Ha célba talál az a kő

Kulcsár Árpád

Szerző:
Kulcsár Árpád

2019.06.13. 09:43

Úzvölgyében a magyar fél nem ismerte fel, hogy egy nagyobb mechanizmus játékszere, egy jól megkomponált provokáció része az egész, és hogy a román mélyállam által dúdolt dallamra táncolni meglehetősen veszélyes dolog.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Néhány nap letargia után tudok csak hideg fejjel írni mindarról, amit az Úz völgyében átéltem. Akik ismernek, jól tudják, hogy bármilyen fajta nacionalizmus olyan távol áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Ami a katonatemetőnél történt, mégis napokra letaglózott.

Az eseményeket – amelyeknek szemtanúja voltam – bizonnyal mindenki ismeri már a tudósításokból, az azonban, ami a kamerákon keresztül átment, nem adja vissza a teljes zamatát. Nem adja vissza a harminc kilométeres földutat, amit a hegyek közt kell megtenned, hogy odaérj, a hirtelen, egy kanyarból előbukkanó csúcsokat, a tájat, amit még az sem tett tönkre, hogy a Csíki Sör büszkén vitézkedő, a Heineken ellen álszabadságharcot vívó vigéc tulajdonosa évekkel ezelőtt a református egyházzal karöltve igyekezett szétbarmolni törpe-vízierőművek építésével. És nem adja vissza az imádkozó székelyeket sem, akik egymás karjába kulcsolódva védik a temetőt. Mostanság azt írják, legalább ezren voltak (korántsem voltak ennyien, hiszen akkor védeni tudták volna a temető oldalkerítését is). 

Nyilván a székelyek jelenléte egy megrendezett akció, az ima azért kellett, mert a magyar politikum számított arra, hogy a másik fél mozgósítása milyen lesz, erőfölényben lesznek, és vadon. Különben ki a fene akarna kimenni megyéken át egy katonai temetőhöz, hogy erőt demonstráljon. Az azonban, hogy a magyar fél stratégiailag megtervezte azt, hogyan fog a morális fölény az ő oldalára billenni, egyáltalán nem bajos: a békés tiltakozás előkészítése, és az ebből való előnyszerzés nem új találmány. Hogy ezzel kiüresedik az ima gesztusa, hát Isten neki! Annak is, hogy a magyar fél nem ismerte fel, hogy egy nagyobb mechanizmus játékszere, egy jól megkomponált provokáció része az egész, és hogy a román mélyállam által dúdolt dallamra táncolni meglehetősen veszélyes dolog.

Azért is veszélyes, mert régóta nem állt ennyire közel etnikai konfliktushoz a szituáció Erdélyben. Az odahozott (kisebb százalékban saját indíttatásokból odaérkezett) román közösség tagjai amint megérkeztek, nem teketóriáztak sokat, rögtön ököllel mentek a csendőrsorfalnak, akik mindenféle felszerelés nélkül állták a sarat. Csakhogy hamarosan a hátsóbb sorokból valaki felkapott egy követ, és teljes erejével a bejáratot védő emberek felé hajította, néhány tíz centire koppant a székelykapu deszkájának egy székely atyafi feje fölött. 

Alig merek belegondolni, mi történt volna, ha az a kő kicsit lentebb megy, és ebbe belehal valaki.

Az amúgy is jelentős felháborodást kiváltó incidens konkrétan tüntetéshullámot válthatott volna ki, ahol már nem imádkozó székelyek néztek volna farkasszemet a csendőrséggel. És mivel a csendőrség nagy része nem biztosított megfelelő védelmet számukra Úzvölgyénél, így nem kizárt, hogy jócskán megcsappanhatott az állami rendvédelembe vetett hit.

Nem akarok belemenni abba, hogy mennyiben lenne egy ilyen tragédia közvetve azon magyar politikusok felelőssége is, akik odahívták a magyarokat.

Ami azonban azóta történik, nagyon megijeszt: a belügyi szervek – hiába van ezernyi felvétel az incidensekről – félrekommunikálnak, Carmen Dan belügyminiszter azt mondja, a csendőrség példásan ellátta a feladatát (megjegyzem, miután az erőszakos tömeg benyomult a tömegbe, láttam csendőröket könnyes szemmel koszorúzni), és azt mondja, mindkét oldalról fociultrákat mozgósítottak. A Népi Mozgalom Pártja – amelynek egy parlamenti képviselője meg is jelent a helyszínen – azóta is dezinformál, egy magas rangú politikusuk szerint a magyarok buszokkal érkeztek Magyarországról és lezárták az utat, nem engedve így a román hazafiakat a helyszínre. (Innen is gratulálok Traian Băsescu volt elnöknek, sikerült a Nagy-Románia Párt örökébe lépni.)

Olyan többszintes mozgósítás indult meg a magyar kisebbség ellen, amire rég volt példa.

Talán 1990 fekete márciusát előzte meg hasonló.

És nemcsak az úzvölgyi incidens van ebben, hanem egy sor olyan sérelmet követnek el a hatóságok a magyarok vagy azok politikai elöljárói irányába, hogy ez különösen veszélyessé teszi a helyzetet: polgármesterek kapnak hatalmas büntetést kétnyelvű feliratok miatt, gyanús indokokkal ítélik el Kolozsvár volt magyar alpolgármesterét, a MOGYTTE magyar diákjait szivatják a vizsgákkal, az egyik román titkosszolgálat eltávolíttatja a pápa miseruhájáról a magyar feliratot, majd nem engednek oda magyar elöljárókat az őt megillető helyekre a pápai szentmisén.

Megannyi konkrét és szimbolikus ügy halmozódott most fel, és ez különös óvatosságot igényelne.

Például hogy hülye nácik ne eszkalálják tovább a konfliktust azzal, hogy koporsót visznek a román nagykövetséghez Budapesten.

A Mi Hazánk ugyanis ezt tette, állítólag azt üzenik ezzel, hogy a halott katona nem ellenség, és bevonták magyar zászlóval a koporsót. Csakhogy kicsit áthallálos magyar zászlóval és koporsóval üzenni Romániának. És át is fogják hallani.

Mert pont az ilyen elnagyolt gesztusok visznek oda, hogy egyre nehezebb legyen az erdélyi magyaroknak.

Az lehet, hogy a magyar külügy karakán és kemény, legalábbis annak szereti mutatni magát, de amellett, hogy Magyarország lassan szövetséges nélkül teng-leng Európában, és érdemben nem számíthat senki segítségére külpolitikai ügyekben (kivéve talán az oroszokat, de mivel a vélhetően oroszországi kötődésű román portálok végig a magyarok ellen hangoltak, ez is nagyon kérdéses), Szijjártó kemény hangvétele inkább csak olaj volt a tűzre a román közvélemény számára, mint ahogyan az is, hogy – vélhetően – jó szándékú civil aktivisták fekete kukászsákokkal fedték be a dormánfalvi önkormányzat által felállított román katonai síremlékeket, és a román közvélemény érdemben csak innen kapcsolódott be a történetbe.

Adott tehát egy magyar kisebbség Romániában, amely elkezdheti azt érezni, hogy a jogállami szabályok rájuk nézve nem érvényesek, hiába fordulnak jogorvoslatért, az illetékes szervek vagy a fülük botját sem mozgatják az érdekükben, vagy az ellenérdekelt félnek adnak éppen igazat.

Adott egy belügyminisztérium, amely elferdíti a tényeket, csak hogy a román nacionalizmus hívőit meg ne bántsa.

Adott egy kakaskodó magyar külügy, és egy rakás erdélyi magyar politikus, akik választásokon a bányászbéke feneke alatt szoktak szerepelni, és belekapaszkodhatnak a nyilvánvaló igazságtalanságokba, és radikálisabb fellépéseket követelhetnek. Mert mikor lenne jobb táptalaja ezeknek, ha nem egy ilyen eset után?

A magyar felek példát mutattak szelídségből, de értelemből és politikai stratégiában egyelőre alulmaradtak.

Leszámítva talán az RMDSZ-t, amelynek tagjai messze a legmérsékeltebb felszólalók közé tartoztak, még Kelemen Hunor elnök is (nagyon helyesen) bocsánatot kért azért a nyilatkozatáért, miszerint Románia megmutatta volna az igazi arcát az Úz völgyében.

Románia igazi arca ez akkor lesz, ha nem vigyázunk, és meglehet, bátrak vagyunk, de ez sokszor együtt jár a botorsággal is. Utóbbit mellőzni kéne, mély levegőt venni, és kitalálni, hogyan lehet minél kevesebb konfliktussal párbeszédet folytatni. Egyszerűen hangzik, de a feltüzelt diskurzus közepette nem az.

Mindenkinek jó munkát ehhez!  

Olvass még több cikket Kulcsár Árpádtól az Azonnalin!

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója
Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek