+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Pintér Bence & Fekő Ádám
2019. július 1. hétfő, 12:37
Vasárnap estétől kezdve hétfő délig tárgyaltak az Európai Tanács tagjai az EU-s csúcspozíciókról: eredmény nélkül.
Hétfő délig sem sikerült működő kompromisszumot létrehozni az Európai Tanácsban az EU-s vezetői pozíciók elosztásában, kedden 11 órakor újra találkoznak a felek

 

írja a Politico.

 

A vasárnap este kezdődött brüsszeli ülésről már az elejétől fogva lehetett tudni, hogy nem vasárnap fog véget érni: a hétvégi oszakai G20 csúcstalálkozón a legerősebb európai országok vezetői egymás között megállapodtak róla, hogy a holland szocialista Frans Timmermanst jelölik az Európai Bizottság élére, de ezt az Európai Néppárt vezetői nem akarták elfogadni, Orbán Viktor még levelet is írt az ötlet ellen tiltakozva.

 

A vita többrétű, egyrészről a Néppárt ugyan megnyerte a választást, de meggyengült annyira, hogy ne tudja erőből keresztülvinni a jelöltjeit, másrészről pedig van egy másik vita arról is, hogy a Bizottságot csak olyan vezethesse-e, aki valamelyik európai pártszövetség csúcsjelöltje volt-e, vagy behozhatnak más jelölteket is. Angela Merkel német kancellár az előbbi, Emmanuel Macron francia elnök az utóbbi állásponton van.

 

Donald Tusk éjjel fel is függesztette az EU-csúcsot, hogy kétoldalú megbeszéléseket folytasson a tagállamok vezetőivel, de a kiszivárgott hírek szerint különösebb előrelépés akkor nem történt, és az is felvetődött, hogy akár hetekkel elhalasztják a befutó megszavazását. A közös egyezkedést csak hétfő reggel folytatták, eredménytelenül.

 

Az utolsó verzió szerint a Bizottságot a szociáldemokrata Timmermans, az Európai Tanácsot a néppárti Kristalina Georgievea vezetné, az Európai Parlamentet a néppárti csúcsjelölt, Manfred Weber, majd a liberális Guy Verhofstadt (a megbízatás alapvetően is két és fél évre szól), a külügyi főképviselő Margrethe Vestager európai biztos, vagy Charles Michel belga ügyvivő miniszterelnök lehet, ők mindketten a liberális pártcsaládhoz tartoznak.

 

A jelek szerint emögé a kompromisszum mögé nem sikerült felállítani a megfelelő többséget,

 

még az is felmerült, hogy a vezetők a különféle szcenáriók működőképességét előrejelző szavazásokon vizsgálják meg. Timmermans elnökségét továbbra is a néppárti állam- és kormányfők egy része utasítja el leginkább.

 

A holland liberális EP-képviselő, Sophie in 't Veld kiemelte, hogy ez a tempó csak annyit jelent, hogy változás kell: „Egyetlen nagy demokráciának sincs ennyire bizarr vezetőválasztási metódusa. 200 millió ember szavazott, de 28 ember zárt ajtók mögött dönti ezt el. Demokratikus átalakulásra van szüksége az EU-nak” – írta Twitteren a politikus.

 

FOTÓ: Európai Parlament

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Úgy hírlik, a brit miniszterelnök Jean-Claude Junckerrel tárgyalva döbbent rá, hogy az ír határról szóló alternatív terve nem olyan jó, mint gondolta.

A klasszikus horrorszerzőről szóló szóló októberi, egész napos találkozón ez is kiderül!

„Van itt valaki, aki szeretne kínai, afrikai, vagy amerikai módon élni? Én az európait választom!” – mondta a Fidesz szerint a liberálisoknak behódoló Weber.

„Azonosítatlan légi jelenségek” vannak a felvételeken, amelyeknek nem szabadott volna nyilvánosságra kerülniük.

Izgalmas történet Észak-Oroszország mindennapjaiból, ahol egy Kaszást ábrázoló szoborból robbant ki a balhé.

A hét kérdése

A szélsőjobb által is oly sokat emlegetett európai életmód védelme névvel ellátott biztosi portfóliót sokan betámadták. Ha rajtad múlik, mire neveznéd át?

Azért ide elnéznénk

Kőváry Zoltán pszichológus válaszol a kérdésekre szeptember 19-én este.

Közlekedéstörténet minden mennyiségben szeptember
21-én, szombaton!

Milyen volt az erdélyi Magyar Autonóm Tartomány? Szeptember 27-én a Kutatók éjszakáján szó lesz róla.

Neoliberálisok, posztmarxisták, populisták vagy konzervatívok legyenek? Schiffer és Lányi megmondja. Szeptember 27.

Szeptember 28-án végig lehet kóstolni egy csomó gőzgombócot. Mellé koncertek.

Ezt is szerettétek

Ha már elkezdődött a tanév, itt az ideje kitombolni magunkat!

Kik azok, akikről első ránézésre nem mondaná meg az ember, hogy hosszú évek óta fideszesek? Összeszedtük!

Ugyan az ország nagy részében összefog az ellenzék, de ez nem jött össze Mosonmagyaróváron.

Összeszedtünk pár fideszest, akik vidéki létükre mégis befutottak karriert a fővárosban!

Twitter megosztás Google+ megosztás