Puzsér eddig nem volt képes olyan szervezetten megjeleníteni az elitellenes anarchizmust, mint olasz példa- és előképe, Beppe Grillo. És az is lehet: a két táborra szakadt Magyarországon eleve nincs igény az általános elitellenességre. Mindenki csak a „másik oldal” elitjét utálja. Van még azért esélye egy magyar Grillonak?
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
Már tavaly márciusban cikket írtam az Azonnalira arról, hogy akár Magyarországon is megjelenhet egy hasonló elitellenes politikus, mint az olasz Beppe Grillo, aki bő tíz éve szervezte meg mozgalmát, az Öt Csillagot, amely a tavalyi parlamenti választásokon a pártok versenyében a legtöbb szavazatot hozta el.
Több, mint háromszáz Azonnali-olvasó szavazott akkor a kérdésre, hogy ki tudna itthon olyan programot és sikert elérni, mint Grillo az olaszoknál.
Tavaly az Azonnali olvasóinak több, mint fele mondta azt, hogy Puzsér Róbert – aki akkor még „csak” megmondóember volt az azóta átalakított Hír TV-n – lehetne a magyar Grillo. Minden más jelölt nagyon lemaradt mögötte. Még Ungár Péter – aki akkoribban még nem volt az LMP országgyűlési képviselője, pláne az Azonnali többségi tulajdonosa – kapott figyelemre méltó huszonnégy százalékot.
Az Azonnalin szavazó népnek igaza volt: ha valaki, akkor Magyarországon
A tavalyi választásokon történelmi sikert, majd ezután történelmi önfelszámolást felmutató LMP – ráadásul pont Ungár Péter nyomán – ezért egyáltalán nem gondolkodott rosszul, amikor Puzsért be akarta vonni a magyar politikába. Az LMP-nek, amelynek addigra Szél Bernadett és Hadházy Ákos kiszorításával eleve minden esélye elúszott, hogy azzá váljék, amivé mára a Momentum lett (azaz egy komolyan vehető, centrista, urbánus-szociálliberális középpárttá), tényleg az maradt egyetlen lehetőségként, hogy valami merészet lépjen, és a széljobbosságát általános elitellenességre cserélő Jobbikkal közösen alkosson egy új populista, elitellenes platformot.
Azok mozgalmát, akiknek nem csak Orbánból, de az egész 1990 utáni rendszerből is elegük van. Akik szerint tehát nem Orbán verte szét az oktatást és az egészségügyet, hanem az már az SZDSZ-es miniszterek alatt is romokban hevert; és akik szerint nem Tarlós István tette egy élhetetlen, szmogos, koszos várossá Budapestet, hanem az már Demszky Gábor alatt is az volt (sőt, alatta volt igazán az).
Puzsér Róbertről pedig sok rosszat el lehet mondani – mint minden populistának, persze nagyon is használ neki, ha szidják, ha rosszakat mondanak róla (Beppe Grillot is csak népszerűbbé tette, hogy egyszer se adhatott interjút a RAI-nak) –, de két dolog biztos:
Azaz a szervezeti és ideológiai válságba került LMP és Jobbik számára tényleg kiút lehetett volna, ha körülöttük szerveződik meg Puzsérral a magyar Öt Csillag Mozgalom.
Miért bukott el a Jobbik és az LMP Puzsér-projektje még azelőtt, hogy elindulhatott volna?
Mára azonban világossá vált: ebből nem lett semmi. Az LMP és a Jobbik olyan (amúgy megérdemelten) rosszul szerepelt a május végi EP-választáson, hogy fejveszve menekült ki a Puzsér-projektből – miközben persze nem látni, hogy az LMP-nek és a Jobbiknak mitől lenne bármivel is több esélye (pláne létjogosultsága) a túlélésre Puzsér nélkül, mint vele. De ez legyen a két minipárt gondja.
Puzsér azonban egyedül maradt, és eddig nem sikerült a Sétáló Budapestből egy magyar Öt Csillagot csinálnia. Maradt egy őrjöngő közszereplő, akit két támogató pártja is elhagyott, és akinek egyelőre nem látni, milyen terve lehet arra, hogy ősszel Budapesten tényleg akár csak az egy százalékot még megugorhassa, ha egyáltalán még lesz kedve elindulni.
Mindazonáltal persze Puzsér jelenlegi pártpolitikai bukása – azaz két eddigi támogató pártjának kihátrálása és összezuhanása – még nem lenne ok a teljes visszavonulásra. Grillo is csak azután csinálta meg a pártját Gianroberto Casaleggioval közösen, hogy a balközép Demokrata Párt belső népszavazásán elbukott az elnöki tisztségért folyó versenyben.
Azaz ahogy Grillonak igazi löketet adott, hogy végül nem egy létező pártot kellett átformálnia, hanem teljesen a saját személyére tudott építeni egy új mozgalmat,
Ennek azonban előfeltétele, hogy Puzsér tanuljon Beppe Grillotól.
Hogyan robbant be Beppe Grillo?
Beppe Grillo nem most kezdte a politikát. A baloldali komikus, aki a nyolcvanas években az akkori politikusok ellen rendezett önálló esteket, 2005-ben lépett be igazán a politikai térbe: ekkor jelent meg az önálló blogja, amely mára több, mint tízmilliós napi olvasóval Olaszország legnagyobb újságja lett – amelyet egymaga Grillo ír.
Az ötlet, hogy Grillot be kell hozni a politikai térbe, egy Gianroberto Casaleggio nevű informatikusnak jutott eszébe. Casaleggio egy utópista volt, aki az internetes, virtuális térben látta a demokrácia kiteljesedésének lehetőségét. Az offline világ intézményei helyett a demokratikus vitákat, döntéseket, eljárásokat teljes egészében áthelyezte volna online platformokra, mint például az általa üzemeltetett Rousseau-ra (a névválasztás nem véletlen), ahol a mai napig az Öt Csillagon belüli bázisdemokratikus szavazások zajlanak.
Casaleggio az ötletet adta, de kellett neki valaki, aki képes az internetes bázisdemokrácia utópiáját az offline térbe is kivinni. Erre szemelte ki Beppe Grillot, aki egyrészről az olasz városokat járva a tereken ordibált igazi komikusként (hol könnyezve, hol átkozódva, hol letérdelve) az egész olasz elit ellen. Másrészről a személyes blogján adott lehetőséget arra, hogy olyanok, akik addig igencsak messze álltak a politikától, beléphessenek a politikai térbe.
Az internetes bázisdemokráciát azonban egy nagyon szigorúan szervezett, autoriter háttér biztosította, ahol mindenről Grillo, de leginkább a mára elhunyt Casaleggio döntött, aki eközben informatikai cége és az Öt Csillag Mozgalom számára halom adatot tudott összegyűjteni az olasz választópolgároktól.
A párt neve is azért MoVimento Cinque Stelle nagy V-vel, mert ez is az ismert olasz káromkodásra utal. A mozgalom először 2010-ben szerveződött meg, 2013-ban már második helyen végeztek az akkor még erős balközép mögött. A tavalyi parlamenti választásokon, ami után Grillo nagyrészt visszavonult a politikától, az első helyre jöttek fel.
Eddig a sikertörténet, amely mára persze megkopott. A mozgalom nem tudott számos ideológiai vitában dűlőre jutni, ma se tudni, hogy egyes társadalmi és gazdasági kérdésekben hol áll (utóbbi időben egyre inkább baloldalra pozicionálja magát azért, de a jobbos hangvétel is megmaradt), ráadásul Matteo Salvini Legája kiszorította őket a médiából. Mindent Salvini ural, sokaknak az lehet az érzésük, hogy Salvini kormányoz egyedül. Miután a Lega az EP-választáson történelmi sikert ért el, az Öt Csillag pedig húsz százalék alá zuhant (csak a déli tartományokban tudta megőrizni az elsőségét), még látványosabban akarja Salvini leuralni az egész olasz belpolitikát – a kormányon belül a kormányfő Giuseppe Conte és az ötcsillagosok kárára.
De ez már Grilloék utótörténete.
Ami Puzsér kapcsán érdekes, az az indulás.
Ennek több oka is van, íme!
1. Grillo mögött volt egy autoriter módon összetartott, nagyon professzionális szervezet, amely egyetlen kézben, Gianroberto Casaleggionál futott össze.
2. Grillo megjelent az utcákon tömegekkel: ordibált, bazmegolt, hadonászott. Puzsér mindezt csak az online térben tette. Pedig azt Casaleggio is jól tudta: miközben ő az online demokráciát álmodja, a politikában még ma is – sőt, a posztfaktuális világban még inkább – szükség van a konkrét érzelmekre, a bazmegolás huligánságára. Puzsér nem hívott tömegeket az utcára.
3. Olaszországban mindig is volt egy nagyon erős államellenes anarchista hagyomány, amely a jobb- és baloldalra egyaránt hatott, jobb- és baloldali követeléseket egyaránt tartalmazott. Beppe Grillo ebbe a meglévő olasz hagyományba tudott beilleszkedni, kezdetben – ahogy a hasonlóan anarchista, elitellenes programmal a kilencvenes évek elején megjelent Berlusconit is – Grillot is számos baloldali értelmiségi is támogatta.
4. Grillo elitellenessége mindenki ellen irányult. Hasonlóan Puzsérhoz. De Puzsér emiatt az ellenzékiek szemében Fidesz-bérenc, a fideszesek szemében meg komenista-sorosista lett. Azaz nem sikerült a magyar elitellenességnek meghaladnia a szekértábor-logikát. Grillo sikere viszont éppen az, hogy az ő hívei nem berlusconisozták vagy kommunistázták őt, mert Olaszországban van egy réteg, amely eleve nem kér az olaszoknál is meglévő, főleg kulturális szekértáborokból. Magyarországon ezzel szemben az elitellenesség a „másik oldal” elitje elleni dühöt jelenti. A fideszes vagy MSZP-s vagy jobbikos underclass, amire egyfajta puzsérista elitellenesség épülhetett volna,
5. Amint a La Repubblica hétvégi nyomtatott számában egy gyönyörű esszében lehetett olvasni: az olaszoknak mindenben kiváló az ízlésük, a gasztronómiától a nőkön át a divatig minden téren végtelenül kifinomultak, mindenben a szépet kedvelik – kivéve a politikában. Ez persze nem egészen igaz: a szépség mint politikai kategória megjelenik az olaszoknál. Csak nem a tartalom, hanem a forma szépsége számít.
Ez az, amit egy észak- vagy kelet-európai, akiknél ahogy a politikában, úgy az élet minden területén is a szépség nem játszik fontos szerepet, nehezen értheti meg. Az olasz politika barokk: a formának, nem a tartalomnak kell lenyűgöznie. Az olasz politikában ezért erős a színházi jelleg: a túlzások szépsége az is, ahogy Grillo az olasz középkori vásárjátékok hagyományait felelevenítve az olasz városok piazzáin játszik, bolondozik, színházat csinál. És ez nagyon sok olasznak tetszik.
az étkezési vagy öltözködési kultúra teljes hiányáig ez látható. (Nem magyarozás ez, Németországban is hiányzik a szépség iránti olaszos vágy.)
Mit tanulhat Puzsér még Grillotól?
A Puzsér-projekt jelenlegi bukásának vannak akár orvosolható részei, ezek főleg a szervezetre vonatkoznak. Az elitellenesség se működik egy nagyon hierarchikusan szervezett elitháttér nélkül, amely mozgatni, manipulálni tudja a tömeget.
Az LMP és a Jobbik – mint két kaotikus párt – beomlása, kihátrálása esély lehet ennyiben Puzsérnak. Nem kell a Jobbik múltjával, szörnyű tagságával vagy az LMP etikai bizottságával bajlódnia ezentúl, ha sikerülne egy Casaleggio-t találnia, aki a tereken ordibáló Puzsér mögött egy katonás rendet szervez össze.
Persze a mentalitásbeli különbségeket – azaz az anarchizmus és a színháziasság hiányát – ez se pótolja.
Egy Grillo leginkább tényleg csak Itáliában, a belpaesében működhet, nem véletlenül nem tudott összehozni egy európai pártcsaládot se. Az olasz és a magyar társadalom és elitek problémái azonban sokban hasonlatosak, azaz még mindig Magyarországon – és persze egy másik mediterrán országban, mint mondjuk Ausztria (ahol a politikai operettbohócoknak mindig is volt terük) – tudhat megjelenni a grilloizmus, és nem mondjuk Észak-Európában, ahol már a Berlusconi-jelenséget se értették.
Ha nem is annyira szépen, barokkosan, mint az eredeti, csupán kicsit savanyúan és kedvtelenül, de még mindig Puzsér ma Magyarországon az egyetlen Grillo-esélyes politikus.
A kérdés ma ezért az, hogy a Jobbik és az LMP várható eltűnésével felszabadul-e jobban a tér Puzsér számára. Ezt a felszabaduló teret azonban nem lesz elég a hangjával, pláne csak az online felületeken, kitöltenie. Szervezetre, hierarchiára, utcai tömegre is szüksége lesz. Be kell ordítania legalább Budapest tereit a Pasaréttől Cinkotáig, ha egy fikarcnyit is komolyan gondolja még anarchista populizmusát.
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.