből.

 

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nekem ment a legkönnyebben a lemondás, amit annak tudok be, hogy kevésbé lehetek függő. Viszont ez a jó tulajdonság inkább konfliktusforrássá vált a családban, mint előnnyé. Ilyen erős bennünk ugyanis a függőségünk:

 

inkább összeveszünk a kaja meg a pia (vagy a cigi, kávé, a tisztaság, ki mitől függ) miatt szeretteinkkel, minthogy hosszútávú előnyökért cserébe lemondjunk róla.

 

(Hogy hogyan tesznek minket függővé és rettegővé az élelmiszer-, a gyógyszer- és a vegyipar machinációi, az a nemzetközi médiákban elég ismert téma, nálunk kevésbé. Meg az is, hogy van már olyan kormány, amelyik a polgárok egészsége védelmében beleavatkozik az összetételbe.) Szóval ezek a függőségek elég félelmetesek. Meg állati fárasztó a velük való harc.

 

Így megint szintet kellett ugranom.

 

4. Új szokások kialakítása

 

Mint ahogy egy drogfüggőt sem lehet lebeszélni arról, hogy drogozzon, a cukorfüggőt, kávéfüggőt, élelmiszerfüggőt vagy cigifüggőt sem lehet lebeszélni a fogyasztásról, nekem meg úgy tűnik, megy a dolog könnyebben, ezért úgy döntöttem, a kétlábon járó ökolelkiismeret helyett kétlábon járó icipici ökolábnyom leszek – vagyis majd csökkentem én a saját lábnyomomat, hogy ellensúlyozzam legalább kis családomét.

 

+ Autóba csak végső esetben ülök, akkor is próbálok magammal vinni mást is.

 

Nem rohangálok szupermarketbe vásárolni. Szinte csak kisboltokban és piacon vásárolok.

 

Kimaxolom a telefonomat, ami már talán tízéves lesz. Amíg be nem dobja a törülközőt, addig nem veszek újat.

 

A tavalyi nyarat úgy nyomtam végig, hogy nem ettem húst, se tejterméket (ezek előállítása nagyban hozzájárul a felmelegedéshez, ráadásul teljesen etikátlan). Mi több, ezek nélkül főztem. Télen aztán már ettem kicsit, mikor megéheztem a nagy hidegben. Most nyáron megint nem eszek, ellenben sok nyers zöldséget és gyümölcsöt. A táplálkozásomat beleillesztem a természet körforgásába. Azt eszem, ami van, helyben terem (akár a kertünkben, de minimum Magyarországon) és csak annyit, amennyit feltétlenül muszáj. Amennyit csak lehet, főzök és elteszek. Viszont nem rinyálok, amikor meg kell enni a gyerekek maradékát. Mert kidobni nem dobunk ki ételt.

 

Kertet csinálok. Sőt, most már kettőt. Minden növény, amit ültetsz, csökkenti a lábnyomodat. És növeli a családod egészségét és a lehetőségét, hogy te és ők visszatérjetek a természethez. Mindegy, hány és mekkora növényt ültetsz. Csak ültess! Abban a szerencsében van részem, hogy ebben az évben már jóval több étkezést tudok a kertből biztosítani, mint tavaly. És jövőre meg még többet fogok. Plusz,

 

amikor a spenót tetején imbolyogva néz rád bandzsán egy zöld tücsök, miközben pont gazolsz és egymás arcába bámultok, na az nagyon vicces – és prájszlesszebb ezerszer, mint bármelyik hitelkártya.

 

De kimegyek a kapun kívülre is: már régóta örömből futok, és közben szedem a szemetet. A futás ugyanis az ember legtermészetesebb mozgásformája (Christopher McDougall: Futni születtünk), és igazából nem kell úgy odalenni magunktól, ha ezt csináljuk. Viszont ha hasznosságot viszünk bele, akkor újra értelmet nyerhet – ha már úgysem vadászunk): ploggingolással nagy mennyiségű szeméttől lehet megszabadítani a várost, erdőt, ahol éppen futunk. Vagy sétálunk, kirándulunk. És érdekes módon kevesebb szemét gyűlik össze megint a futóútvonalaidon.

 

Bandázok más anyukákkal, és elkezdjük rendbe szedni az utcát – hol itt, hol ott gereblyézünk, gazolunk. Elmegyünk a polgármesterhez, hogy megmutassuk, létezünk, és nem tetszenek a dolgok, és ezt, meg ezt, meg ezt javasoljuk. (Mindezt annak tudatában, hogy falra hányt borsó.) Leveleket írunk, telefonálunk a megfelelő helyekre, ha szemetet találunk, ha legyomirtózzák az utcánkat a gyerekekkel és velünk együtt, ha nem működik a csap a játszótéren, összeszedjük a szemetet, csikkellenes flashmobot szervezünk, fát ültetünk. Cikkeket írunk.

 

Addig megyünk (gyalog!), amíg el nem érünk valamit. Itt és most.

 

Csakhogy még ez sem elég. Valami még mindig hiányzik. Valami, ami igazából a célja az egésznek.

 

5. Szeretet

 

A cigi, a drog és az alkohol a legősibb eszközei az öngyógyításnak – az ember más emberek segítsége nélkül ezekkel tudja enyhíteni a fájdalmát, hiányérzeteit. A mai, nyugati ember életében még ide tartozik a cukor is. Mivel idehaza rengeteg csikk, sörös, üdítős doboz és méreg hever mindenfelé az utcákon és a természetben, eléggé valószínű, hogy a magyar lakosság nagyon, nagyon rossz mentális és lelki állapotban lehet. Márpedig, ha az ember rosszul van, beteg, nemhogy nem akar, de nem is tud a külvilággal törődni – csak önmagával.

 

És ezzel el is érkeztünk a legnehezebben megvalósítható, de leghatékonyabb környezetkímélő, klíma- és biodiverzitásmentő tételig: az önmagunk és a környezetünk iránt érzett általános szeretet tudatos megvalósításához és átéléséhez.

 

Sokan ismerik azt a tényt, hogy a szegényebb országokban, nehezített körülmények között, de természetközelben, az emberek boldogabbak – nagyon úgy néz ki, hogy az ember azon törekvése, amivel ki akar szakadni a természetből, és megszabadulni annak vélt vagy valós kényelmetlenségeitől, testileg és lelkileg egyaránt beteggé tette. Ezeknek a betegségeknek az örökítése már hosszú évezredeken keresztül folyik, és elég ijesztő irányba halad.

 

A betegségeink enyhítésére vásárolunk és fogyasztunk – már generációk nőttek fel úgy, hogy az életüket márkákba és ideológiákba zárva élik, nem pedig a valóságban. De hogyan lehet ezen változtatni?

 

Mert lehet, ugyanis megvan az ellenszere a sok bajunknak, mi találtuk ki azt is, csak éppen az egy munkásabb út: pszichoterápia, művészetterápia, meditáció, jóga, családállítás, pszichodráma, erőszakmentes kommunikáció stb., kinek mi tetszik. Ezek nagyban segíthetnek a tudatosság elérésében és az általános szeretet kialakításában önmagunk és a környezetünk felé.

 

Amikor ezt sikerült elérnünk, eljöhet a megnyugvás és a lelassulás: elkezdünk nem vágyakozni, hanem szeretni. Elkezdjük észlelni és őszintén megélni önmagunkat és a rajtunk kívül álló világot. Felismerjük meg megismerjük a körülöttünk élő többi élőlényt. Befejezzük önmagunk hajkurászását, kínzását, véget ér az önsajnálat, a teljesítménykényszer, és ezzel abbahagyjuk az emberi és természeti környezetünk kínzását is. Nem akarunk többé fogyasztók lenni, nem akarunk még több, még drágább tárgyakat, véget vetve a szemetelésnek és a szennyezésnek. Elkezdünk hálásak lenni annak, akitől és azért, amit kapunk. Aztán egyszer csak képessé válunk adni, nem csak elvenni. Amiből pedig következik a saját magunkért vállalt felelősség.

 

Ennek a gyógymódnak a pozitív mellékhatásairól még nem is beszéltünk – és nem is fogunk. Legyen meglepetés azoknak, akik belefognak. Sikerült olyan szintre eljutni a fenti gyakorlati lépések sorozatával, hogy egész tetemeset összezsugorodott az ökolábnyomom. Mintha alig léteznék – pedig élek. És még hogy!

 

Akkor igazán, amikor érzem a talpam alatt a fűszálak puhaságát és a kövek szúrását, a bőrömön a csípős hideg szelet, a perzselő napfényt vagy a langyos záporesőt. És ennyi elég is a boldogságomhoz. Meg a bolygó minden élőlényének jóllétéhez.

 

Olvass még cikkeket Balázs Borbálától az Azonnalin!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Mit ajándékozna Gyurcsánynak és Orbánnak a Wellhello frontembere, és mennyi pénzt fog költeni karácsonyra?

Az ázsiai pénznek akkora hatalma van az európai topsportban, hogy simán el tudják hallgattatni a kínos ügyekről beszélő sportolókat.

A klímaaktivista posztolt magáról egy képet, ahogy egy túlzsúfolt német vonaton a földön ül csomagjaival, a német vasút szerint viszont nyugodtan ülhetett volna a saját, első osztályra szóló helyén is.

Volt szóvivő, aki élő adásban káromkodott, Boris Johnson pedig még fagyasztóba is bújt az újságírói kérdések elől. Szóval áll a báll, de miért is?

A volt Munkáspárt-tag, Corbyn-szövetséges Ken Livingstone szerint a „zsidó szavazatok nem segítettek” a párt esélyein.

Pollreisz Balázs postaládájába valószínűleg Borkai Zsolt legnagyobb rajongója dobott be egy irodalmi igényű fenyegető levelet, ami miatt a politikus a rendőrséghez is fordult azóta.

És miért várja ezt hatalmas tömeg a bastogne-i városháza előtt a hidegben? A furcsa népszokásnak a második világháborúhoz van köze.

A hét kérdése

Végre kilépnek a britek? Vagy folytatódik a komédia? Esetleg az egész brexit csak egy kitűnő médiahekk volt arra, hogy végre figyeljen a britekre valaki? Ez a hét kérdése az Azonnalin!

Azért ide elnéznénk

Ablonczy Balázs előadása az összeomlás rejtett oldalairól december 19-én.

Magyar topédesek december 20-án, Budakeszi, Kálvária Pince.

Nem csak szurkolóknak. Budapesten, az Ellátóházban, december 21-én.

Ez ilyen zene lesz. Pécsen, a Szabadkikötőben. December 29.

Az év egyik legjobb évnyitó bulija: Pécs komplett belvárosában koncertek délelőtt 10-től éjfélig. Január 4.

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás