Vagy kormányt alakítanak végre Észak-Írországban, vagy legális lesz náluk a melegházasság és az abortusz

Szerző: Kulcsár Árpád
2019.07.09. 21:38

A britek arról szavaztak, hogy ne álljon meg az élet Észak-Írországban, és mellékesen megszavazták az abortusz és a melegházasság legalizálását is.

Vagy kormányt alakítanak végre Észak-Írországban, vagy legális lesz náluk a melegházasság és az abortusz

A brit parlamenti képviselők megszavazták a melegházasságot és az abortusz dekriminalizálását Észak-Írországban, és amennyiben októberig nem alakul a tartományban felelős kormány, ami egyébként már két és fél éve nincs az országban, akkor a most megszavazott törvénymódosítások életbe is fognak lépni.

A szavazásnál a pártok a képviselők belátására bízták, hogyan döntenek. Az azonos neműek házasságát Angliában, Walesben és Skóciában is elfogadták már 2014-ben, Észak-Írországban azonban mindezidáig nem volt erről döntés. Sőt, a szélsőséges helyzeteket leszámítva az abortusz is mindmáig illegális az országban, míg Nagy-Britannia többi részében a terhesség 24. hetéig joga van ehhez a nőknek, míg nem veszélyezteti az orvosi beavatkozás az életüket.

Az országban több, mint két éve, 2017 januárjától nincs kormány, mióta a britpárti Demokratikus Unionista Párt (DUP) és a nacionalista Sinn Féin felrúgták a kormányzatot.

Észak-Írországban sajátos politikai berendezkedés van, a britek ugyanis a britpárti DUP és az írekhez húzó Sinn Féin között mindenkori közös kormányt jelöltek ki.

 Az igazságügyi miniszter pozíciójának kivételével, akit a két nagy politikai erő a megegyezés értelmében közösen jelöl, a miniszteri tárcákat egymás közt egyenlő arányban birtokló két nagy párt 2017 januárjában szakította meg az együttműködést, a Nagypénteki Egyezmény óta többé-kevésbé működő kormányzási forma azóta soha nem látott válságban van, ugyanis a Sinn Féin a DUP vezetőjének korrupciógyanús botránya miatt csak egy hellyel szerzett kevesebbett a 2017. márciusi előrehozott választásokon, mint a DUP, holott a britpárti többség a Nagypénteki Egyezmény óta bele volt kódolva az északír kormányzási formába. Gary Adams, a Sinn Féin vezetője nem is volt hajlandó koalícióra lépni, azóta meg a parlament nem üt össze, és a tartományt kénytelenek Londonból irányítani.

Az északír pártok nemrég ültek össze, és ismét csak nem tudtak megegyezni a kormány felállításáról. A brit parlamentnek meg kedden arról kellett szavazni, hogy egy törvényjavaslattal meghosszabbítsák az észak-írországi intézmények működését, október 21-ig, eddig kell ugyanis az íreknek dűlőre jutniuk. 

Csakhogy két munkáspárti brit képviselő ma azt is felterjesztette, hogy amennyiben nem alakul új kormány Észak-Írországban a megadott határidőn belül, akkor a Nagy-Britannia más részén elfogadott melegházasság ott is érvénybe lépjen. Egy másik (szintén munkáspárti) képviselő meg erre rátett egy lapáttal, hogy megszűnjön az abortusztilalom is. A képviselők meg hatalmas többséggel szavazták meg mindkét javaslatot.

Tehát amennyiben nem lesz északír parlament, hogy máshogy döntsön, akkor Londonban eldöntik ezt a kérdést, és kész.

Az elvileg többségi DUP párt vezetői azonban elég sokszor elmondták, hogy nem szeretnének az abortusztilalmon változtatni. Amennyiben október 21-ig nem sikerül megegyezniük a Sinn Féinnel, úgy főhet majd a fejük. Másrészt a Sinn Féin meg a két törvény megváltoztatása mellett van, és nekik akár mostantól érdekük is lehet, hogy ne egyezzenek ki az új tartományi kormány megszületéséről. 

Nem beszélve arról hogy több elemző szerint a valós ellentétek nem is a korrupció vagy a politikai véleménykülönbségek miatt állnak fenn, hanem a brexit körül kialakult helyzet okozza. A republikánus északírek, sőt az unionisták egy része is attól tart, hogy az Egyesült Királyság kilépésével veszélybe kerülnek azok a Nagypénteki Egyezmény keretén belül garantált jogok, melyek az utóbbi 20 évben viszonylag eredményesen tartották fenn a status quo-t. És hát nem nagyon tisztázott az sem, mi lesz az Észak-Írország és Írország közti határral, ha Nagy-Britannia kilép az Unióból. Sokan azt sejtik, a Sinn Féin abban spekulál, hogy a mostani kavarodásban annyi szavazót állítson egy ír egyesülési népszavazás mellé, amennyit csak tud. A referendum lehetőségét ugyanis a britek szavatolták a Nagypénteki Egyezményben, és sokan gondolják azt, hogy ideje lenne adni egy esélyt ennek.  

FOTÓ: Pride felvonulás Belfastban 2018-ban, Rossographer via Geograph.ie

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek