Új barátságfát küld Macron Trumpnak

Szerző: Hutter Marianna
2019.06.11. 20:59

Emmanuel Macron szerint nem tragédia, hogy elpusztult a facsemete, amit Donald Trumpnak küldött a francia-amerikai barátság jegyében.

Új barátságfát küld Macron Trumpnak
Nem kéne mindenben szimbólumot látnia az embereknek

– így reagált Emmanuel Macron, Franciaország elnöke kedden arra, hogy elpusztult a tölgyfacsemete, amit Donald Trump amerikai elnökkel közösen ültetett 2018-ban országaik barátságának jeleként a Fehér Ház kertjébe.

„Majd küldünk egy másik fát Trumpnak, ez nem tragédia” – tette hozzá Macron a Reuters szerint, aki úgy látta, a szimbólum nem maga a fa volt, hanem az, hogy azt közösen ültették el.

Na de mi történt a tölgyfacsemetével?

A külföldről érkezett kis fát – ahogy azt az amerikai törvények szerint kötelező – a közös ültetés után karaténba tették, nehogy esetlegesen valamilyen parazitával, betegséggel fertőzze meg a Fehér Ház udvarán lévő többi növényt.

Ugyan a karantént követően visszaültették volna a fát a helyére, ám az addigra elpusztult.

A tölgyfacsemete egyébként egy francia erdőből származott, ahol mintegy kétezer amerikai katona esett el az első világháborúban, miközben a németek ellen harcoltak.

FOTÓ: Emmanuel Macron / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek