Mitől olyan jó a Rammstein?

Hát talán attól, hogy sokakkal ellentétben mert valami egyedit, művészien provokatívat és veszélyeset alkotni, magasról téve arra, hogy ki mit gondol róluk. De ha a Rammstein sajátos őrültségét meg akarjuk érteni, nem elég a horizontot vizslatni: a kulcs a tagok rendszerváltás előtti múltjában rejlik.

Végy hat, az átlagnál talán kicsit jobban frusztrált, lázadó fiatalt, adj hozzá egy rugalmatlan, kommunista rendszert, ami nem hagyja érvényesülni, csak az uralkodó politikai kurzust kiszolgáló hivatásos zenészeket, végül pedig engedd szabadjára az így felgyülemlett energiákat egy leomló berlini fallal – ez az ideális Rammstein-recept.

A rendszerváltás után az NDK-ban szocializálódott Rammstein-tagok mindegyikének megvolt a maga zenei projektje, a Rammstein alapítójának tekinthető Richard Z. Kruspe például az amerikai rockzenét próbálta újra feltalálni az Orgasm Death Gimmick nevű együttesével. 

A törés 1992-ben következett be, amikor Kruspe első ízben utazott ki Amerikába, oldalán Till Lindemannal és Oliver Riedellel, a Rammstein későbbi énekesével és basszerosával. Kruspe ekkor szakított végleg az ottani zenei kultúrával, amit egyszerűen nem talált összeilleszthetőnek a német zenei hagyományokkal.

„A hangzásunk azoknak a stílusoknak a hatására fejlődött, amiket elutasítottunk. Nem akartunk amerikai funkyt, punkot vagy másfajta zenét játszani, amit nem tudunk” – összegezte 1997-ben a VIVA Jam című műsorának Flake Lorenz billentyűs. Helyette valami egyedien németet akartak létrehozni – Kruspe erre való kísérletként gereblyézte össze és alapította meg 1994-ben a Rammsteint.

A durva német nyelv új zenei stílusa: Neue Deutsche Härte

Ezzel az érzéssel nem voltak egyedül, akkoriban sok német rock- és metálbanda próbálkozott azzal, hogy a keményebb hangzásvilágot a német sajátságokkal, az alapvetően katonás, feszes ritmussal és az ehhez passzoló német nyelvvel vegyítse. Ennek nyomán született meg a metálon belül a Neue Deutsche Härte (új német keménység) műfaja, ami a német nyelvet, a brit punkzenei hagyományokat és a '70-80-as évek kísérletező, fúziós zenéjét vegyítő Neue Deutsche Welle (új német hullám) műfajából nyert inspirációt: ezt keresztezte a groove és az alternatív metál hangzásával.

A Neue Deutsche Härte nevéhez méltóan egy igencsak maszkulin újrafogalmazása lett a német undergroundnak: az amúgy sem a lágy kiejtéséről híres német nyelv a korábbiaknál is keményebb, durvább formában jelent meg a számokban (hallgasd meg például, hogy az alábbi dalban hogyan ejti Till Lindemann a szavakat, és máris világossá válik, mire gondolok), amire a karakteres, tiszta énekhangon dörmögő basszus és a kifejezetten alacsonyra hangolt gitárok is rásegítettek.

Mindemellett a Neue Deutsche Härte erősen épített a letisztult, pontos, monoton ritmusokra – ami az industrial metal alapját is adja –, valamint az ezt módjával díszítő elektronikus és techno zenére, amit a billentyűs hangszerek adtak be a közösbe. 

a már említett VIVA-interjúban.

És bizony a Rammstein valóban egyedit alkotott, 1995-ös debütáló lemezük, a Herzeleid lett – az Oomph! egy évvel korábbi, Sperm című lemezével együtt – a műfaj megteremtője. A Neue Deutsche Härte később olyan együtteseket termelt ki magából, mint a Megaherz vagy a Schwarzer Engel. 

Az új műfajra a filmesek közül is felfigyeltek, többek között David Lynch amerikai rendező és producer, akinek a Rammstein elküldte első lemezét, hátha felfigyel rájuk. Az eredeti célt, hogy David klipet forgasson valamelyik Rammstein-számhoz, nem sikerült elérni, viszont a rendező az Útvesztőben című misztikus thrillerében a Herzeleid két dalát, a Heirate mich-et és Rammsteint is felhasználta, aminek hála a széles nemzetközi közönség is megismerhette, milyen a német virtus.

(Az utóbbi tétel egy 1988-as légikatasztrófáról emlékszik meg, ami a német területen lévő legnagyobb amerikai légi bázison, a Ramstein légitámaszponton történt. Az 1988 augusztusában tartott légibemutatón egy túl alacsonyan repülő vadászgép összeütközött társaival, az égő roncsok pedig a mintegy 300 ezer néző közé zuhantak. A balesetben 70 ember halt meg, és több százan sebesültek meg. Ennek nyomán a Rammstein eredeti neve Rammstein-Flugschau, azaz Rammstein-Légibemutató volt.)   

A másik oldalról a Rammstein is adózott a tagok által nagy becsben tartott filmeseknek: az 1996-os Sehnsucht lemezük egy ikonikus dala, az Engel klipjét Quentin Tarantino Alkonyattól pirkadatig című filmje ihlette: ahogy annak egy jelentében, úgy az Engel klipjében (lásd alább) is egy kígyóval erotikus táncot lejtő nő csavarja el a nézők fejét, csak az utóbbi esetben sokkal alvilágibb díszletek között. 

Mindenesetre a Sehnsucht, és kiváltképp annak két kislemezes száma, az Engel és a Du Hast végleg meghozta a nemzetközi áttörést a zenekarnak: míg 1997-ig csupán elvétve lehetett találkozni a Rammsteinnal a német nyelvterületen túl, ezt követően csak úgy dőltek a külföldi megkeresések, és a zenekar az ezredfordulóra bejárta a világot, az Egyesült Államoktól Japánig.

Polgárpukkasztás a szövegekben és a klipekben...

Azonban a megkapó, monoton ritmusok és riffek, Till basszusa, a sokszor a más zenei stílusokkal is kísérletező dalok, mint a klasszikus zene vonósaival operáló Mein Herz Brennt vagy a spanyol hangzásvilágot és szöveget használó Te Quiero Puta! sem vezetett volna sikerre, ha a Rammstein a szövegeiben középszerű lett volna és lenne. Persze sokan nem értik a 99 százalékban német dalszövegeket, az elkötelezettebb rajongók azonban találhatnak jó fordításokat, ha akarnak (magyart például itt a számok címére kattintva).

Nem titok, hogy a tagok vonzódnak a fura, beteges dolgokhoz, témákhoz, mint a szex szélsőséges formái, a perverzió, a pirománia, a halál, a gyilkosság. És ezeket a komor témákat képes megragadni a Rammstein olyan művészien, hogy egy-egy daluk már-már műalkotásnak is beillik. 

A szövegek minősége tekintetében pont nem a populáris Rammstein-dalok a kiemelkedőek: a Pussy például a fasorban sincs ahhoz a reménytelen szexuális vágyakozáshoz képest, amit a Feuer und Wasser elmesél; a Rob Cohen rendezte amerikai akciófilmben, az xXx-ben is helyet kapó Feuer Frei! meg sem közelíti azt a piromán őrületet, amit a Hilf mir mutat be. A kedvenc példám mégis a Spring, amiben egy férfit, aki csupán a napfelkeltét élvezni mászott fel egy hídra, az alatta összegyűlő, pszichotikus őrületben tomboló tömeg próbálja rávenni, hogy „ugorjon, ugorjon a kedvéért a fény felé”.

Ebből a példából is látszik, hogy a Rammstein szövegeinek nagy részében erősen érzelmi alapon közelíti meg a témáit. Nem véletlen, hogy a szövegeket első sorban író Till Lindemannak már három verses kötete is megjelent.

„A célom a szövegírás során, hogy kemény állításokat fogalmazzak meg allegóriákat használva, amolyan 1960-as évekbeli stílusban.

(Nem véletlen, hogy sok rajongót, köztük engem is kifejezetten csalódásként ért Till magánprojektje, a svéd death metalos Peter Tägtgrennel összehozott Lindemann: a Lindemann szövegeiből pont ez a művészi elegancia veszett el, és csupán a pőrére vetkőztetett, sötét témák maradtak meg.) 

A Rammstein ezzel az érzelmeket célzó szövegírással is szembehelyezi magát az 1980-ban alakult, szlovén avantgárd együttessel, a Laichbach-hal. Ugyanis a Rammstein egyik leggyakoribb kiritkája, hogy az pusztán egy Laibach-epigon, a Rammstein szerint azonban azt leszámítva, hogy az ott megforduló énekesek is azt a karakteres basszust hozzák, mint Till Lindemann, ki is merül minden hasonlóság. „Számomra a Laibach egy rendkívül intellektuális projekt, míg a Rammstein jóval inkább érzelmi” – magyarázta egyszer a két zenekar közti különbséget Richard Kruspe, aki állítása szerint a Rammstein semmilyen értelemben nem merített a szlovénektől.

Akármit is gondoljunk a Rammstein szövegeiről, az biztos, hogy polgárpukkasztóak, akkor is, ha a zenekar rendszerint azzal védekezik, hogy semmi olyannal nem foglalkoznak a dalaikban, amit egy mai tinédzser ne láthatna nap mint nap a tévében vagy az interneten. Ez a provokatív mentalitás tükröződik a klipekben is: bűn, szex, erőszak explicite jelenik meg bennük. Néha annyira, hogy egy-egy alkotást nem is lehetett akárhol leadni:

Az ezt a két számot tartalmazó, 2009-es Liebe ist für alle da lemezt annak szadista jelenetet ábrázoló borítója miatt (Till, kezében egy bárddal éppen feldarabolni készül egy meztelen nőt) a német médiahatóság egy rövid időre indexre is tette, és a bíróság 2010-es, a tiltást eltörlő  döntéséig a cenzúrázott borítójú lemezt is csak úgy lehetett kapni a boltokban, hogy a nagy port kavart Pussy nem volt a tételek között.

De még ennél is továbbment Fehéroroszország, ahol 2010-ben a Rammsteint közellenségnek minősítették. A hivatalos közlemény szerint

Ugyan az Aljakszandr Lukasenka elnökölte országban akkor végül sikerült megtartani a németek koncertjét, de még idén áprilisban is indítottak eljárást a belarusz hatóságok egy férfi ellen, mert évekkel ezelőtt, 2014-ben megosztotta közösségi oldalán az ominózus Pussy című számot.

Mindezen botrányok magyarázatához vissza kell kanyarodni a Rammstein-tagok szocializációjához:

Mert minek is lenne az? Miért tabusítsuk a kommunista rendszerhez hasonlóan azokat a dolgokat, amik ugyanúgy az emberhez tartoznak, mint a szép és jó társaik? Ez a hozzáállás persze sok konfliktust eredményez, mint a fenti példák is mutatják – amiből rendszerint a Rammstein profitál. Minél több a balhé körülöttük, annál többekhez jutnak el, és annál népszerűbbek lesznek.

... és polgárpukkasztás a színpadon is

Ráadásul ugyanezt a mentalitást képviseli a zenekar a színpadon is. Jó zenei alappal és megfelelően provokatív szövegvilággal rendelkező metálzenekar sok van, olyan viszont nagyon kevés, ami az élő show-ra akkora hangsúlyt helyezne, mint a Rammstein. Ha van valami, amiben a németek messze kiemelkednek a nemzetközi mezőnyből, az pont a színpadi látvány.

Ez meglepő lehet, tekintve, hogy a metál általánosságban egy egyszerűséget kedvelő műfaj, legalábbis ami a színpadi produkciót illeti: bőven elég, ha a zenekar felmegy a színpadra, és ledarálja a setlistet.

– ahogy tette azt mondjuk Pink két éve a Szigeten a közönség feje felett röpködve. A látványelemekre tehát nincs feltétlen szükség egy emlékezetes metálkoncerthez, azonban ha mégis ilyeneket használ valaki, az a minimum, hogy azt önazonosan tegye – valahogy úgy, ahogy a Rammstein.

A Rammstein a szó szoros értelmében show-t csinál a koncertjein: a Németország kannibáljaként elhíresült Armin Meiwes bűneiből inspirálódott a Rammstein Mein Teil című száma, ami alatt Till forró lángon süti meg Flake-t, egy-egy jól irányzott lángcsóvával mindig visszazavarva őt a fazékba; a Bück dich alatt szegény Flake nemi erőszak áldozatává válik, míg a Pussy alatt a színpadon lévő, ember méretű falloszból kap maga a közönség a nyakába egy jó adag, spermára emlékeztető vizes habfürdőt. 

Saját bevallásuk szerint a Rammstein esetében a színpadi show részben komoly, részben ironikus, és ezzel is igyekeznek felfedezni, megmutatni a zenéjük újabb és újabb rétegeit, jelentéseit. És ez utóbbiban van hatalmas szerepe a tűznek, amihez a Rammstein minden másnál erősebben vonzódik. Ők talán az egyetlen zenekar, aminél

És ebben csupán a zenészek kreativitása szabhat határt: az égő hangszereken és mikrofonokon túl láthattunk már gitárokra, valamint a zenészek arcára erősített lángszórókat, szikraesőben úszó színpadot, lángoló ruhában éneklő Tillt, az Engel alatt a Tillhez erősített, lángokat okádó, hatalmas angyalszárnyakat, valamint a közönség feje felett elsütött ágyút is.

Ezek a mutatványok persze nem veszélytelenek, nem egy Rammstein-tagot kezeltek már égési sérülésekkel. A kezdeti bakikból tanulva (1996-ban például egy lángoló színpadi elem a fotósok közé esett) a zenekar azóta profi pirotechnikai stábbal dolgozik minden koncertjén, illetve a veszélynek leginkább kitett Till Lindemann papírt is szerzett pirotechnikai jártasságáról.

Na de akkor ezek most nácik?

Adjuk össze az eddigieket: van egy katonás, kemény zenei stílus, amihez társulnak a durva, odaköpködött német szavak, mindezt úgy, hogy mind a szövegek, mind a látvány sokkoló és szélsőséges. Tegyük még ehhez hozzá a Rammstein négyszögletű keresztet formáló logóját, valamint a Herzeleid album csupa szép, izmos, fehér férfi embert ábrázoló borítóját, és már le is lehet vonni a következtetést:

A Rammstein szerint ezek az alaptalan vádaskodások is azt mutatják, hogy a németek még közel sem zárták le magukban a náci múltat, és mindenről, ami egy kicsit is emlékezteti őket a kérdéses időkre, rásütik, hogy az a náci-fasiszta ideológiát népszerűsíti, még ha annak köze sincs hozzá. A Herzeleid borítóját például egész egyszerűen az magyarázza, hogy akkoriban még semmi tapasztalatuk, koncepciójuk nem volt arról, hogyan is kell kinéznie egy jó borítónak. A vissza-visszatérő náci vádakra válaszul írta a zenekar a Links 2, 3, 4 című számát is, amiben egyértelműen kimondják: az ő szívük baloldalon ver.

Erről szól az új album Deutschland című száma is, aminek a klipje pont azt meséli el, hogy a Rammstein tagjai annak ellenére, hogy mennyi minden csodálatos dolog van Németországban, a történelmi visszásságok miatt nem tudják teljes szívből szeretni hazájukat.

Hogy a német zenészek mennyire értenek a provokációhoz, ez a szám is megmutatta: 10/10-es médiahekk volt a régóta várt új Rammstein-számot egy náci lágert ábrázoló félperces videóval beharangozni, amiben a Dávid-csillaggal megbélyegzett Rammstein-tagok kötéllel a nyakukon várják a kivégzésüket.

Majd a Deutschland bemutatóján kiderült, hogy az amúgy egyáltalán nem csak a németek náci múltjáról, hanem a nép egész történelméről és lehetséges jövőjéről próbál valamit mondani.

Kenyere javát már megette a Rammstein

Egy biztos: nem a botrányok fogják kicsinálni a Rammsteint, sokkal inkább saját belső működésük. A színpadon persze mindenek előtt Till Lindemann van előtérben, a zenekarban azonban nincsen vezér.

Az anyagok elkészítésékor gyakorlatilag mindenkinek mindenben vétójoga van: simán elődordulhat, hogy valaki azt mondja, az egyik hangszer túl hangos, vegyünk vissza belőle a keverésnél, míg a másik pont azt, hogy adjanak még rá hangerőt. De ugyanígy vita tárgya lehet akár a szöveg egy-egy szava, mondata is. Olyan pedig nincs, hogy a zenészek úgy hozzanak meg egy döntést, hogy abban nincs teljes egyetértés. Így egy-egy új lemez elkészülte rendkívül sokáig elhúzódhat. Nem véletlen, hogy a 2009-es Liebe ist für alle da után tíz évet kellett várni az új Rammstein-lemezre.

Ráadásul nem könnyű immár huszonöt éve ugyanazokkal az emberekkel zenélni sem. Ahogy a tagok sokszor el is mondják,

Másik oldalról ez a házasság erős kapcsolatot is hoz létre a tagok között. Hogy mennyire, azt jól kifejezi, hogy Kruspe már 1997-ben, négy évnyi működés után azt mondta: „Úgy gondolom, a Rammstein végét jelentené, ha valamelyikünk távozna a zenekarból. Szóval a legfontosabb dolog részemről, hogy összetartsunk.”

És pont ez az összetartás érhet véget az új album turnéjával, már amennyiben hihetünk Kruspe tavalyi nyilatkozatának, amiben azt fejtegette, hogy vannak még más dolgok is, amiket el akar érni az életben a Rammstein-on túl is. Ez alatt minden bizonnyal a 2005-ben elindított, és többé-kevésbé azóta is működő Emigrate nevű zenekarára gondolt, ahol a gitártudásán túl énekesi kvalitásait is megcsillogtathatja.

Így Kruspe nem gondolja, hogy ő még fog dolgozni egy újabb Rammstein-lemezen. 

 – mondta bő fél éve a gitáros.

Tehát könnyen megeshet, hogy a Rammstein pár év múlva nyugdíjba vonul, és aki ez idő alatt nem megy el valamelyik külföldi koncertre annak reményében, hogy esetleg bejelentenek majd egy magyarországi állomást is, az két szék között könnyen a földre eshet.

NYITÓKÉP: Rammstein / Facebook

Most olvastad először ezt szöveget? Ez azért lehet, mert nem jár még neked a Reggeli fekete, az Azonnali hírlevele. Iratkozz fel, hogy ne maradj le semmiről!