Ha érdekel, mit kommunikálna neked az állam egy atomkatasztrófáról, csak figyeld, mi történik most!

Fekő Ádám

Szerző:
Fekő Ádám

2019.07.01. 17:45

Nem világraszóló katasztrófa, hogy a vadonatúj székesfehérvári stadion vize fertőzött, de az állam üzenetét közvetítő sajtóból jól látható, mennyire hajlandó beismerni a saját tévedését.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Mióta az egész világot letarolta a vitán felül zseniális Csernobil-sorozat, nagy rendszerességgel kerül elő az a kérdés, vajon napjainkban hogy nézne ki ez az egész? Mármint nem a szakmai része vagy a robbanás, de maga a Csernobil sem erről szólt főleg, hanem a mindent átható, hazugságokra dobott újabb hazugságokra épülő rendszerről, ami végső soron a katasztrófát is előidézte pusztán azzal, hogy a szovjet állam hiú volt, és nem akart hallani az esetleges hibáiról. Emiatt pedig a reaktor felrobbanása sem volt szinte egy percig sem tisztán kommunikálva, és ha a széljárás nem a skandinávok felé sodorja a radioaktív felhőket, hanem mondjuk Majakhoz hasonlóan az országon belül tartja azt, talán nem is nagyon tudott volna a világ erről az egészről. Szóval az a kérdés, vajon hogy reagálna a mai államapparátus hasonló helyzetben?

A válaszok valószínűleg országonként változnak, hiszen azért léteznek helyek, ahol az emberek nagyrésze képes bízni az államban, de Magyarország nem ebben a klubban van. Arról szerencsére csak találgatni lehet, mit kommunikálna az állam akkor, ha felrobbanna Paks, de ezek a találgatások jellemzően lehető legrosszabb forgatókönyvek. Nem véletlenül.

A múlt hétnek volt ugyanis egy még csak katasztrófának sem nevezhető egészség- és sportügyi botránya, a MOL Aréna Sóstó névre hallgató székesfehérvári stadion, illetve az, hogy a tavaly novemberben átadott, 14,6 milliárd forintnyi állami pénzből épült stadionnak konkrétan olyan fertőzött a vize, hogy a benne játszó Vidi nem mert nemzetközi meccset rendezni benne, hanem inkább Felcsútra viszi montenegrói ellenfelét Európa Liga-selejtezni. 

A foci, illetve a hozzá tartozó infrastruktúra a magyar kormánynak kiemelt ügy, ezért kiemelt politikai ügy Magyarországon. A sikereket fel kell nagyítani, a bukást pedig el kell hallgatni körülötte.

Tehát ha a focival kapcsolatban történik valami balhé, akkor azt a kormányhoz tartozó közpénzmédiának kötelessége úgy tájékoztatni róla, hogy az a balhé ne tűnjön olyan baromi nagynak, érdemes megfigyelni például, hogy tudták erkölcsi győzelemként eladni a kormány lelkes publicistái a Videotonból akkor épp MOL Vidivé vált csapat londoni vereségét. 

Az, hogy a fehérvári stadion vize baktériummal fertőzött, tagadhatatlan, de azért érdemes még tudni, hogy a nevezett baktérium az a pseudomonas aeruginosa, ami a WHO szerint például a világ egyik legveszélyesebb baktériuma. A bőrt és a hallójáratokat simán megtámadhatja, de egy legyengült szervezetnél képes megfertőzni a vért, a bőrt, a csontokat, a fület, a húgyutakat és a szívbillentyűket is.


A fertőzés ráadásul nem is most derült ki valójában, hanem az illetékesek már 2018 decembere óta, tehát gyakorlatilag a működésének elejétől tudtak.

A dolgozóknak ballonokban szállították a vizet, a játékosok a hírek szerint zuhanyozni sem mertek, és „tonnaszámra vitték a fertőtlenítőt” jól láthatóan bármiféle siker nélkül.

Érdemes megfigyelni, hogy kommunikálja a közpénzmédia, hogy az államilag kiemelt beruházásnak minősített, laza két évig épült szuperstadionban végül is nem lehet biztonságosan futballmeccset rendezni. 

+ A szövegek alapját általában MTI szolgáltatta, ahol főleg azt hangsúlyozták, hogy igazából már most is lehetne meccset rendezni, csak a Vidi biztosra akar menni, és természetesen már elindult a fertőzésmentesítés.

+ A Hirado.hu egyáltalán nem hozta le, az állami sportszekció, az M4sport.hu pedig száraz tényként írja le, hogy Felcsútra kerül a meccs, és bár a baktérium nevét leírják, azt véletlenül sem, hogy pontosan mi is ez a baktérium. Azt már el se várja az ember, hogy jelezzék, hogy itt nem egy ezeréves betontömbről van szó, hanem egy fél éve felépült arénáról.

+ Az Origo legalább kattintást akart szerezni, mert bár a szöveg majdnem pontosan egyezik (az alapot mindenhol az MTI adta), ott a címben is megemlítették a fertőzés szót. 

A 888 egyszerűen nem írta meg se a költözést, se a fertőzést.

A Pesti Srácok a banális szót is meg merte lépni az ügyben.

A Magyar Nemzet meglepő korrektséggel említette meg, hogy itt nem egy átlagos baktériumról van szó, bár mélyebben nem ment bele a dologba.

A Magyar Hírlap semmit nem írt erről.

A magyar állam előadásában egy apró kis baki történt, az is valószínűleg a nagy esőzések miatt, amire meg ugye senki nem számíthat.

Azt sehol nem említik, hogy ez a fertőzés nem egy friss rutinellenőrzés során derült ki, a baktérium kiirtásának nehézségéről pláne nem esik szó, mint ahogy arról sem, hogy okozott-e emberekben is kárt már ez a fertőzés vagy nem. Az utóbbiról eleve csak pletykák vannak, pontos adatok sehol.

Csak a külföldiek meg ne tudják!

Az egész történetben már az időzítés is gyanús: érdekes módon pont akkor nem mer a Vidi meccset rendezni, amikor nem egy magyar ellenfél érkezne Székesfehérvárra, hanem az UEFA rettentő szigorú szabályozásában egy montenegrói. Itt már nem az MLSZ felügyeli a stadion alkalmasságát, hanem az UEFA, ami még ha valahogy engedélyt is adott volna focimeccs rendezésére a Zeta ellen a MOL Arénában, akkor is ott lett volna a veszély, hogy esetleg külföldieket fertőznek meg a hónapok óta használhatatlan vízzel.

Tehát még a végén külföld is megtudta volna a dolgot, az pedig elég rosszat tenne a Stadionok Országa megítélésének!

Senkinek ne legyen illúziói: ez a botrány sokkal nagyobb, mint amekkorának el akarják adni, és ezt nézve arról azzal kapcsolatban sem érdemes magunkat nyugtatni, hogy mennyire kapnánk gyors és valós információkat arról, ha az állam és a hozzá közel álló cégek kleptomániája miatt valami súlyos katasztrófa történne. 

Afelől ugyanis senkinek se legyen kétsége, hogy ha egy új szuperstadion vize már az átadáskor fertőzött, ahhoz valami emberi hanyagságnak is köze van, és mivel a stadionok körül annyira nem meglepő módon csupa állambarát cég dolgozik, végső soron az államnak is.

Lehet, hogy túl sokat akartak kivenni az amúgy is rettentően túlárazott projektből, az is lehet, hogy a legendás magyaros megoldásokat választották egyes megoldásoknál, és mondjuk a csöveken spóroltak. A lényeg, hogy az államnak ez rettentő ciki.

A legutóbbi közlemény szerint a téma már felmerül a fehérvári önkormányzat következő közgyűlésen, ami után jó eséllyel találnak is majd egy felelőst. Ugye milyen ismerős? A felelősök előállítása persze nem jár majd elemi változtatásokkal: valószínűleg még rákölthetünk egy rakás pénzt a 2-3 ezer embert vonzó, amúgy 14 ezres székesfehérvári stadionra, de azt például senki nem fogja megkérdezni, hogy amúgy pontosan hogy játszhattak február eleje óta stabilan magyar meccseket itt, máshol is kispóroltak-e valamit a stadionokból, és ha ez a helyzet, akkor mégis mi került ennyibe ezen az egészen?

És vajon mennyire figyelne az adófizetői egészségére a magyar állam, ha még ebben a piszlicsáré ügyben is a maszatolást választja?

Távol álljon tőlem, hogy az emberiség történetének egyik legnagyobb atomkatasztrófáját párhuzamba állítsam méretileg a MOL Aréna Sostó szennyezett vizével, de azért lássuk be: pontosan arról az állami attitűdről szól a Csernobil is, mint amit itt látunk.

Olvass több cikket Fekő Ádámtól az Azonnalin!

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől
Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek