Karácsony: Eddig is tudtam, hogy lesz a DK-nak jelöltje az előválasztáson, csak azt hittem, én

Szerző: Hutter Marianna
2019.06.06. 16:22

Míg Karácsony Gergely azt állítja, örül Kálmán Olga indulásának az előválasztáson, Gyurcsány Ferenc a bátorsággal és a Momentummal magyarázza, miért változtattak 180 fokot eddigi álláspontjukon.

Karácsony: Eddig is tudtam, hogy lesz a DK-nak jelöltje az előválasztáson, csak azt hittem, én

„Hát, kezd elég érdekessé válni a budapesti választás. Azt eddig is tudtam, hogy lesz a DK-nak jelöltje az előválasztáson, csak eddig azt hittem, az én leszek.

De c'est la vie, ilyen a politika állítólag”

– így reagált Karácsony Gergely közösségi oldalán arra, hogy Gyurcsány Ferencék bár eddig azt mondták, őt támogatják, csütörtökön bejelentették: Kálmán Olga is indul a megmérettetésen és ő a favoritjuk. Mint ismert, a párbeszédes Karácsony az MSZP-Párbeszéd és eddig a DK támogatta főpolgármester-jelölt volt, akit eddig mindhárom párt szívesen látott volna a Budapest ellenzéki főpolgármester-jelöltjéről szóló előválasztás második, júniusi fordulójának győzteseként.

Karácsony Gergely reakciójában elmondta, annak viszont nagyon örül, hogy indul Kálmán Olga az előválasztáson, hiszen minél több a vita, annál több a nyertes legitimitása az előválasztáson. 

Gyurcsány mást mondott két hete, mint most, megindokolta, miért

Az ügyben megszólalt Gyurcsány Ferenc is, aki közösségi oldalán többek közt az alábbiakkal indokolta, hogy mégis Kálmán Olga mögé álltak be:

„Az EP-választás alapján megértettük, hogy a budapestiek változást akarnak. Akkor a változás emberére van szükség. Ez az ember Kálmán Olga.”

„Akik változást akarnak, azoknak időnként bátor döntéseket kell hozniuk. Bátor és felelős döntéseket. Mi merünk és tudunk ilyen döntéseket hozni. Helyes döntés volt Dobrev Klárát jelölni EP listavezetőnek, most helyes döntés Kálmán Olgát támogatni.”

 „A Momentum saját jelöltet állított. A verseny kinyílt. Ez a budapestiek érdekét szolgálja. (...) Ha már lett valóságos verseny, akkor vegyük komolyan.”

„A megállapodásokat be kell tartani. Be is tartjuk. Nem nyitjuk ki a kerületi megállapodásokat függetlenül az EP-választás eredményétől. Betartottuk, hogy az első fordulóban Karacsony Gergelyt támogattuk. És most betartjuk írásban vállalt korábbi ígéretünket is: az előválasztás második fordulójának győztesét fogjuk végül támogatni. Ennyit vállaltunk. És ezt betartjuk.”

Ezen a ponton azért érdemes felidézni Gyurcsány Ferenc május 27-ei szavait, mikor is arról beszélt: „Nincs ok arra, hogy bármelyikünk is elbizonytalanodjon Karácsony Gergely támogatásában.”

Arról, hogy maga Kálmán Olga két hónapja mivel indokolta, hogy nem indulna főpolgármester-jelöltnek, itt írt az Azonnali, arról pedig itt, hogy indulásához mit szól az előválasztáson ugyancsak jelöltet állító Momentum és az abból már kiszállt, de októberben a választáson indulni szándékozó Puzsér Róbert.

FOTÓ: Karácsony Gergely / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek