Elbukta a körzetét Kárpátalján Brenzovics

Szerző: Illés Gergő
2019.07.22. 12:03

Nem sikerült újráznia Kárpátalján a magyar jelöltnek a vasárnapi ukrán választásokon, de egy másik körzetben még akár születhet is magyar győzelem. Mutatjuk a részleteket!

Elbukta a körzetét Kárpátalján Brenzovics

Nem sikerült újráznia Brenzovics Lászlónak (a nyitóképen zakóban), az ukrán parlament eddigi egyetlen magyar képviselőjének a vasárnapi ukrajnai parlamenti választásokon a 73-as számú választókörzetben Kárpátalján.

Nem a piszkos trükkön múlott

Az ukrán Központi Választási Bizottság adatai ugyanis a szavazatok 56,5 százalékos feldolgozása után azt mutatják:

a függetlenként induló Brenzovics csupán a voksok 24 százalékát gyűjtötte össze a nagyszőlősi központú körzetben,

míg Vlagyiszlav Poljak nevű, szintén független ellenfele 45 százalék fölött áll az egyébként még nem végleges eredmények szerint.

A magyar sajtót is körüljárta a hír, hogy egy Brenzoviccsal azonos nevű, a körzetben élő, s hivatalos fényképén nem túl megnyerő kinézetű munkanélküli is elindult a parlamenti választásokon, feltehetőleg nem saját elhatározásából: a mögötte állók arra számíthattak, hogy sok magyar nem az „eredeti”, 1964-es születésű Brenzovicsra, hanem 1977-es névrokonára voksol majd. Végül nem a trükközésen dőlt el a végeredmény: a „hamis” Brenzovics a szavazatok egy százalékát sem gyűjtötte be.

Úgy gyártották le a körzeteket, hogy ne legyen magyar többség

Vologyimir Zelenszkij újdonsült elnök – akiből még nem igazán volt ideje senkinek sem kiábrándulni – pártja, a Nép Szolgája egyébként meglepő módon a nagyszőlősi körzetben csúnyán leszerepelt: Zelenszkijék rengeteg helyen nemcsak a listás szavazatok nagy részét, de az egyéni mandátumot is elvitték, Ivan Margityicsnek ugyanakkor ez nem sikerült, a Nép Szolgája helyi jelöltje csak 11,5 százalékot kapott, jóval lemaradva a győztestől, valamint a KMKSZ (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség) elnökeként tevékenykedő Brenzovicstól. 

Magyar képviselők három kárpátaljai körzetben is indultak, ugyanakkor a körzeteket pont úgy osztották fel, hogy az etnikai magyarok egyikben se legyenek többségben.

Brenzovics a Válasz Online-nak adott interjújában kifejtette: a legutóbbi, 2001-es népszámlálási adatok alapján egyharmad körül van a magyarok aránya a körzetben.

Lehet még magyar győzelem

A KMKSZ-elnök 2014-ben még Petro Porosenko exelnök pártjának támogatásával, az ő listáján került be a kijevi törvényhozásba, de az idei esetben már azt nyilatkozta, „nem volt más megoldás”, mint függetlenként indulni, ugyanis nem jött létre olyan választókörzet, melyben a magyar többség garantált lenne. „Emiatt mi pereskedünk, de közben állítottunk jelölteket abban a három körzetben, ahol jelentős számban élnek magyarok” – mondta.

A három körzetből, ahol magyarok is indultak, a 68-as számúban talán még most is van esély magyar győzelemre: 54 százalékos feldolgozottság mellett Olekszandr Pekar, a Nép Szolgája jelöltje vezet 18,4 százalékos aránnyal,

és bár jelenleg csak a negyedik helyen áll, de bőven versenyben van Barta József is 15,65 százalékkal.

A 69-es számú körzetben Tóth Miklós a harmadik helyen áll 14 százalékkal, míg a Nép Szolgája jelöltje, Edgar Vologyimirovics Tokar áll az élen 34,8 százalékkal 76 százalékos feldolgozottság mellett.

FOTÓ: Brenzovics László / Facebook

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek