Oroszpárti politikus vette meg az egyik legnagyobb ukrán tévét

Szerző: Illés Gergő
2019.06.15. 09:59

Akinek a legközelebbi szövetségese Putyin keresztgyerekének apja. Emiatt sokan fel is mondtak az oroszpárti kézre került ZIK tévénél.

Oroszpárti politikus vette meg az egyik legnagyobb ukrán tévét

Június 14-én teljes hatalmat szerzett Tarasz Kozak ukrajnai oroszpárti parlamenti képviselő a ZIK ukrán televízió fölött, ezzel bővítve médiabirodalmát a helyi médiában – írja a KyivPost.

Kozak a Kreml-barát Ellenzéki Platform egyik politikusa, akit sokszor Viktor Medvedcsuk oroszbarát politikai veterán embereként emlegetnek: együtt ülnek ugyanis a Centrum a Jogállamiságért nevű civil szervezet igazgatótanácsában. Medvedcsuk magas beosztásban dolgozott már Leonyid Kucsma ukrán elnök adminisztrációjának vezetőjeként, politikájában pedig ellenzi Ukrajna európai integrációs törekvéseit.

Az orosz elnökkel a szakmainál még szorosabb viszony is köti össze: Vlagyimir Putyin ugyanis a politikus-üzletember Darina nevű lányának keresztapja is.

Ezen felül Kozakhoz hasonlóan Medvedcsuk is az Ellenzéki Platform – az Életért politikai szövetség listáján indul a júliusra tervezett ukrán parlamenti választáson.

Kozak médiabirodalma ezzel egyre nagyobbra terjeszkedik az ukrán piacon: a politikus tulajdonában van már a ZIK-en felül a 112 Ukraine híroldal és a NewsOne tévécsatorna is, ezekből pedig óriási médiaholdingot hozott létre.

Kozak szerint ugyanakkor lépése tisztán pragmatikus volt: elmondása szerint „az információterjesztés legnagyobb hálózatát” szeretné kiépíteni, mely az egységesítéssel csak hatékonyabbá és olcsóbbá válik majd.

Korábban a ZIK Petro Diminszkij üzletember tulajdonában állt, ahol sokszor a Petro Porosenko volt ukrán elnökhöz hű, de botrányba keveredett politikusok védhették meg magukat. Diminszkij azonban 2017 óta külföldön él, mivel hazájában a hatóságok azzal gyanúsítják, halálos autóbalesetet okozott, és elmenekült letartóztatása elől.

A hatalomátvétel után sorra mondtak fel a ZIK-nél a tévé riporterei és újságírói: három újságíró mellett a főszerkesztő, a vezérigazgató, és a gyártásvezető is távozott. Utóbbi Facebook-oldalán azt írta:

„Tarasz Kozak, Putyin keresztgyermeke apjának szövetségese a ZIK tulajdonosa lett. Személyesen semmilyen lehetőséget nem látok arra, hogy itt folytassam a munkát”.

Persze Ukrajnában elég kaotikusak a médiaviszonyok, gyakori, hogy oligarchák és döntéshozók kezébe kerülnek az elvileg független médiumok. Például nagyobb figyelmet kapott Vologyimir Zelenszkij újdonsült ukrán elnök beiktatása után az Ihor Kolomojszkij oligarcha által tulajdonolt 1+1 tévécsatorna: itt futott ugyanis három évadon keresztül az a sorozat, melyben Zelenszkij Ukrajna képzelt elnökét játszotta, és mely népszerűsége miatt komolyan hozzájárult az új elnök megválasztásához.

Ha komolyabban is szeretnél képbe kerülni az ukrán helyzettel kapcsolatban, Valerij Pekar ukrán politikai elemzővel készített interjúnkat olvasd el!

BORÍTÓKÉPÜNKÖN jobbra Tarasz Kozak (fotó: Dsnews.ua), balra Viktor Medvedcsuk látható (fotó: Wikipédia)

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek