Meg akarod menteni a bolygót? Ne menj be dolgozni!

Egy hétig éltem a műanyag nélküli júliust, de már meg is találtam a klímakatasztrófa elkerülésének legegyszerűbb módját!

Nem szeretem a radikális és főleg a külvilág számára szóló változtatásokat: az én száraz novemberem az, amikor hetekig nem megyek igazán sehova, mert hideg van, a Tépőzárat úgy 23 éves korom óta tartom elég stabilan, szóval így mozgalmilag a műanyagmentes júliushoz sem jutott eszembe csatlakozni, ameddig nem jött a cégnél egy gondolat, hogy azért valakinek csak illene ebből cikket írnia.

A szabályokat csak nagy vonalakban futottam át, mert hát csak nem fogom valami hippinek hagyni, hogy keretbe foglalja az életemet, helyette magam értelmeztem a dolgokat: szóval próbálok arra törekedni, hogy minél kevesebb műanyagot használjak anélkül, hogy ne basznék ki magammal nagyon. Ez azt jelenti például, hogy bár tudom, hogy a Lehel téren lehet kapni kimért tejfölt is, nyilván nem fogok amiatt elmenni oda Óbudáról három deci tejfölért.

Elsőre azt vizionáltam, hogy baromi nehéz lesz erre figyelni, ehhez képest az első napomon nem is történt semmi érdekes: itthonról dolgoztam, reggel lementem azokkal a nem eldobható szatyrokkal vásárolni, amikből felhalmoztunk itthon párat azért, mert nem akartunk állandóan szatyrokat kerülgetni minden vásárlás után, a közeli boltban pedig papírzacskó van a péksütikhez.

A magyar emberek legnagyobb parája persze a műanyagflakon, hiszen annak ellenére vedeljük az ásványvizet világszinten is kiemelkedő szinten, hogy az ország majdnem minden részén kiváló a csapvíz. Én ezt azzal magyaráztam éveken át, hogy a szénsavas vizet szeretem, de most már ennek ellenére sem tartok itthon műanyag flakonban vizet több, mint egy éve, ugyanis

De savas vizet mégis akartam, ezért rövid kutatómunka (Google) után rájöttem, hogy bár a régi patronos szódaszifonok már tulajdonképpen nem léteznek (vagy ha igen, az eldobható patronok miatt még szennyezőbbek, mint a víz), már lehet kapni szódagépeket, amik egyetlen hatalmas, ráadásul visszaváltható patronnal oldják meg az egészet. Nekem egy Sodastream márkájú csodám van, azóta nem cipelem fel a zsugor vizeket a lépcsőn, pontosan annyi szénsav van a vizemben, amennyi nekem tetszik, sokkal jobb a fröccsöm is, szóval tényleg mindent feljavít. Ebben az a szívás, hogy első körben ki kell adni 25 ezer forintot a gépért és egy kifejezetten szénsavasításra létrehozott 7 decis üvegért, ezekből az üvegekből pedig érdemes még pluszban vásárolni, ha igazán hideg szódát szeretnénk. 

Egy patron jár a géphez, de érdemes még egyet venni minimum 9000 forintért, ezeket viszon a továbbiakban 3000 forintért lehet már visszacserélni szerencsére a város egyre több pontján. Szóval igen, ez egy nagyobb beruházás, de cserébe én például nagyon hosszú ideje a „saját szódámat” iszom, ami minden szempontból jobbá teszi az életemet. Ha pedig valaki mentes vizet vesz, az tényleg vegyen inkább egy víztisztítót párezer forintért legalább otthonra, hiszen előbbi a legértelmetlenebb hülyeségek egyike.

Szóval a legnagyobb parámat ezzel már a műanyagmentes hónap előtt egy évvel kilőttem, és hétfő estére nagyjából meggyőződéssel tudtam állítani, hogy nem kell itt rinyálni még akkor sem, ha a csodás kapszulás kávé helyett kotyogósra kellett visszatérnem. 

Itt dőlt meg végleg az elméletem: a munkahelyemen például nincs szódagép, az ember kevésbé figyelhet arra, hogy ne vigyen magával szatyrot, nem halmoz fel egy csomó dolgot, és arra sincs nagyon megoldás, ha a boltban épp csak műanyag zacskó van a pékárukhoz. Ezeket otthonról nagyon tudatosan ki lehet kerülni, munkából hazafelé viszont ritkán van nálam négyféle tárolószatyor. Sőt, soha nincs, hiszen én az a típus vagyok, aki inkább megázik kicsit azért, hogy ne kelljen magával esernyőt vinnie. 

Ilyenkor az ember nem engedheti meg magának a túlzott rákészülést: ha nagyon szomjas, vesz egy félliteres flakonos vizet, ha dolga van, de éhes, elmegy a Mekibe jó sok csomagolópapírért,

A másik vékony jég a szociális élet: mivel mégis csak nyár van, az ember nem ül be egy zárt kocsmába, a kinti helyek egy része viszont részben műanyag pohárral dolgozik, esetleg repohárral. Nekem alapvetően fenntartásaim vannak a repohárral, ugyanis egyrészt olyan érzésem van, mintha fogmosóból innék, másrészt a többségük csak négydecis, én viszont a viceházmestert szeretem, az pedig öt deci. A legjobb megoldás az, ha próbálok olyan kocsmákba menni, ahol még embernek érezhetem magam, és üvegpohárból fogyaszthatok.

Itt ugye a probléma az, hogy például a budapesti Nemdebárban egy idő után kifejezetten műanyag pohárba kapsz inni, hiszen a vendégek háromnegyede az utcán állva iszik, és nyilván senki nem akar balhét. Itt ugye dönthet az ember: vagy hazamegy megalázkodva, vagy környezetet szennyez kicsit. Én természetesen az másodikat választottam, de legalább arra figyeltem, hogy ugyanabba az eldobható pohárba kérjem az italt. De ilyen már a pénteki Vasas-DAC stadionavatón nem is lehetett kérdés, focimeccsen az ember vagy eldobható pohárból iszik, vagy szomjan hal.

Jó, nem teljesen sehova, de például a munkába járás olyan szinten sokszorozza meg az indokolatlan műanyagok használatát, ami tényleg feltűnő ahhoz képest, amit az ember egy otthon töltött napon produkál. Otthonról az ember felkészül egy vásárlásra, visz zacskót a kenyérnek, a gyümölcsöknek és mindennek, amit tervez venni. Ennek a magabiztosságnak az első pillanatban vége, ha az ember elindul valahova: ha nem számoljuk azokat az evolúciós zsákutcákat, akik reggel összeírják maguknak az egész napjuk összes teendőjét,

Ha hozzátesszük, hogy mennyire mérgezzük a levegőt azzal, ha például autóval megyünk és a nyaranta izzadva hazaérés utáni plusz zuhany mennyi vizet ver el, akkor végül is meg is oldódott az a kérdés, mi kell ahhoz, hogy élhető maradjon a bolygó! Feleim, hát maradjatok otthon minél többet, ennyi az egész!

Ami még fontos a teljes műanyagmentes élethez, az az, hogy ne legyél vegán: egészen szembeötlő volt, hogy a vegán termékek túlnyomó része nem csak rettentően néz ki a boltban, de egytől egyik olyan műanyagban vannak, amiktől ránézésre is felolvad valahogy a sarki jégtakaró.

Komolyra fordítva a szót: kis odafigyeléssel nem olyan baromi nehéz nem teleszemetelni a környezetünket. Teljesen a büdös életben nem mentesülünk a műanyagoktól, bár a jelenlegi helyzetben az sem hozna olyan őrült jó dolgokat magával, de ha már csak kicsit átgondoljuk a dolgokat, akkor nem sokkal bonyolultabb tudatosan élni, mint nem eldobni a csikkeket az utcán.

Apropó, csikkek: a műanyagmentes júliustól függetlenül már két hete alig gyújtottam rá, azt azért sokkal nagyobb dolognak tartom. Sokat nem fog változni az életem most, hogy már hivatalosan nem tartok műanyagmentes napokat,

FOTÓK: Fekő Ádám / Azonnali