Kilépett az LMP-ből a párt budapesti elnöke, Moldován László

Szerző: Bukovics Martin
2019.06.18. 19:25

Szerinte ugyanott tartunk, mint tíz éve: a politikát Gyurcsány és Orbán harca uralja. Az LMP kudarca, hogy ezt nem sikerült meghaladni.

Kilépett az LMP-ből a párt budapesti elnöke, Moldován László

Moldován László, az LMP EP-választás után lemondott budapesti elnöke Facebook-oldalán jelentette be: kilép a zöldpártból. Lépését viszonylag bőven indokolta nyilvános bejegyzésében:

„Kilépek az LMP-ből. 1-2 hónap múlva lesz 10 éve, hogy beléptem. Előtte sohasem voltam párttag, de mindig is érdekelt a politika. Illúziónak tartottam, hogy meg lehet valósítani, amivel Schiffer behúzott, de ha meg sem próbáljuk, nincs erkölcsi alapunk arra, hogy folyamatosan azt hajtogassuk, így nem jó, úgy nem jó. Meg akartuk haladni a kétosztatú politikai mezőt, azt gondoltuk, hogy »középről«, zöld pártként, az ökopolitikát felmutatva meg tudunk erősödni annyira (valamiféle harmadik tömböt képezve), hogy le tudjuk váltani a regnáló politikai elitet. Bár a klímaváltozás »ránk rúgta az ajtót«, így sem sikerült. Az EP-választás eredménye alapján elbuktunk. Ugyanott tartunk, mint 10 éve, Gyurcsány vagy Orbán, a fideszes és a DK-s + szocialista pártelit uralja a politikát.

 

Még a remény is meghalt, mert megpróbáltuk és kudarcot vallottunk. Orbán dúlása megakadályozza az árnyalt gondolkodást és cselekvést, az ellenzéki szavazók bárkire szavaznak, akiről elhiszik, hogy leválthatja Orbánt. Az LMP-t nem ilyennek látják.

 

Hiába gondoljuk mi, hogy minden DK-ra és szocialistákra leadott szavazat Orbánt erősíti, mert nem teremti meg a lehetőségét, hogy az ellenzéki térfélen megerősödjön egy Orbánt valóban le akaró/tudó váltani nem óbaloldali párt. Merthogy ők arra nagyon vigyáznak, hogy az ellenzéki térfelet elfoglalják, vérprofi hatalomtechnikusok. Mi meg zöld és emberjogi mozgalmakból érkezett »civilek«. Ennek megfelelően egy csomó hibát követtünk el, de az alapvető baj, hogy nem sikerült megértetnünk a társadalom ellenzéki részével, hogy a DK és az MSZP ugyan valóban örülne, ha »leváltódna« Orbán (hiszen közelebb kerülnének a húsos fazékhoz), de azért tulajdonképpen így is jó nekik, pártelitjük és a holdudvar egzisztenciája biztosítva van.

 

Az LMP most elindult az összefogás irányába, Budapesten beáll Gyurcsány mögé (azt remélve, hogy néhány képviselővel még »jelen tud lenni«). Ez nem az én utam, számomra a pártpolitikának vége. Nagyon nehéz volt a döntés, ezért húzom-halasztom napok óta. Óriási energiát tettem bele, és nagyon jó embereket ismertem meg a pártban. De sajnos nagyon kevesen maradtak, akikkel egy hullámhosszon vagyok.”

A bejegyzést Schiffer András, a párt korábbi társelnöke és frakcióvezetője, aki amúgy a 2018-as parlamenti választást követően távozott az LMP-ből, az elsők között lájkolta.

Az Azonnali bővebben is kikérdezte döntéséről Moldován Lászlót, az LMP-ből távozó politikussal készült gyorsinterjúnkat itt olvashatjátok.

FOTÓ: Bukovics Martin / Azonnali

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek