A nagy európai svindli, avagy miért azonosak Orbán és Macron érdekei?

Az EP-kampányt sikerült eltolni teljesen értelmetlen európázásba. Ennek eredményeként győztek az „Európa-párti erők”. Azaz azok, akik a nacionalistákhoz hasonlóan elsősorban a szabad piacot látják az EU-ban.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Az európai parlamenti választások előtt az egész európai mainstream média attól zengett, hogy Európát meg kell védeni. Az ellenség szerepét e játékban a nacionalistákra osztották. Ezzel pedig ügyesen a lényegi osztály- és gazdasági kérdések helyett identitáspolitikai és kulturális blablázás folyt végig.

Németország terein például a neoliberális, szegényellenes FDP köreiből szerveződött meg a Pulse of Europe-mozgalom, amelyen a felső polgárság adhatta a nagyvilág tudtára: neki nagyon is kedvező a fennálló helyzet.

Nincs vita

Aki a jelenlegi Európai Uniót kritizálta, azonnal megkapta a nacionalista, Európa-ellenes, provinciális jelzőket.

Éppen ezért nem lehetett értelmes vitát folytatni arról, miként tette Németország a dél- és kelet-európai országokat saját hátsóudvarává; miként kellett a német és francia bankok érdekében padlóra küldeni a görög államot; miféle demokratikus legitimációval rendelkeznek az egyes tagállamok gazdaságpolitikai döntéseibe beavatkozó bizottsági, tanácsi vagy központi banki ajánlások; miféle demokratikus legitimációval rendelkezik az Európai Unió Bíróságának önkényes jogértelmezési gyakorlata; miként támogatja a német nagytőke a kelet-európai autoriter rezsimeket.

Nem lehet felvetni, hogy a jelenlegi Európai Unió elsősorban a szabad piac szabadságát biztosítja csak, és az emberi tényező csupán a nyugati államok dél- és kelet-európaiak elleni agyelszívását, valamint a kelet-európai bérek alacsonyan tartását, a lefele tartó bér- és adóversenyt jelenti.

A liberalizmus két arca

Minderről nem lehetett beszélni, mert a tényleges osztály- és gazdasági kérdések helyett a Janus-arcú liberalizmus egymással játszott színházat, amelyben mindkét oldalt (ellenséget és barátot) önmaga alakította. A liberalizmus olyan, mint Karinthy álombeli macskája: „Álmomban két macska voltam és játszottam egymással.” Az EP-kampány erről az önmagával való játékról szól.

A különbség csak az volt, hogy Emmanuel Macron és csapata kozmopolita mezbe öltözve állt a szabad piac mindenhatósága mellett, Orbán Viktor és csapata pedig mindezt nemzeti mezben tette.

Ne feledjük: Orbán és a nacionalisták mindig elmondják, hogy a nemzetek Európája nem a szabad piac korlátozását, hanem éppen az európai integráció kizárólag gazdaságivá tételét jelenti. A „nemzetek Európája“ tehát ugyanaz a „verseny Európája“, amit a kozmopolita liberálisok szorgalmaznak.

Amikor egy gazdasági válság után, egy euróválság közepette és számos országban egy szociális osztályválság során elvileg a baloldalnak kéne erősödnie, azonnal előjön a liberalizmus két orcája – a kozmopolitizmus és a nacionalizmus – az identitáspolitikával. Ne az egyenlőtlenségek növekedéséről, a lakásproblémákról, a munkanélküliségről beszéljünk, hanem – tetszés szerint – európai vagy nemzeti vagy esetleg szivárvány lobogók alatt, de a kapitalizmust magát egy fikarcnyit se megkérdőjelezve uraljuk le a politikai teret. Ugyazon uralkodó osztály számára.

Nacionalizmus és kozmopolitizmus egyaránt úri huncutság. A nacionalizmus ugyanúgy nem kérdőjelezi meg az osztályhelyzetet, és ugyanúgy a tőkés osztályok támogatására számíthat, mint a kozmopolitizmus. Nem véletlen, hogy a német neoliberális, Orbán-párti FDP egyszerre tud a német politika legnacionalistább és legkozmopolitább pártja lenni, attól függően, hogy éppen melyik narratíva szolgálja a német tőkés osztályok érdekeit.

Minden megváltozott, hogy semmi se változzék

A mostani európai parlamenti választások két nyertese a liberálisok és a nacionalisták, leginkább ők tudták a mandátumaik számát növelni. Ezzel pedig fennmaradt a status quo: úgy nézhet ki, minden megváltozott, de ennek éppen az a célja, hogy semmi se változzék.

Nem véletlen, hogy Nagy-Britanniában – amúgy teljesen jogosan – számos baloldali is a brexitre, egyenesen – amint a párt listamásodikja az Azonnalinak mondta – a Brexit Pártra szavazott. Számos brit baloldali ugyanis hamarabb látta be, mint európai társaik: az európaizás mint narratíva a fennálló viszonyoknak, uralkodó osztályoknak kedvez. Aki ma jóléti államot akar, annak akár könnyebb dolga van az Európai Unión kívül, mint belül. De legalábbis ott van ma is – Ausztria kivételével – működő jóléti állam, ahol legalább az eurózónába nem léptek be az országok.

A Zöldek nem foglaltak állást az osztálykérdésben

A választásoknak a zöldek is a nyertesei voltak – vághatná rá az olvasó. Ez igaz. De a mai zöldmozgalom nem más, mint felső-középosztálybeli emberek látszattevékenysége. Jóga, szójatej, szelektív hulladékgyűjtés, ja, és menekültpártiság (persze jó messze a menekültektől).

A zöldek se fogalmazzák már meg a lényegi rendszerkérdést, hanem bezöldítenék csupán a kapitalizmust – azaz valójában ők is ugyanúgy liberálisok és kapitalisták, mint a macronisták vagy az orbánisták. A Zöldek se válaszolták meg egyelőre, hol állnak a tőke és a munka harcában – ezt a kérdést ők azzal akarják feloldani, hogy tőkét és munkát is zöldebbé tennének.

Az osztályharc eltüntetésének trükkje a magyar kozmopolita liberalizmus pártjánál, a Momentumnál is látható. A párt szóvivője, Nemes Balázs nemrég a Facebook-oldalán – a Prolitokrácia oldaláról átvett – fotót rakott ki, amely szerint az ellentét nem a szegények és a gazdagok (azaz a lent és a fent) között húzódnék, hanem azok között, akik a másikat békén hagynák vagy nem hagynák békén. Ez persze teljes bullshit, ez alapján akkor Mészáros Lőrinc is a jó oldalon áll, mert a nemzeti burzsoázia se akar többet, mint hogy hagyják őt békén. Éppen ez mutatja meg leginkább, miként szolgálja a liberalizmus kozmopolita arca is – a nacionalistával együtt – a fennálló viszonyok megőrzését.

Amint Európában most győztek az európázók, jó eséllyel majd győzhetnek az orbánozók is Magyarországon egyszer. Csak aztán ne csodálkozzunk, ha se Európában, se Magyarországon nem fog utána se semmi változni.

Olvass még több cikket Techet Pétertől az Azonnalin!